Ökölvívás: az akadémiai és a régiós rendszer sikere Tokióban mutatkozhat meg

2014. 06. 10.
Megosztás

Az AIBA edzőképző-rendszerének sikere mellett az akadémiai és a regionális utánpótlás-nevelés eredményeiről is beszámolhattak dr. Csötönyi Sándor elnök vezetésével az ökölvívó szövetség vezetői kedden, a MOB-székházban rendezett sportági konzultáció alkalmával.

Mint arról korábban beszámoltunk, folyamatosan érkeznek a MOB-ba a 16, kiemelt sportágfejesztésben részesülő sportágak képviselői.

Az ökölvívó-megbeszélésen a közelmúlt eredményessége is szóba került. A MOB vezető munkatársai gratuláltak a nankingi ifjúsági olimpia hármas fiú kvalifikációjához (Komor László, Tóth Richárd és Könnyű Richárd utazhat a játékokra), az ifjúsági vébé (Komor László bronzérmes lett) és a női Európa-bajnokság (keddi állás szerint két versenyzőnk küzdhet a döntőbe kerülésért) sikereihez.

"A konzultáción kiemelten foglalkoztunk az akadémiákkal és a régiós rendszerrel. Mindkét program bevezetése a sportágfejlesztésbe, nagyon jó ütemben halad. Az akadémiákon történt helyszíni ellenőrzések tapasztalatai alapján elmondható, a résztvevő gyermekek mindennapjai percre pontosan meg vannak tervezve, ide értve az edzésre és a tanulásra szánt időt, a szabadidőt, az étkezést - mindez jól működik. Hasonlóan eredményes a régiós program is. Népszerűek a "pofon-partik", továbbá az utánpótlás-korosztályos tornák. Ezek nagyobb számú gyermekek bevonását és rendszeres versenyeztetésüket eredményezik, amik távlati lehetőségeket nyújtanak az ökölvívásnak. Miután az elmúlt időszakban jellemző volt a súlycsoportok kiüresedése, a nagyobb létszám a 2020-as olimpiára jelenthet kimenetet. A sportágfejlesztés arra is lehetőséget teremt, hogy a sportolók nagyobb létszámban, a korábbiakhoz képest több eseményre tudnak elutazni, a válogatottak számára a versenyeztetés zökkenőmentesebben működik" - foglalta össze dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese.

A megbeszélésen napirendre került az edzőképzés is. A sportvezető elmondta, sportdiplomáciai sikert jelentett, hogy tavaly Magyarország is részt vehetett a nemzetközi szövetség, az AIBA 1,2 illetve 3 csillagos edzőképzésében. "Itthon is lehetett ilyen licencet szerezni, ez megkönnyítette a magyar edzők dolgát. A vébéken, Eb-ken és az olimpiákon kizárólag 3 csillagos képesítéssel lehet a ringbe kísérni versenyzőt" - magyarázta Bartha Csaba.

(MOB/Vasvári Ferenc)