Sétányt neveztek el Perez Carlosról

Vb keretet hirdetett a kapitány, Görbicz megsérült

2013. 11. 21.
Megosztás

A kézilabda szövetség szerdai közlése szerint a csapat Balmazújvárosban és Szegeden készül, majd december 7-én, Csehország ellen kezdi meg vb-szereplését Újvidéken. A december 6. és 22. között sorra kerülő szerbiai vb rajtjára legfeljebb 16 játékos nevezhető.

"Eredetileg már most 16 főre szerettem volna szűkíteni a keretet, de természetesen fontos, hogy a Bajnokok Ligája-találkozók és az európai kupamérkőzések után valamennyi játékos állapotát felmérjük - hangsúlyozta Hajdu János szövetségi kapitány.
- Éppen ezért kicsit bővebb kerettel kezdjük meg a felkészülést, és később szűkítem a névsort."

Görbicz megsérült, a hétvégén nem lép pályára

A Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos facebbok-oldalának posztja szerint a Győri Audi ETO KC játékosa, Görbicz Anita szalagsérülés miatt kihagyja klubja hétvégi bajnokiját. Alább olvashatják a szűkszavű közleményt.

"Görbicz Anitának szalagsérülése van, ezért a győri csapat hétvégi mérkőzését kihagyja, de jelen állás szerint a világbajnoki szereplését bokasérülése nem veszélyezteti."

A magyarok a csehek után december 9-én Tunéziával, 10-én Ausztráliával, 12-én Romániával, 13-án pedig Németországgal találkoznak. A csoportból a legjobb négy jut majd a nyolcaddöntőbe.
A csoport és a nyolcaddöntő mérkőzéseit Újvidéken rendezik.

A magyar női válogatott kerete:
Kapusok: Herr Orsolya (Győri Audi ETO), Kiss Éva (Fehérvár KC), Triffa Ágnes (Ipress Center Vác)
Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Kovacsicz Mónika (FTC Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Soós Viktória (Győri Audi ETO), Tomori Zsuzsanna (FTC Rail Cargo Hungaria)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC Rail Cargo Hungaria)
Beállók: Cifra Anita (FTC Rail Cargo Hungaria), Szamoránsky Piroska (FTC Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász KA), Szekeres Klára (Érd), Triscsuk Krisztina (Érd), Zácsik Szandra (FTC Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Vérten Orsolya (FTC Rail Cargo Hungaria), Vincze Melinda (Dunaújvárosi Kohász KA)

A világbajnokság teljes menetrendje

A női világbajnokság csoportbeosztása:

A-csoport (Belgrád): Montenegró, Hollandia, Franciaország, Dél-Korea, Kongói DK, Dominika
B-csoport (Nis): Dánia, Brazília, Szerbia, Kína, Japán, Algéria
C-csoport (Zrenjanin): Norvégia, Lengyelország, Angola, Spanyolország, Argentína, Paraguay
D-csoport (Újvidék): Magyarország, Németország, Románia, Csehország, Tunézia, Ausztrália

A magyar válogatott mérkőzésprogramja a D-csoportban:

2013. december 7., szombat, 14:45: Magyarország−Csehország
2013. december 9., hétfő, 14:45: Tunézia−Magyarország
2013. december 10., kedd, 19:15: Magyarország−Ausztrália
2013. december 12., csütörtök, 19:15: Románia−Magyarország
2013. december 13., péntek, 17:00: Magyarország−Németország

Jegyárak:

Napijegyek:

Csoportmérkőzések - A-csoport, B-csoport, C-csoport, D-csoport (egy helyszín egy napi valamennyi csoportmérkőzésére érvényes):
6, 8, 16, 32, 50 €

Nyolcaddöntők (egy helyszín egy napi valamennyi nyolcaddöntőjére érvényes):
8, 12, 22, 45, 70 €

Negyeddöntők (egy helyszín egy napi valamennyi negyeddöntőjére érvényes):
8, 12, 22, 45, 70 €

Elődöntők – Belgrád (mindkét elődöntőre érvényes):
12, 15, 25, 40, 65, 90 €

Döntő, bronzmérkőzés – Belgrád (mindkét mérkőzésre érvényes):
15, 20, 45, 70, 100, 150 €

Internetes jegyvásárlás itt.

(Forrás: kezi.hu)