Szocsiról egyeztettek a MOB-ban

Szocsiról egyeztettek a MOB-ban

2013. 09. 11.
Megosztás

A szocsi téli olimpiára készülő téli sportágak képviselőinek tartottak szerda délután konzultációt a MOB székházában. A megbeszélésen az érintett területek vezetői, munkatársai mellett részt vett dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója, egyben a csapat vezetője, valamint Fábián László sportigazgató is.

Mint az eseményen elhangzott, a kvalifikált, résztvevő versenyzők létszáma várhatóan 12 és 25 fő közé esik. Csak olyan sportoló nevezhető, akit a MOB közgyűlése elfogad. A nevezés menete: a szövetség javaslatot tesz a kiutazó sportolókra és hivatalos személyekre, majd a MOB elnöksége a javaslatokat megtárgyalja, végül a közgyűlés elé terjeszti.

A csapat utaztatását a MOB partnere, a Tensi Tours biztosítja. A kiutazás tervezett dátuma: 2014. január 30-31. A csapat egyidőben utazik, várhatóan Budapest-Isztanbul-Szocsi útvonalon. Budapest és Szocsi között az eltérés mindössze két óra, így jelentősebb akklimatizálódással nem kell tervezni.

A megbeszélésen egészségügyi vonatkozások is elhangoztak. Dr Tiszeker Ágnes. a MACS vezetője felhívta a figyelmet, a zéró tolerancia elve fog érvényesülni, ezért a MOB kérésére két doppingellenőrzést is végeznek az érintett sportolókon, egyiket még idén, másikat a kiutazás előtt nem sokkal. A doppingellenőrzés mellett drogtesztet is elvégeznek a versenyzőkön. Olimpiai időszaknak a január 30. és február 23. közötti időszak minősül, ez idő alatt bárhol, bármikor ellenőrizhetőek a sportolók, a mintavétel pedig versenyen történő mintavételnek minősül. A főorvos asszony felhívta a figyelmet a bevizsgált táplálékkiegészítők használatára is.

Dr. Balogh Péter, az egészségügyi csoport vezetője jelezte, a csapattal két orvos és egy gyúró mindenképp utazik, a további egészségügyi csapat létszáma a kvalifikált versenyzők számának függvényében módosulhat. A főorvos hangsúlyozta a kötelező szűrővizsgálatok, továbbá az egészségügyi adatlapok fontosságát.

A megbeszélésen az utazást szervező Tensi Tours - mely a MOB arany fokozatú támogatója - részéről elhangzott, hogy készek a szurkolók és a szülők igényeinek kiszolgálására, erre külön olimpiai csomagot dolgoztak ki.
A csomagajánlatokat itt megtalálja.