Újabb négy évig Patakfalvy Miklós a szövetség elnöke

Sportdiplomáciai siker Bukarestben

2013. 08. 22.
Megosztás

Romániában rendezték az Európai Taekwondo Szövetség (ETU) közgyűlését, ahol Patakfalvy Miklós, a magyar szövetség elnöke megőrizte tagságát az elnökségben. Csütörtöktől már a kadetek Európa-bajnokságát rendezik Bukarestben.

2013. augusztus 21-én Bukarest ad otthont a 2. Para Taekwondo Európa-bajnokságnak, majd augusztus 22-25-ig ugyanitt, a Bukaresti Nemzeti Sportkomplexum nagycsarnokában az 5. Kadet Taekwondo Európa-bajnokság küzdelmeit rendezik.

A versenyt megelőzően, augusztus 20-án a szokásos sportdiplomáciai eseményekre került sor.
Délelőtt az Európai Taekwondo Szövetség (ETU) Elnöksége ülésezett. Az értekezleten több fontos döntés született.
Ezután minden esztendőben megrendezi az ETU az U21-es kontinensviadalt a 16-21 éves korosztály számára. A döntés oka, hogy ennek a korosztálynak csak kétévente lenne lehetősége világversenyen részt venni, viszont ők azok, akiknek sok versenyzésre van szükségük.

A második alkalommal rendezendő Ázsia-Európa Interkontinentális versenyt ez év november 16-án Shenzhenben, Kínában rendezik meg.

Az átalakuló olimpiai kvalifikáció, valamint a Grand Prix versenyek rendszere indokolja, hogy a korábbi ETU ”A” osztályú versenyek a jövőben WTF ”G” besorolást kapjanak. Ennek érdekében az ETU vezetése egyeztetett a WTF-fel és a korábbinál jóval méltányosabb licencdíjat határoztak meg a hagyományos ”A” osztály részére.

2014-ben Finnország, Turku ad otthont a csapat Európa-bajnokságnak. A következő elnökségi ülést a jövő évi felnőtt Európa-bajnokság előtt 2014. május 14-én Harkovban (Ukrajna) tartja az ETU. Az Eb időpontja 2014. május 15-18.

ETU Közgyűlés

Nemzeti ünnepünk délutánján 14 órától a bukaresti RIN Grand Hotel konferencia termében tartotta rendes éves közgyűlését az ETU. Az eseménynek az adott különleges besorolást, hogy egyben tisztújító közgyűlésre került sor. A nemzetközi szövetség alapszabálya szerint a WTF tisztújítástól számított 6 hónapon belül, valamennyi kontinens szervezet tisztújító közgyűlést kell, tartson. A WTF választások ez év július 13-án, a mexikói Pueblában, a felnőtt világbajnokság előtt voltak, így került sor erre az eseményre.

A közgyűlés a szokásos procedúrák végeztével kezdte meg érdemi munkáját. Az előző gyűlés anyagának elfogadását követően a főtitkár, a kincstárnok és a bizottságok beszámolói következtek, majd az elmúlt évek gazdasági beszámolója, illetve a következő két év pénzügyi tervei kerültek terítékre.

Ezután következtek az igazi izgalmak. A választások első aktusa az elnök megválasztása. A posztra az eddigi elnök, a görög Sakis Pragalos kandidált csupán, így nyílt szavazással döntött a közgyűlés, hogy a következő négy esztendőben is ő lesz (marad) a kontinens szervezet első embere. Hasonló volt a helyzet az Ellenőrzős Bizottság esetében, ahol a két helyre ketten jelentkeztek. Az eddigi EB tagok, szövetségünk képviselője Rajkai István, illetve az andorrai szövetség elnöke, Junjo Padros újabb 4 esztendőre kapott bizalmat. Így négyen harcoltak a lehetséges három posztért. A megmérettetésből győztesen került ki és ezzel az ETU alelnöki pozícióját töltheti be:

- Igor Iuzefovic, a moldáv szövetség elnöke,
- Michailis Fizentzidys, a görög szövetség főtitkára és
- Anatolij Therakov, az orosz szövetség elnöke.

Még több izgalmat ígért az elnökségi tagok (council members) megválasztása, ugyanis a 14 posztra 18-an szálltak harcba, köztük Patakfalvy Miklós, a magyar szövetség első embere.
Természetesen nagy lobbizás folyt már a korábbi napokban, de különösen a közgyűlést megelőző estén. Senki sem mehetett biztosra, így feszült izgalom telepedett a konferenciaterem hangulatára. A szavazás bizony komoly meglepetéseket tartogatott. A mintegy másfél órás számlálást követően igencsak váratlan eredmények születtek, ugyanis olyan komoly vezetők nem tudtak bekerülni a grémiumba, mint az eddigi főtitkár, az orosz és a német szövetség tiszteletbeli elnöke. Óriási örömünkre, harmadik legmagasabb szavazatszámmal került be, illetve maradt újabb négy évre a testület tagja Patakfalvy Miklós, aki 1999-óta megszakítás nélkül tagja az Európai Taekwondo Szövetségnek.
Miután csak 12 fő szerezte meg az 50%+1 szavazatott, két hely üresen maradt. Ennek a két helynek a betöltéséről az elnök dönt majd.

A legtöbb voksot kapták:
60 szavazat: Angelo Citó, az olasz szövetség főtitkára,
56 szavazat: Apostol Constatin, a rendező román szövetség elnöke,
51 szavazat: Patakfalvy Miklós, a magyar szövetség elnöke,
51 szavazat: Böö Ferenc, a svéd szövetség magyar származású főtitkára,
50 szavazat: Christou Phivos, a ciprusi szövetség vezetője,
50 szavazat: Thomas Holt, a dán szövetség képviselője, korábbi elnöke.

A testület még nem végleges, mert a szervezet elnökének joga további 3 alelnök és 10 (most még további 2) elnökségi tag kinevezésére. Ezután Pragalos elnök kijelölte a következő közgyűlés idejét és helyét, mely jövőre a felnőtt Európa-bajnokság előtt, 2014. május 14-én lesz Ukrajnában, Harkovban.

A 8 fős magyar kadet válogatott Mércse Attila és Tóth Balázs edzők vezetésével már Bukarestben várja a rajtot. A 8 fiatal elszántan edzette végig a nyarat, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtson. Az 5. Kadet Európa-bajnokságon 41 ország 396 versenyzője indul harcba az érmekért.

(Forrás: taekwondo szövetség)