Terepfutás: magyar bronz a magashegyi Eb-n

Terepfutás: magyar bronz a magashegyi Eb-n

2013. 07. 28.
Megosztás

Németh Csaba (a képen) bronzérmes lett a magashegyi terepfutó Európa-bajnokságon.

A mezőny hajnali egy órakor indult, 29 km-nél a később első két helyen befutó két spanyol, Luis Alberto Hernando és Kilian Jornet már magabiztosan haladt az élen, Németh Csaba négy perccel lemaradva követte őket.
A magyar futónak a fejlámpájával akadt egy kis gondja, nem sikerült benne elemet cserélnie. A napfelkelte azonban kicsit később megoldotta a problémát.
Németh a folytatásban senkitől sem zavartatva haladt a harmadik helyen. A 66.8 km-es ellenőrzőpontnál már húsz perc előnnyel futott át harmadikként, míg Kiss Miklós a tizedik helyen haladt át ugyanott.

Németh a végén sem eresztett ki, 9 óra 43 perc 25 másodperces idővel zárt, így felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A hölgyek között Wermescher Ildikó együtt haladnak a cél felé Papp Gergellyel .
A pályán a hőmérséklet elérte a 30-35 fokot, nagyot küzdöttek a végén a sportolók.
Németh Csaba egyéni bronzérme illetve Kiss Miklós kilencedik, jó helyezése mellé a csapatok sorrendjében is előkelő helyen végezhet az Országos Kéktúra nevével fémjelzett nemzeti együttes.

A nők között végül Wermescher Ildikó a 6. lett, ideje 11:42:18, míg a férfiak között a harmadik magyar, Papp Gergely az összetett 30.-ként zárt, 11:42:16-tal.

Ne feledjük, a 396 induló közül a rajt után 13 órával még mindig csak 47-en értek be, azaz csupán a versenyzők egynyolcada!

A VÉGEREDMÉNY
Terepfutó Európa-bajnokság, Magashegy

Férfiak:
Európa-bajnok: Kilian Jornet Burgada (Spanyolország) 8:59.47, 2. Luis Alberto Hernando (Spanyolország) 8:59.49, 3. Németh Csaba (Magyarország) 9:43.25, 4. Patrick Bohard (Franciaország) 9:55.23, 5. Julia Bonmati Arnaut (Franciaország) 10:01.00, 6. Queral Ibanez Remigio (Spanyolország) 10:01.20,...9. Kiss Miklós (Magyarország) 10:20:18,...25. Papp Gergely (Magyarország) 11:42:16

Nők.
Eb: Emelie Forsberg (Svédország) 10:21:32, 2. Núria Picas Albets (Spanyolország) 10:33:34, 3. Uxue Fraile (Spanyolország) 10:34:20, 4. Nuria Dominguez Aspeleta (Spanyolország) 10:38:19, 5. Federica Boifava (olaszország) 11:12:53, 6. WERMESCHER ILDIKÓ (Magyarország, Mammut Pro Team) 11:42:18