Ünnepség Keszthelyen

Ünnepség Keszthelyen

2013. 06. 04.
Megosztás

Keszthely Város Önkormányzata és a Balatoni Múzeum a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Körrel karöltve ünnepséget rendezett Csik Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából.


A megemlékezés az ünnepi testületi üléssel kezdődött a Balatoni Múzeumban. Az ünnepi fogadás után Ruzsics Ferenc Keszthely polgármestere köszöntötte az aulában megjelent érdeklődőket, elsőként Csik Katalint, aki „Édesapám emléke, 100 éves lenne Csik Ferenc”címmel írt könyve most látott napvilágot az Önkormányzat támogatásával. A kötetet N.Pál József irodalomtörténész méltatta.
Ez a könyv az édesapát magának is újjáteremtő leány édesapja naplójának szövegét szó szerint idézve- sportpályafutását gazdagon dokumentáló könyve, amely a teljesség igénye nélkül foglalja össze Csik Ferenc életművét.

Csik Katalin kiegészítésként elmondta, hogy miért fogott hozzá az első kötet bővítéséhez.
A továbbiakban Havasi Bálint a múzeum igazgatója a „Csik Ferenc a keszthelyi olimpikon” című rajzverseny és vetélkedő eredményét hirdette ki és adta át a díjakat.
A programot folytatatta Dr. Iglódi Endre, a helyi Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör alelnöke, aki a „100 éve született Csik Ferenc - A sportember, aki a test és lélek harmóniájában élt” című kiállítást nyitotta meg, amely szeptember végéig látogatható.
A program az olimpiai bajnok sírjának koszorúzásával fejeződött be a Szent Miklós temetőben.