Tokió kivirágzik: íme a 2020-as olimpia hivatalos csokrai

Tokió kivirágzik: íme a 2020-as olimpia hivatalos csokrai

2019. 11. 18.
Megosztás


Bemutatták a tokiói játékok virágcsokrait a japán szervezők. Az olimpia dobogósai Japán földrengés sújtotta területeiről származó különleges virágokat vehetnek majd át.

A csokrok olyan élénk színeket vonultatnak fel, melyek egyből felkeltik majd a közönség figyelmét. Az olimpiai és paralimpiai kabalák, Miraitowa és Someity szintén helyet kapnak majd a bokrétákon.

A Nippon Virágtanács (Nippon Flower Council), vagyis Japán virágtermesztéséért és kereskedelméért felelős tanácsa tervezte a csokrokat, melyek a tradicionális japán virágrendezési művészet, az ikebana jegyében születtek meg. 5000 készül majd belőlük a 2020-as játékokra, többek között napraforgóból, tárnicsból és préritárnicsból. A növények a nagy japán földrengés által legsúlyosabban érintett területekről származnak, ezzel is az újjáépítést, a megújulást szimbolizálják.

„Az, hogy a csokrok létrehozásához olyan virágokat használtunk, melyek főleg a nagy japán földrengés helyszínén nőnek, segít kifejezni hálánkat az emberek számára szerte a világon, segítségükért és kedvességükért a földrengést követő időszakból. Szintén segít abban, hogy bátorítsuk az érintett régió lakóit” – mondta Nobuo Isomura, a Nippon Virágtanács elnöke.

„A csokrok szerintem gyönyörűek lettek, és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a sportolók megosszák dicsőségük pillanatait a világgal. Emellett azt gondolom, hogy a virágok a fejlődés és az újjáépülés szimbólumai is lesznek Japán katasztrófa sújtotta részein, és üde színfoltjai lehetnek a tokiói díjátadó ceremóniáknak” – tette hozzá Yukihiro Nunomura, a tokiói szervezőbizottság ügyvezető igazgatója.

(olympic.org, fotó: Tokyo 2020)