Utcanévtábla avatás a Németh Pál Emléknapon

Utcanévtábla avatás a Németh Pál Emléknapon

2013. 06. 21.
Megosztás

A 2009-ben elhunyt Dobópápa, Németh Pál tiszteletére már ötödik alkalommal rendezett emléknapot a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület és a Dobó SE.

A már hagyományosnak számító programok mellett mindig van valamilyen újdonság is. A Németh Pál utca már két éve létezik, igaz egyelőre csak egy ház alkotja. Az idén az utcanévtáblát és az egyetlen ház kerítésén elhelyezett emléktáblát avatták fel.

Mielőtt Németh Pál özvegye, Mariann néni leleplezte a Jenei Ferenc által készített emléktáblát, Horváth Vilmos, a Halmay Egyesület és a Dobó SE elnöke, valamint dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere (mindketten a MOB tagjai) emlékeztek a névadó mesteredzőre.


Az emléktábla Pali bácsi edzői ars poeticáját is hirdeti, miszerint fő feladatának tisztességes emberek kinevelést tekintette.

A hirtelen jött hőség és a hétközi rendezés ellenére is szép számmal megjelent sportbarátok a Német Pál utcából az Arena Savariába vonultak, ahol a Dobópápa emléktáblájánál koszorút helyeztek el a Magyar Olimpiai Akadémia, Szombathely Önkormányzata, a Halmay Egyesület és a Dobó SE képviselői. Itt Lazáry Viktor alpolgármester idézte fel gondolatait Németh Pálról, kiemelve, hogy életműve példaértékű és igazán maradandó, a hozzá hasonló személyek emléke haláluk után is tovább él.

Dr. Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, aki a MOB-ot is képviselte a megemlékezésen, beszédében szintén méltatta Németh Pál edzői nagyságát és elérzékenyülve idézte fel felejthetetlen londoni élményét, azt a pillanatot, amikor a kalapácsvetés győztese, a megemlékezésen is jelenlévő Pars Krisztián néhai edzője fényképével futotta tiszteletkörét.

Ezúttal sem maradt el a páros kalapácsvető verseny, ahol a Dobó SE összes nagyágyúja is rajthoz állt. Ezt a versenyformát Pali bácsi fiai, Zsolt és László találták ki. Még Pars Krisztán is dobott, igaz csak szólóban, de 6 kg-os szerrel egyéni csúcsot ért el, 91 m-re szállt a kalapácsa. A versenyen a Horváth Bálint és a szlovák Nikola Lomnicka alkotta páros diadalmaskodott. Az eredményhirdetésénél Németh Pál családja működött közre.

Eredmények: 1. Horváth Bálint 72,15 (4 kilós szerrel) egyéni csúcs, Nikola Lomnicka (4) 67,01, 2. Szentivánszky Péter (4) 71,10 e. cs., Gergelics Cintia 64,20, 3. Horváth József (7,26) 64,11, Völgyi Helga (3) 73,26

A páros verseny után a jelenlévők egy filmösszeállítás megtekintésével tisztelegtek a Vas Megyei Atlétikai Szövetség áprilisban elhunyt elnöke, dr. Vargyas Csaba előtt. Ezt követően Horváth Vilmos "Művészlelkek" címmel tartott érdekes olimpiatörténeti előadását, majd az emléknap kötetlen beszélgetéssel és estebéddel zárult.

(Forrás Gál László)