Tótka Sándor arany-, Rasovszky Kristóf ezüstérmes csütörtökön

Öt magyar a nemzetközi szövetségben, Tótka Sándor a sportolói bizottságot erősíti

2021. 11. 08.
Megosztás


Vasárnap lezárult a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) római tisztújító kongresszusa. A tokiói olimpiai bajnok Tótka Sándor hivatalosan is bekerült az ICF sportolói bizottságába, az első magyar SUP-világbajnokot, Horváth Noémit megválasztották a SUP-bizottság elnökének, Molnár Dóra bekerült az orvosi és antidopping bizottságba, a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond a sprintbizottság tagja lett, Faludy András a maraton bizottságban jutott mandátumhoz. A delegáció tagja volt Schmidt Gábor, a hazai szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke és Vékássy Bálint a honi ötkarikás szervezet főtitkára is.

„Eddig két bizottságban voltunk jelen, mostantól ötben leszünk ott, ami mindenképpen jó eredménynek számít” – kezdte beszámolóját Schmidt Gábor a szövetség honlapján.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke arról is elégedetten nyilatkozott, hogy az ICF elnökének Thomas Konietzkot választották meg a sportág küldöttei. „A tisztújító kongresszust már tavaly meg kellett volna rendezni, de akkor a pandémia miatt elmaradt. Nagy volt a várakozás az egész sportágon belül, hiszen az régen eldőlt, hogy az eddigi elnök, a spanyol Jose Perurena nem jelölteti magát újra. A magyar szövetség nem titkoltan támogatta a kandidáló német elnök törekvéseit. Mi a vízen hatalmas ellenfelek vagyunk Németországgal, ezzel együtt a politikai érdekeink a sportágon belül hasonlóak, Thomas Konietzko személye biztosíték lehet arra, hogy a kajak-kenu tovább erősödjön az olimpiai mozgalomban.”

Schmidt Gábor arról is beszélt, a kongresszus megmutatta, hogy a kajak-kenu sportágon belül mennyit erősödött Európával szemben a többi kontinens. „A végső szavazatok eredményein látszik, hogy Európa pozíciókat vesztett, és látható az is, hogy néhány kontinensnek, például Ázsiának, Afrikának és Dél-Amerikának mások az érdekei, mint nekünk, ezért nagyon oda kell figyelnünk. Szerencsére a kongresszuson látszott, hogy az MKKSZ-nek; Kárai Péter alelnökünknek és a magyar delegációban résztvevő Vékássy Bálintnak is nagyon jó a nemzetközi megítélése. Mindketten rengeteg háttérbeszélgetésben vettek részt, ugyanakkor Péternek így is csak nagyon pici esélye volt arra, hogy valós versenyt vívjon az olasz elnökkel, aki az ICF kincstárnokaként régóta dolgozik, és jó munkát végzett eddig is.”

A bizottsági helyek elosztása ugyanakkor nagyon kedvezően alakult a magyar kajak-kenu sportág számára. Az előző ciklusban csak az orvosi és doppingbizottságban (Toman József) és a sportolói bizottságban (Fazekas-Zur Krisztina) dolgozhattak küldötteink, mostantól viszont ötben lesznek ott a magyarok.

„A rendkívül dinamikusan fejlődő SUP-szakág bizottságának élére megválasztották Horváth Noémit, ami hatalmas elismerés neki, és nagy elismerés az idei balatonfüredi SUP-világbajnokságnak is. „Ami sportpolitikailag nagyon fontos nekünk, hogy Storcz Botond ott lesz azt öttagú sprintbizottságban, Faludy András pedig a maraton bizottság tagja lett, utóbbi ráadásul nagyon megújult, ez pedig garancia lehet arra, hogy az új tagok, élükön Andrással, jelentős befolyással legyenek a maraton szakág frissítésére. Az orvosi és antidopping bizottságnak is új elnöke lett az olimpiai bajnok Tim Brabants személyében, örömteli, hogy az ő munkáját majd többek között Molnár Dóra is segítheti, aki eddig is részt vett a magyar versenyzők egészségügyi ellátásának szervezésében. Tótka Sándort pedig a dél-afrikai Bridgitte Hartley-val együtt a versenyzők már jelölték a sportolói bizottságba, hogy bekerülnek, az a mostani kongresszuson vált hivatalossá.”

A kongresszuson a tisztújítás után Thomas Konietzko arról is beszélt, hogy a következő két hónap legfontosabb feladata a párizsi kvalifikációs rendszer megalkotása lesz, mert azt januárban az ICF-nek el kell küldenie a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számára. „Ebben a munkában kulcsszerepe lesz a sprintbizottságnak, vagyis Storcz Botond már bele is vetheti magát az intenzív egyeztetésekbe. A nemzetközi szinten eddiginél sokkal erőteljesebb jelenlétünk szükségessé teszi, hogy a megválasztott magyar kollégák munkáját koordinálja az MKKSZ, ezt a feladatot a szövetségben Horváth Noémi kapja meg” – zárta gondolatait a hétvégi kongresszussal kapcsolatban Schmidt Gábor.

(MKKSZ, MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)