Vízilabda BL: Egerben is a Rijeka volt a sokkal jobb

Vízilabda BL: Egerben is a Rijeka volt a sokkal jobb

2014. 02. 23.
Megosztás

Ezúttal ötgólos vereséget szenvedett az Eger a Primorje Rijekától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában. A magyar bajnok 9–1-es hátrányban is volt, végül 11–6-ra kapott ki.

A hevesi csapat néhány hete már-már megalázó, 13 gólos vereséget szenvedett a Primorje Rijeka otthonában. Akkor még Gerendás György volt a magyar csapat vezetőedzője, menesztése után azonban már Dabrowski Norbert irányította az egrieket.

Varga Dánielék azonban ezúttal is sokkal jobbak voltak a magyar bajnoknál, amely az első félidőben azt azért megakadályozta, hogy átszaladjon (ússzon...) rajta a horvát alakulat. Mindössze három gólt kapott az első két negyedben az Eger, igaz, Salamon révén csak egyet szerzett. Aztán minden összeomlott.

A harmadik negyedet a Setka vezette Primorje 6–0-ra megnyerte – a fél tucatba Varga Dénes is besegített eggyel. Az eredményjelzőn így már 1–9 állt, újabb nagy pofon volt készülőben.
Az utolsó játékrészben ezúttal legalább tudta kozmetikázni az eredményt a magyar csapat: Bátori két előnygólt is bevert, és megtette ugyanezt Hárai és Salamon is. Szerencsére a horvátok annyira már nem erőltették a játékot, így végül is (az odavágóhoz képest mindenképp) vállalható vereséget szenvedett az Eger.
Pláne úgy, hogy a hajrában Hárai még egy hatalmas gólt ragasztott a Primorje kapujába. A vége: 6–11

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
ZF-EGER–PRIMORJE RIJEKA (horvát) 6–11 (1–2, 0–1, 0–6, 5–2), Eger, 2300 néző. Vezette: Naumov (orosz), Rovida (olasz)
EGER: Bisztritsányi – Bátori 2, Kovács Gábor, Biros, HÁRAI 2, Graham, Gór-Nagy. Csere: Bundschuh, Varga II Zs., Bedő, Salamon F. 2, Zalánki
PRIMORJE: Vican – Muslim 2, Petrovics, Varga Dániel 1, RADU 3, X. Garcia 1, Varga Dénes 1. Csere: Buljubasic, SETKA 3, Obradovic, Krapic
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 12/8 Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Buljubasic (25. p.), Petrovics (26. p.), Bedő (30. p.)
MESTERMÉRLEG
DABROWSKI NORBERT, az Eger edzője: – Észrevettem, hogy a Rijeka is cserél menet közben, amit eddig nem nagyon csinált, tehát a horvátok is elfáradtak. Apró pontatlanságokat láttam, de hátul elfogadható volt a teljesítmény. A harmadik negyedben a fejben szétcsúsztunk, nem kellett volna ennyi gólt kapnunk azért, mert elöl még nem ment mindig. Viszont az utolsó negyedben javultunk, dicséret illeti a fiúkat, mert tudták kezelni a helyzetet. Még egyszer nem léphettünk ugyanabba a folyóba.
IVAN ASIC, a Rijeka edzője: – Fontos volt, hogy az első pillanattól kezdve mi vezettünk, és ez meg is határozta a mérkőzést. A végére kicsit csökkent a koncentrációnk, de ez ebben a helyzetben normális. Nagyon elégedett vagyok azzal, amit a csapatom mutatott, ráadásul Sukno nélkül játszottunk, aki nagy veszteség. Szervezettek voltunk és jobbak, mint az Eger.

Férfi ob I: a Szentes majdnem meglepte a Honvédot

Bár az utolsó negyedben még döntetlenre állt a Szentes a Honvéd ellen, végül a fővárosiak nyertek a férfi vízilabda ob I 19. fordulójában. A Szeged és a BVSC könnyed győzelme valamint egy középmezőnybeli rangadón született döntetlen teszi teljessé a mai eredménysort.
Érdekesen indult a Honvéd szegedi fellépése, az első negyed után ugyanis igen meglepő, 4–1-es eredményre csodálkozhattak rá a szurkolók. Bár az elmúlt évekhez képest gyengült a Honvéd, de az utolsó előtti helyen álló rivális ellen kötelező volt a győzelem.
A második negyedben aztán egy 3–0-s Honvéd-rohammal helyre is állt a világ rendje, de érdekes módon a harmadik negyedben is tartotta a lépést a hazai csapat. Az utolsó negyed előtt 7–7 volt az állás. Végül azonban elkészült erejével a Szentes, amely kétgólos vereséget szenvedett. A meglepetés elmaradt.
Igazi rangadót játszott egymással a Kaposvár és a Debrecen. A két középcsapat nem is bírt egymással, végül 8–8-as döntetlen született. Hazai oldalon Surányi László három gólja nem volt elég a győzelemhez, a Lokiban Weszelovszky László és Kállay Márk duplázott.
A néha azért vitézkedő KSI ezúttal könnyen fejet hajtott a jóval nagyobb játékerőt képviselő Szeged ellen, amely már az első negyedben hetet rámolt be a sportiskolásoknak. A vége 22–9 lett.
A BVSC ellen sem volt esélye első pontjai megszerzésére az Yblnek. A zuglóiak tizenhárom góllal győztek. A találkozón Létay Krisztián egymaga majdnem annyi gólt lőtt, mint az Ybl összesen.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
19. FORDULÓ
VALDOR-SZENTES–RACIONET HONVÉD 7–10 (3–1, 0–3, 3–3, 1–3), Szentes, 150 néző. V: Homonnai, Dodog
SZENTES: HORVÁTH A. – Pellei, Hegedűs I. 1, NAGY M. 2, Szabó I L., Németh D. 1, SZABÓ I. Z. 2. Csere: Hegedűs B., Józsa, Kiss Gy. 1, Kistamás, Kolarik, Csuka
HONVÉD: Gergely I. – Kovács P. 1, Mátyás, SZŐKE 2, Kiss G. 1, Takei 1, FÜLÖP B. 2. Csere: Boros, ILLÉS 2, Steinmetz B. 1, Tóth B
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 6/2 Gól – ötméteresből: –, ill. 2/2
Kipontozódott: Mátyás (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Matajsz Márk: – Maximálisan elégedett vagyok csapatom teljesítményével. Örülök, hogy tovább javult a védekezésünk, és tíz gólon tudtuk tartani a Honvédot.
Vad Lajos: – Küzdelmes mérkőzésen hoztuk a kötelező győzelmet.

YBL WPC–BVSC-ZUGLÓ 6–19 (3–6, 1–4, 0–4, 2–5), Laky uszoda, 100 néző. V: Csizmadia, Marjay
YBL: Juhász Z. – Kiss Á., MAJOR 3, Nagy S., Hartmann, Ádám Z., Kibédi. Csere: Ádám Zs. (kapus), Békési 1, Pecz 1, Cserdi, Fleckenstein, Rex-Kiss 1, Szilágyi K
BVSC: SZAKONYI D. – Kotszidisz 1, BORSÓS 2, Szabó Bendegúz 1, Nyéki, LÉTAY 5, Mezei 2. Csere: Mészáros Cs., Ambrus F. 1, NAGY S. 3, Patócs 1, HAJEK 2, Nagy Á. 1
Gól – emberelőnyből: 7/0, ill. 4/2 Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1

KAPOSVÁRI VK–DEBRECEN 8–8 (3–3, 2–2, 1–2, 2–1), Kaposvár, 300 néző. V: Molnár P., Mucskai
KAPOSVÁR: SZÉCSI Z. – Kuncz 1, BERTA 2, SURÁNYI 3, Juhász-Szelei 1, Benic, Gros. Csere: Szilvasán, Prikidánovics, Kincses, Kutasi 1
DEBRECEN: CLARK – Vindisch 1, Busila, Misics 1, Chilkó, Halek 1, Weszelovszky 2. Csere: KÁLLAI 2, Marnitz G. 1, Süveges
Gól – emberelőnyből: 13/3, ill. 11/3 Gól – ötméteresből: –, ill. 2/1
Kipontozódott: Busila (30. p.), Prikidánovics (32. p.)
Kiállítás (végleg cserével): Misics (31. p.), Kuncz (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Fekete Szilveszter: – A mérkőzés összképét tekintve igazságos a döntetlen.
Varga Tamás: – Sajnos ezen a meccsen kiderült, kik a nyerő játékosaink…

KSI SE–SZEGED VE 9–22 (3–7, 3–3, 0–5, 3–7), Komjádi uszoda, 100 néző V: Fekete B., Füzesi
KSI: Kardos G. – Kovács Gergő 1, Márkus 1, Fejős 1, Kalanovics 1, Hangody Gy., MIKLÓS L. 2. Csere: Szokolay (kapus), Szedmák 1, Hulmann, Varga M. 1, Kerschbaum, Marnitz Márk 1, Hangody A
SZEGED: Molnár D. – Szivós 2, TÓTH M. 4, MOLNÁR T. 4, Seman, Juhász Zs. 1, Kunac 1. Csere: Nagy V. (kapus), Decker Á. 2, Hegedüs G. 1, JANSIK SZ. 2, KISS CS. 4, Vincze M. 1, Sánta
Gól – emberelőnyből: 7/2 ill. 7/4 Gól – kettős emberelőnyből: 2/1 ill. –
Gól – ötméteresből: – ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Székely Bulcsú: – Sajnos a két csapat között igen nagy a tudáskülönbség, a Szeged ki is használta hibáinkat. Megpróbáltunk minél többet megvalósítani abból, amit elterveztünk – ennyire futotta.
Vincze Balázs: – Csapatunk hét-hét tagja különmeccset vívott egymással: a tét egy jövő csütörtöki vacsora volt, amelyet az első és a harmadik negyedben szereplő garnitúra nyert meg. Kicsit nehéz fenntartani a folyamatos koncentrációt akkor, amikor nagy a tudáskülönbség, ezért kell időnként bedobnunk valami pluszmotivációt.

AZ ÁLLÁS 1. Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 54, 2.ZF-Eger 52, 3.RacioNet Honvéd 46, 4.Szeged 46, 5.Vasas 36, 6. BVSC-Zugló 33, 7.Debrecen 29, 8. Kaposvári VK 25, 9. PVSK-Füszért 19, 10. Széchenyi Bank-FTC 16, 11. OSC Újbuda 15, 12. KSI SE 12, 13. Valdor-Szentes 7, 14. Ybl Waterpolo Club 0

(Forrás: NSO)