Vívóterem-átadás - köszönet a MOB-nak is

Vívóterem-átadás - köszönet a MOB-nak is

2014. 09. 19.
Megosztás

Olimpiai bajnokok jelenlétében avatták fel a BVSC Szőnyi úti csarnokában található felújított vívótermet, mely a kiemelt sportágfejlesztésnek is köszönhető, hogy minden igényt kielégítően újra birtokba vehették a vélogatottak és a jövő olimpikonjai. Az eseményen a Magyar Olimpiai Bizottságot Fábián László sportigazgató képviselte.

A vívás szerepel a 16, kiemelten támogatott sportág között, mely kiemelt sportágfejlesztési programban részesül. A felújításban jelentős rész volt Zugló önkormányzatának, a Magyar Vívó Szövetségnek és a BVSC-nek is.

Az átadáson részt vett Simicskó István, az EMMI sportért és ifjúságért felelős államtitkára, Rozgonyi Zoltán, Zugló alpolgármestere, Polgár Pál, a Magyar Vívó Szövetség főtitkára, Szatmáry Kristóf, a BVSC elnöke és Nébald György, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke is.

A klub nevében a háromszoros olimpiai bajnok Fenyvesi Csaba köszöntötte a vendégeket és köszönte meg a támogatást, majd elmesélte, hogy Nedeczky László és Bay Béla csodálatos örökségét viszi tovább az egyesület.

Az 1911-ben alakult Budapesti Vasutas Sport Club - jelenlegi nevén BVSC Zugló - 11 szakosztályt működtet, köztük az 1949-ben alapított vívókét, akik az elmúlt 65 évben meghatározói voltak a hazai és nemzetközi vívóelitnek.

Dr. Fenyvesi Csabán kívül egykor itt készült többek közt dr. Kamuti Jenő, Bóbis Ildikó, Szekeres Pál, Kovács Iván, dr. Mendelényi Tamás és felesége, Ágoston Judit, Erdős Sándor, Pap Jenő és Érsek Zsolt is.

A BVSC-ben kiváló vívó utánpótlás-nevelő munka folyik, korábban többek közt elnyerték a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat. Az eseményre március végén került sor, akkor még jövőidőben beszéltek az érintettek az infrastruktúra fejlesztéséről.

Kapcsolódó cikkünk:
A BVSC vívói átvették A hónap műhelye díjat

(MOB-MVSZ, fotó: hunfencing.hu)