Kozák Danuta ismét behúzta az egyest

Rio évében kiemelkedően eredményes évet zárt a 75 esztendős kajak-kenu szövetség

2016. 12. 20.
Megosztás


Az idén fennállása 75. évfordulóját ünneplő Magyar Kajak-Kenu Szövetség elegáns gálavacsorát szervezett az esztendő lezárásaként, melyen legjobbjait ünnepelte. Arany Érdemrendet kapott az olimpia előtt visszavonult Kovács Katalin és az elnöki posztot néhány napja átadó Baráth Etele is. Az év sportolói közt két riói olimpikont: Kozák Danutát és Kopasz Bálintot is ünnepelték. A megjelenteket a MOB főtitkára, dr. Bartha Csaba is köszöntötte. A magyar kajak-kenusok 75 év alatt, 19 olimpián összesen 22 arany-, 29 ezüst- és 26 bronzérmet nyertek.

Volt mit ünnepelnie a sportágnak, hiszen versenyzőink sikert sikerre halmoztak 2016-ban is. A kajakkenusport.hu beszámolója szerint a riói olimpia három aranya mellett éremesőt hozott a moszkvai felnőtt Európa-bajnokság, a minszki ifjúsági és U23-as világbajnokság, valamint a brandenburgi maraton világbajnokság is. A múlt és jelen találkozott ismét ezen az estén: 21 esztendő után elbúcsúzott az elnöki széktől dr. Baráth Etele, aki nem csak a sikerekre tért ki, kritikusan is értékelte a mögöttünk hagyott idényt, míg a néhány hete megválasztott új elnök, Schmidt Gábor évértékelőjében a múltra épülő sikeres jelen mellett a jövő nagy lehetőségeiről is beszélt.

Baráth Etele kiemelte, az elmúlt időszakban alapos változáson ment át a szövetség, mely 1.7 milliárdos vagyont halmozott fel, programokat indított, a tagszervezetek és a sportolók számát jelentősen megnövelte. „Felelősséget is jelent ez a jövőre nézve” - fogalmazott a leköszönt elnök, aki mindezért köszönetet mondott a támogató sportpolitikának, a kormányzati támogatásnak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak is.

„A jubileumi év lezárása egy sikertörténet egyben” - fogalmazott az új elnök, Schmidt Gábor. A korábbi főtitkár a felnőtt sikerek mellett kiemelte többek közt az utánpótlást, a jövő generációját, a tagszervezetek és az utánpótlásedzők munkáját, az innovációt, a minőségi képzést.

Az este – amelyen tiszteletét tette dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, valamint dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára is – főszereplői természetesen az idény során kiemelkedő sikereket elérő versenyzők voltak, akik a színpadon vehették át az Év sportolójának járó elismeréseket.

Dr. Bartha Csaba elismerően beszélt a szövetség vezetőinek innovatív gondolkodásáról, felhalmozott tudásáról, melyet minden szakmai megbeszélés alkalmával megtapasztalt. Külön kitért rá, hogy minden olyan sportolónak gratulál, aki kijutott a 160 között a riói olimpiára, hiszen nagyon nehéz kvalifikációs időszakon mentek keresztül - többek közt a kajak-kenusok is. „Meg kell őket becsülni, és - jó értelemben - ki kell használni a kormány hosszú távra szóló kiemelkedő támogatását” - mondta a MOB-főtitkár, aki hozzátette: „a közelmúltban lezajlott vezetőségváltás innovációtöltetet adhat a magyar kajak-kenu sportnak”.

Dr. Szabó Tünde a riói hősök mellett az utánpótlás-korosztályok 2016-os sikereit emelte ki. „Mindannyian hiteles példaképek vagytok a gyerekek számára, erre szükség van ahhoz, hogy sportoló nemzetté váljunk.” A sportért felelős államtitkár a fiatalokhoz fordulva azt mondta, bízik benne, hogy többen a 2020-as tokiói játékokra kikerülnek, vannak, akik a 2024-esre, aminek reméli, Magyarország ad majd otthont. A korábbi olimpiai ezüstérmes úszó külön köszönetet mondott a sportágat 21 évig irányító Baráth Etelének.

A felnőtt gyorsasági szakágban női kajakban a háromszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta, kenuban az U23-as világbajnok Lakatos Zsanett, férfi kajakban a K-1 1000 méteren Európa-bajnoki bronzérmes Kopasz Bálint lett az idény legjobbja, az év edzője díjat Kozák Danuta trénere, Somogyi Béla kapta. A maratoni szakágban az idén 18. világbajnoki aranyérmét ünneplő Csay Renáta, a kenusoknál Kövér Márton, a kajakosok mezőnyében Boros Adrián lett a győztes, az év edzője címet Csay Renáta mestere, Sztanity László vehette át. Az ifjúsági korosztályban a háromszoros világbajnok Homonnai Luca, a Minszkben K-2 1000 méteren aranyérmes Varga Ádám, a világbajnoki negyedik kenus, Moldován Milán, valamint a hölgyeknél ezüstérmes Nagy Bianka lett a 2016-os idény legjobbja. Az Év ifjúsági edzője címet Gintl Andrea nyerte el.

Minden évben hagyomány, hogy a sportágért kiemelkedő munkát végző, extra teljesítményt nyújtó versenyzőket, szakembereket Arany Érdeméremmel tüntetik ki. Az idén a riói olimpia előtt visszavonuló háromszoros ötkarikás aranyérmes Kovács Katalin, a szegediek mesteredzője, Kása Ferenc, valamint a sportág leköszönő elnöke, dr. Baráth Etele kapta az elismerést.

(MOB-kajakkenusport.hu, fotó: MOB/Szalmás Péter)