Sorsolták az olimpiai csoportok beosztását

Sorsolták az olimpiai csoportok beosztását

2012. 05. 06.
Megosztás

Londonban vasárnap elkészítették az olimpiai vízilabda-torna csoportbeosztását. A magyar válogatott Montenegróval, Szerbiával, az USA-val, Romániával és Nagy-Britanniával került egy csoportba.

A londoni vízilabda-torna csoportbeosztása:

Férfiak:

A csoport: Görögország, Olaszország, Kazahsztán, Spanyolország, Ausztrália, Horvátország

B csoport: Magyarország, Montenegró, Románia, Nagy-Britannia, Egyesült Államok, Szerbia

A magyar szövetségi kapitány a helyszínen tekintette meg a sorsolást és megismerkedett a versenyhelyszínnel is.

KEMÉNY DÉNES:

"Ha szárazan a tényeket nézzük, akkor az elmúlt három év eredményeit figyelembe véve csak a görög-angol párosból kaptuk a könnyebbet, tehát összességében a sorsolás révén inkább az erősebb csapatok jutottak nekünk. De miután ez az olimpia újra olyan, mint Sydney, azaz negyeddöntőt az első négy játszik a csoportból, én úgy gondolom, hogy ebből a szempontból nem okvetlenül előnytelen, hogyha a csoport erős, mert az esetleg egy verhetőbb ellenfelet hozhat a nyolc között. Persze, ha az erős csoportban az ember jól szerepel..."

- A sorrendet hogy értékeled, hogy mindjárt a szerbbel kezdünk?

"Én úgy gondolom, hogy hamar belelendülünk az olimpiába, nem csak ezért, hanem a szerb meccset Montenegró követi. Athénban volt így, csak akkor a szerbeket a horvátok követték - nem volt még Montenegró. De hát fel kell, készüljünk, játszunk addig mindenkivel. A csoportellenfeleink közül az angolokkal egyszer játszunk, mindenki mással kétszer, még az olimpia előtt. Nyilván az USA most kicsit furcsa lesz, mert pár nap edzés után megyünk, tizenvalahány órás utazás után leszáll a gép, és a következő nap 12-kor van a meccsünk, de abból a szempontból szerintem jó, hogy a játékosok a bőrükön érzik az ellenfelet, nem csak a videószobában, úgyhogy ennek mindenképpen örülök. De mondom, mindenkivel találkozunk, a szerbekkel, Montenegróval Dublinban is, meg Cosenzában is. A románokkal játszunk kétszer Magyarországon, a britekkel pedig egyszer, Dublinban."

- Ott a helyszínen hogy fogadták a sorsolkás eredményét a többiek? Beszéltél már valakivel?

"Csak a spanyolokkal beszéltem, a spanyol állt mellettem, és mind a ketten siettünk a reptérre, tehát mi úgy álltunk, hogy hamar ki tudjunk jönni. Ő azt mondta, hogy elégedett. Én egyébként nem látom olyan nagy előnyét a másik csoportnak, nem érzem azt, hogy na most akkor a golyók félrehúztak volna, szerintem nem volt itt semmi ilyesmi."

- Az uszodát láttad?

"Megnéztem az uszodát, hát..., két méter mély a medence. Amikor ezt Edmontonban mondták, nem akartam elhinni, azt mondtam, kizárt dolog. Na, most ezt csak erre a célra, vízilabdára építették, ehhez képest érdekes lesz, hogy a 150 vagy nem tudom, hány játékos közül szerintem 30-nak biztosan le fog érni úgy a lába, hogy a nyaka kilátszik majd a vízből, mert lábujjhegyen állnak a játékosok. Igazából ez azért veszélyes, mert szabálytalan leállni. Na, most miután a pólos sokszor reflexszerűen, nem szemétségből áll le, csak ahol kicsit alacsonyabb a víz, ott már ki is használják ezt a játékosok, tudom, én is ilyen voltam. Akár lövés előtt, akár játék közben. Na, most ha egyszer-kétszer lefújják, mert ez szabálytalan, akkor az komoly gondokat fog okozni, ugyanis attól kezdve folyamatosan mindenki fel fogja hívni szegény játékvezető figyelmét, hogy „nem látod, hogy leállt?”. Igazából egyet tehetnek a bírók - nem törődnek ezzel. Angliában egyébként ennek van tradíciója csak száz évvel ezelőttről, akkor az egyik oldalon derékig, meg térdig ért a víz, csak ott mindig nagyobb volt a kapu."

- A magyar csapatnak ez a furcsa "lehetőség" jó vagy rossz?

"Mi azért a magasabbak között vagyunk, tehát mondjuk, tudok olyan csapatot mondani, nem akarom megnevezni, akivel szemben mi nyilván le tudunk állni, ők meg nem. De a horvát csapat tagjai szintén nagyon magasak, az amerikai csapatban van jó néhány magas, és aztán van egy-kettő a szerbeknél, a montenegróianál, egy-kettő van szinte mindenhol. Nálunk, legalábbis, ha a legutóbbi csapatot nézem, öt-hat játékos volt két méter körül."

- Összességében elégedetten utazol haza a sorsolásról?

"Azt kell, mondjam, hogy ha én jelölhettem volna, lehet, hogy lett volna egy pár, vagy akár két pár is, amit másképp csinálok. Ugyanúgy kedvező szituáció lett volna, de talán nem így csinálnám, pláne, hogyha már én jelölöm ugye, akkor másként alakítottam volna a meccssorrendet is. De hát ez egy teória, azt mondom, hogy közel van ahhoz, amire azt mondtam volna, hogy ilyet szerettem volna. Nem ezt szerettem volna, de van előnye is, tehát nem panaszkodom. Nem tapsikolok, és nem panaszkodom."

KÁSÁS TAMÁS:
"Nehéz csoportba kerültünk,de mivel a továbbjutásunk nem szabad, hogy kérdéses legyen, talán még szerencsés is, hogy lesz pár kemény meccsünk az elején. A negyeddöntőben is olyan ellenfelet kaphatunk, aki ellen esélyesként szállhatunk majd vízbe."

KISS GERGELY:
"Ennek az az előnye, hogy ha a csapat jól küzd az elején, akkor jobban jön ki a negyeddöntőre. A reális az, hogy elsők, másodikok vagy harmadikok leszünk a csoportban, és akkor a másik oldalról olasz-spanyol-görög-ausztrál négyesből kapunk valakit, hogy kit, az már a pillanatnyi formán múlik.
Az A csoportban a horvátok csoportelsőségét várom."

VARGA DÁNIEL:
"Nehéz a csoport, de ha ott jól teljesítünk, talán eggyel könnyebb lesz a negyeddöntő! Ez olimpia, itt mindenkinek az elmúlt négyéves teljesítménye fog kicsúcsosodni, ezért könnyű nem is lehetett volna. Hajrá magyarok!"

HOSNYÁNSZKY NORBERT:
"Masszív kis csoport, az biztos... Most mi kerültünk a nehezebb csoportba, de hát tökmindegy, mert ha olimpiát akarunk nyerni, akkor mindenkit meg kell verni. Talán jobb is, hogy az eleje nehezebb lesz, mert így, ha jó eredménnyel zárjuk a csoportot, akkor "jól partiban leszünk". A legnagyobb ellenfelekkel szemben tudunk fölpörögni. A cél nyilván a csoportgyőzelem, de ha ez nem sikerül, az sem baj."

STEINMETZ ÁDÁM:
"Amikor legutóbb, Athénban, olimpián jártam, akkor sem volt könnyű csoportunk. Mint akkor, most is a szerbekkel kezdünk, ez lehet jó ómen is, meglátjuk. Négy csapat jut tovább a csoportból, a minimális cél természetesen ebben a négyben benne lenni. Címvédésre készülünk, tehát mindenkit meg kell tudnunk verni, de ettől függetlenül a mostani kiírás alapján akár még egy-két botlás is belefér az elején."

MADARAS NORBERT:
"Hét közben nézegettem a párokat, és az első gondolatom az volt, hogy a nehezebbeket kaptuk. Talán nem is biztos, hogy a nehezebbet, de a nekünk kevésbé fekvőt. Az olasz-szerbből a szerbet, a montenegrói-spanyolból Montenegrót és az USA-ausztrálból az USA-t. Jó kis birkózás lesz már az első héten. Kis túlzással mondhatnám, hogy már most kezdhetünk súlyzózni... Jól kell szerepelni már a csoportban, mert az első két helyezettnek lényegesen könnyebb dolga lesz a következő szakaszban."

A selejtező csoportok mérkőzéseinek menetrendje:

1. FORDULÓ, JÚLIUS 29.
Görögország–Horvátország
Kazahsztán–Spanyolország
Olaszország–Ausztrália
MAGYARORSZÁG–Szerbia (16.30 magyar idő szerint)
Románia–Nagy-Britannia
Montenegró–Egyesült Államok

2. FORDULÓ, JÚLIUS 31.
Szerbia–Nagy-Britannia
Egyesült Államok–Románia
MAGYARORSZÁG–Montenegró (15.10)
Horvátország–Spanyolország
Ausztrália–Kazahsztán
Görögország–Olaszország

3. FORDULÓ, AUGUSZTUS 2.
Spanyolország–Ausztrália
Olaszország–Horvátország
Kazahsztán–Görögország
Nagy-Britannia–Egyesült Államok
Montenegró–Szerbia
Románia–MAGYARORSZÁG (20.40)

4. FORDULÓ, AUGUSZTUS 4.
Szerbia–Egyesült Államok
MAGYARORSZÁG–Nagy-Britannia (12.20)
Montenegró–Románia
Horvátország–Ausztrália
Görögország–Spanyolország
Olaszország–Kazahsztán

5. FORDULÓ, AUGUSZTUS 6.
Kazahsztán–Horvátország
Spanyolország–Olaszország
Görögország–Ausztrália
Románia–Szerbia
Nagy-Britannia–Montenegró
MAGYARORSZÁG–Egyesült Államok (20.40)

A csoportgyőztes a másik csoport negyedikjével, a csoportmásodik a másik csoport harmadikjával játszik a negyeddöntőben - és így tovább.

Nők:

A csoport: Magyarország, Spanyolország, Kína, Egyesült Államok

B csoport: Olaszország, Nagy-Britannia, Oroszország, Ausztrália

"Kicsit mást vártam előtte, jobban örültem volna, ha az amerikaiak mellé az oroszokat és az olaszokat kapjuk, mert akkor a keresztbejátszásnál ez utóbbi két csapatot elkerüljük, de hát ez nem kívánságműsor. Amellett tény, hogy az utóbbi időben például az oroszokkal rendre jól szerepeltünk a ki-ki meccseken. Jó lenne természetesen a négyesünk élén végezni, mert akkor gyaníthatóan a britekkel kerülnénk szembe, bár éppen ma bizonyították, hogy bizony manapság már velük is számolni kell, hiszen csak egyetlen góllal kaptak ki az amerikaiaktól a londoni teszttornán. Az olimpián nekünk első ellenfelünk lesz az amerikai csapat, s nem egyszerű a feladat, pontosabban számunkra ez a meccs tűnik a legnehezebbnek, már sok minden ezen az összecsapáson eldől” – mondta Merész András, a női szövetségi kapitány.

1. FORDULÓ, JÚLIUS 30.
Nagy-Britannia–Oroszország
Spanyolország–Kína
Olaszország–Ausztrália
MAGYARORSZÁG–Egyesült Államok

2. FORDULÓ, AUGUSZTUS 1.
MAGYARORSZÁG–Kína
Nagy-Britannia–Ausztrália
Spanyolország–Egyesült Államok
Olaszország–Oroszország

3. FORDULÓ, AUGUSZTUS 3.
Nagy Britannia–Olaszország
Spanyolország–MAGYARORSZÁG
Oroszország–Ausztrália
Kína–Egyesült Államok

(Forrás: MTI, vlv.hu)