Páni Róbert: elégedett vagyok csapataink teljesítményével

Páni Róbert: elégedett vagyok csapataink teljesítményével

2013. 10. 10.
Megosztás

Páni Róbert, csörgőlabda-válogatottaink szakvezetője elégedett az egri nemzetközi tornán elért eredményekkel. Női csapatunk a második, a férfi együttes a negyedik helyen végzett. A junior férfiak az utolsó helyosztón Koszovó legyőzésével lettek hetedikek.

- Mi volt az egri verseny célja, milyen tanulságokat lehetett levonni?

Az volt a célunk, hogy felmérjük, a B csoportban szereplő csapataink hol tartanak a külföldi vetélytársakhoz képest – mondta Páni Róbert. – Rengeteg tanulsága volt a versenynek, új információkat is kaptunk, illetve megerősítéseket olyan dolgokkal kapcsolatban, amit eddig is tudtunk.

- Például?

Jó volt látni, hogy csapatainknak nincsenek erőnléti gondjai, a végjátékot is bírjuk, fizikailag nem fáradnak el a játékosok. Ugyanakkor fejben hamarabb fáradunk, aminek minden bizonnyal az is az oka, hogy a legjobb játékosaink nagyon sok időt töltenek a pályán, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy lecseréljük őket. Ezért a tornán nagyon okosan kellett beosztani az erőnket.

- A mezőnyben A csoportos együttesek is szerepeltek, a magyar válogatottak is odavágynak. Mekkora a lemaradásunk?

Nem olyan vészesen nagy, a lányok és a fiúk is jó meccseket játszottak az A csoportos csapatok ellen, egyedül a fiúk Ukrajna elleni elődöntőjében okoztunk nagy csalódást, számomra megmagyarázhatatlan, hogy ott miért hagytuk magunkat ilyen különbséggel legyőzni. Három-négy góllal jobb volt az ellenfél, de a 0-9-re nincs magyarázat, még akkor sem, ha a későbbi tornagyőztestől kaptunk ki.

- Női válogatottunk mindössze négy játékossal játszotta végig a viadalt, mi volt ennek az oka?

Jelenleg nincs több válogatott szintű női játékosunk. Vannak tehetséges fiatalok, ez a közeljövő egyik legfontosabb feladata, hogy őket beépítsük a nemzeti csapatba. A fiúk többen vannak, náluk minőségileg kell előrelépnünk. Nyolc-tíz azonos képességű, nemzetközi szinten is bevethető játékost kell kinevelnünk, ezen fáradozunk a szakmai stábbal.

- Ez nem jelent olyan veszélyt, hogy feszültség alakul ki csapaton belül, amikor valaki kimarad?

Bárcsak ott tartanánk már, hogy ezt a helyzetet kelljen kezelni! Egyébként nem hiszem, hogy ebből gond lenne. A versenyhelyzet mindenkit jobb teljesítményre ösztönözne, aminek a válogatott és a sportág látná a hasznát. Minden mérkőzésen statisztikát készítünk a játékosok teljesítményéről, pontosan látható, ki, hányszor választott jó megoldást, és mennyi hibát követett el. Ezekkel az eredményekkel mindig szembesítjük a játékosokat. Ha kialakulna a versenyhelyzet, akkor sem lenne vita, hiszen a tényekkel nem lehet vitatkozni.

- Hogyan viselik a játékosok, amikor a statisztikáikkal szembesülnek?

A fiúk igénylik ezeket a visszajelzéseket, ha valami nem sikerült, akkor kettőzött erővel dolgoznak azért, hogy kijavítsák, ami nem működött. A lányoknak is szükségük van ezekre a visszajelzésekre, de érthető módon, ők érzékenyebben reagálnak, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnék.

- Jövőre B csoportos Európa-bajnokság rendezésére pályázunk, szintén Egerben. Mikor dől el, hogy hol lesz az Eb?

Úgy tudom, a nemzetközi szövetség még ebben a hónapban kihirdeti a pályázati feltételeket, ekkor hozzák nyilvánosságra azt is, hogy mi a jelentkezések benyújtásának határideje. Egyelőre nincs arról információm, hogy mikor derül ki, hol rendezik az Eb-t.

- Hogyan alakul a csapat programja a jövőben?

Nagyon komoly, öt hónapos intenzív felkészülést tervezünk, pszichológus is dolgozik velünk, a lányok mellé felvettünk egy erőnléti edzőt. Lehetőségeinkhez mérten olyan körülményeket akarunk biztosítani a válogatottaknak, hogy minél jobban fel tudjunk készülni a ránk váró nehéz feladatokra.

- Egerben egyetlen pillanatra sem állt meg, hogyan bírta a kettős terhelést a női és férfi csapat mellett?

Nagyon elfáradtam, de nem panaszkodom, nekem ez az életem. Az elkövetkező napokban az egri tornáról készült felvételeket elemzem, de nemcsak a mi játékunkat, hanem az ellenfelekét is. Folyamatosan keresem, mi az, amit a riválisok jól csinálnak, és mi is be tudjuk illeszteni a játékunkba. A 2004-es athéni paralimpiára már sikerült ütőképes csapatot felépítenünk. Egy nemzetközi szinten is erős válogatott kialakításához évekre van szükség. Most ismét építkezünk, ha megkapjuk a hosszú távú bizalmat és türelmet, akkor hiszek benne, hogy ismét oda tudunk kerülni, ahova egyszer már eljutottunk.

(Forrás: Bernau Péter)