Miklós Edit: "Megmutattam, mire vagyok képes!" (videóval)

Térdműtétje után két díjat is átvett Miklós Edit alpesi síző

2015. 04. 11.
Megosztás

Olimpiai hetedik helyezett sízőnk, Miklós Edit az MTK Év sportolója- és a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) hagyományos Év sportolója választásán a harmadik helyért járó elismerést is átvette pénteken a Magyar Sport Házában tartott ünnepségen.

Az eseményen Deutsch Tamás, a kék-fehér klub elnöke, a MOB alelnöke emlékeztetett rá, hogy a versenyző a szocsi téli olimpián sporttörténetinek számító hetedik helyen végzett lesiklásban. A sportvezető-politikus hozzátette: Miklós Edit 2015-ben újabb sporttörténelmi tettet hajtott végre azzal, hogy dobogóra állt a svájci világkupafutamon, és így esélye van rá, hogy 2015-ben is az MTK-ban az év sportolójának válasszák.

Az elismerésről az MTK elnöksége dönt.

Emlékeztetőül: a Magyar Olimpiai Bizottság által biztosított olimpiai ösztöndíjas sportoló a MOB márciusi ünnepségén, olimpiai 7. helyezésével és a világkupában elért kiváló teljesítményével a MOB Nők sportjáért Éves Díját is kiérdemelte.

A 27. születésnapját március 31-én ünneplő versenyzőnk a közelmúltban porcsérülése miatt artroszkópos térdműtéten esett át, így egy közel hónapos kényszerpihenőjét tölti. "A rehabilitáció jól halad!" - fogalmazott közösségi oldalán...

(MOB/VF-MTI, fotó: MOB/Kovács Anikó és mtk.hu)