OB I: Két góllal verte a Honvéd a Fradit

OB I: Két góllal verte a Honvéd a Fradit

2013. 11. 23.
Megosztás

A második helyen álló Honvéd hazai medencében kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros felett a férfi vízilabda ob I pénteki mérkőzésén.

Vélemények

Vad Lajos, a Racionet-Honvéd vezetőedzője
„A kezdés nem tetszett, hiszen jobb csapat vagyunk, miért nem mi vezetünk akkor 2-0-ra? Utána viszont megmutattuk, hogy az egységünk ugyanolyan erős, mint eddig volt, kimásztunk a gödörből, és akadt több olyan megmozdulásunk, ami kifejezetten tetszett. A Fradi keményen, olykor túl keményen játszott, nekik ez volt az egyetlen esélyük – mi viszont, amikor fontos volt, tudtunk koncentrálni. Jó csapat azonban akkor leszünk csak, ha 10-6-os vezetésnél nem hagyunk két emberelőnyt; így akkor befejezhettük volna a mérkőzést, ezt még nem tudtuk megtenni, de legalább tudjuk, van hová fejlődni.”

Varga Zsolt, a Széchenyi Bank-FTC vezetőedzője
„Jól kezdtünk, hogy utána mi tört meg, azt nem tudom – ha tudnám, rögtön azon kezdenénk dolgozni. Azt láttam, hogy picit elfáradtunk fizikálisan. Relatíve kevesebb van olyan játékosból, akik idősebbek és játszottak magas szinten korábban – sok olyan ifijátékosom van, akik még nem nőttek úgymond fel az ob I színvonalához. Így nehézségeink vannak azzal, hogy ha cserélni kell, akkor ugyanazt a szintet hozzuk, mint az elején – akik pedig végig bent vannak, azok elfáradnak. Dolgozunk, megyünk tovább – én azt láttam, hogy egy csapatnál, amelyikkel az ember elkezd dolgozni, nyolc-tíz hónap után lehet látni az eredményt. Vannak ennél sokkal jobb meccseink is, ezt most ki kell elemezni, aztán menni tovább. Fanatizmusban nincs hiány, legalábbis az én oldalamról biztos nincs, és ezt át fogom tolni a srácokra.
Az, hogy keményebben játszunk, talán néha a nagy akarásból is fakad, továbbá itt van nálunk a három ausztrál srác, akik egészen más közegből érkeztek, más játékfilozófiában nevelkedtek, más a sportfelfogásuk, a rögbiből jönnek – ezt lehet, hogy a bírók most nem tolerálják annyira.”

Dr. Steinmetz Barnabás, a Racionet-Honvéd játékosa
„Az bánt, hogy a meccs elejének fontosságára kifejezetten felhívtuk egymás figyelmét, mind a hét során, mind a mérkőzés előtti megbeszélés alatt. Azaz ne forduljon elő, hogy mi futunk az eredmény után – sajnos, mégis ezt tettük. Ami jó, hogy nem estünk szét, rajtuk tudtunk maradni, aztán előjött belőlünk az a plusz, ami mindig is bennünk volt és van. Miután megfordítottuk a meccset, már magabiztosan is játszottunk. Akadtak hibák, sok szempontból extrém mérkőzés volt, de a lényeg, hogy megvan a három pont. Egy ilyen mérkőzésen a győzelem az elsődleges – nem baj, ha szépen is játszunk, ami egyébként többször sikerült is, ám mindennél fontosabb, hogy nyertünk.”

Dr. Kiss Gergely, a Racionet-Honvéd játékosa
„Az elején akciógólokat lőttek az ausztrál légiósok, mi kihagytunk emberelőnyt, ötméterest, tehát nagyon rosszul kezdtünk. Azt mondtuk ekkor, ha nem is ment eddig, van tartásunk, azaz a félidőig még változtathatunk az eredményen – és ez sikerült is. Köszönhetően az egységességünknek, annak az egészséges sport-önbizalomnak, ami megvan bennünk, és a talán hosszabb kispadunknak. Az eleje és a vége nem sikerült annyira, de a végére is van magyarázat, hiszen már 12-7-re is vezettünk. Úgy gondolom, néhány góllal jobbak vagyunk náluk, de ezt nem kell sokat ragozni: ők is egyre jobban játszanak, mi pedig az egész szezonban tudtunk eddig hozni egy igen erős átlagot. Azt gondolom, mindez azért is történhetett meg annál a csapatnál, ahol nem is olyan rég még tízezres gondok voltak, mert megérkezett az új támogató, a Racionet, megvan a biztos háttér, így elég jól tud mindenki koncentrálni. Ebből jön az, hogy bár a költségvetésünk talán a hatodik-hetedik a bajnokságban, azért elég stabilan tudjuk tartani a negyedik helyet.”


Férfi ob I, 10. forduló

Racionet-Honvéd–Széchenyi Bank-FTC 12–10 (2–2, 5–3, 3–2, 2–3), Játékvezetők: Marosvári A., Kun Gy.
HONVÉD: Gergely – Steinmetz B. 1, Szőke 1, Kodzsi 3, Fülöp B. 2, Kovács P. 1, Kiss G. 1. Cs: György D. (kapus), Demeter, Mátyás 1, Boros, Illés, Simon R., Tóth B. 2.
FTC: Gárdonyi – Szabó B., Tayler 1, Major M., Roach 3, Swift 3, Bóbis. Cs: Kolozsi 2, Etédi, Vogel S. 1, Francsics, Paján, Ernyei.
Emberelőnyök: 4/14, ill. 4/10 Ötméteresek: 1/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Szabó B. (26. p.), Major M. (32. p.),
Cserés kiállítás: Fülöp B. (22. p.), Szőke Sz. (31. p.)

A tabella: 1. ZF-Eger 10 10 - - 148-79 30 pont, 2. RacioNet-Honvéd 10 7 1 2 125-92 22, 3. A-Híd Szeged VE 7 6 1 - 110-52 19, 4. Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 7 6 - 1 85-58 18, 5. TEVA-Vasas 9 4 2 3 93-76 14, 6. Debreceni VSE 9 4 1 4 92-83 13, 7. PVSK-Fűszért 10 4 1 5 93-101 13, 8. BVSC-Zugló 9 4 - 5 103-96 12, 9. Széchenyi Bank-FTC 8 3 1 4 87-71 10, 10. OSC-Újbuda 9 3 - 6 87-98 9, 11. Kaposvári VK 9 3 - 6 83-107 9, 12. KSI SE 9 3 - 6 79-114 9, 13. Valdor-Szentesi VK 9 1 1 7 71-130 4, 14. Hegyvidék-Ybl 9 - - 9 68-167 0

(Forrás: waterpolo.hu)