Amerika meghódítására készül a magyar női bajnok

Rózsa Csilla sikere Németországban

2013. 08. 09.
Megosztás

A felnőtt és korosztályos magyar bajnok, Rózsa Csilla az első helyen végzett az ifjúsági golfozók nemzetközi sorozatának, a World Junior Golf Seriesnek (WJGS) az idei harmadik állomásán, a Frankfurt közelében rendezett versenyen.

A heddesheimi megméretésen egy ütéssel előzte meg svéd vetélytársát az utolsó napon, miután két napot követően még minimális hátránnyal a második helyen állt a nála három évvel idősebb Lynn Carlsson mögött - mondta el az MTI-nek a 16 esztendős golfozó, aki a korosztálya első számú kontinensviadalának számító, július végi, hamburgi European Young Mastersen negyedikként végzett, a WJGS dél-afrikai nyitóállomásán az ötödik, a lengyelországi Wroclawban rendezett második versenyén pedig a második lett.

Rózsa Csilla az első magyar golfozó, akit - júniusban - beválogatottak a juniorkorúak Európa-válogatottjába, míg a korosztályos világsorozat tavaly decemberi floridai döntőjében a második helyen végzett. Az idei széria záróállomása ugyancsak az Egyesült Államokban lesz az év végén.
A fiatal játékosnak amerikai edzője van, s Tom Burnett nemrég úgy nyilatkozott: a hazai golfsport népszerűsítésének jót tenne, ha egyszer egy magyar játékos is ott lenne az ötkarikás játékokon, Rózsa Csilla személyében pedig erre esélyes is van. Burnett három éve dolgozik együtt a sportolóval. A golf 2016-ban már ott lesz az olimpia programjában.

(Forrás: MTI)