Szlovák doyenjét gyászolja az olimpiai gyűjtők családja

Szlovák doyenjét gyászolja az olimpiai gyűjtők családja

2020. 03. 10.
Megosztás


Alig egy hónappal 88. születésnapja előtt, március 3-án Pozsonyban elhunyt Pavel König (König Pál, a fotón középen) sportszervező, gyűjtő, a Szlovák Olimpiai Bizottság tagja, a MOB Mező Ferenc Sportbizottság Emlék- és Hagyományőrző Albizottsága és a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) közös szervezésében lebonyolított Nemzetközi Olimpiai és Sport Témájú Gyűjtőtalálkozó rendszeres és meghatározó résztvevője.

A sportember március 9-ei búcsúztatásán a Magyar Olimpiai Bizottság és a MOA képviseletében Győr Béla MOA-főtitkár vett részt.

„A gyűjtőtalálkozóink mindegyikén részt vett, ahol szebbnél szebb általa gyártott és megálmodott jelvénnyel örvendeztette meg a résztvevőket. Sok, nagyon jó barátot szerzett az évek során ezeken a találkozókon" – emlékezett Győr Béla.

Kőnig Pál főként, mint sportjelvényeket gyűjtő és készítő vált ismerté. Társalapítója és aktív tagja volt a Szlovák Olimpiai és Sportbizottság gyűjtő szervezetének, amit haláláig irányított.

Mint kisgyermek, megjárta a fasiszta koncentrációs tábort, ahová internálták. Számtalan betegséget vészelt át. Édesapja a második világháborúban nyomtalanul eltűnt, így édesanyja nevelte fel. 1948-tól Pozsonyban éltek. Az egészségügyi középiskolában szerette meg a kosárlabdát, a későbbiek-ben, mint szervező és edző az Inter Bratislava és a csehszlovák kosárlabda-válogatott mellett is dolgozott; a klubbal 1972-ben és 1975-ben bajnoki címet is nyert, annak haláláig tanácsadója volt.

Éremgyűjtő hobbija a hatvanas évek elején kezdődött, amikor egy SK Rapid Wien jelvényt kapott. Szlovákia legjelentősebb gyűjtője lett a világ megannyi pontjáról származó több mint 20.000 sport-jelvényével. Számtalan muzeális sportjelvény, bélyeg, sportereklye volt a tulajdonában. 1989-ben kezdte vállalkozását, a sportjelvények, érmek készítését. Elsősorban Ausztria, Németország, Svájc és Szlovákia sportklubjainak gyártott jelvényeket, érmeket. A Szlovák Olimpiai Bizottság megalakulása után a König-nevű jelvénygyár gyártotta a bizottság hivatalos kitűzőit.

2013-ban a Szlovák Olimpiai Bizottság Bronzkarika kitüntetéssel ismerte el munkásságát. Március 9-én a Pozsonyi Krematórium – Köztemetőben helyezték örök nyugalomra.

(MOB-MOA, fotó: Szlovák Olimpiai Bizottság)