Világbajnokot szerződtet a Veszprém

Zeitz csak jövőre csatlakozik a Veszprémhez

2013. 07. 20.
Megosztás

Cristian Zeitz, a THW Kiel világbajnok kézilabdázója kitölti a jövő nyárig érvényes szerződését a német klubnál, és csak azután lesz az MKB Veszprém játékosa. Ezt maga a 32 éves jobbátlövő közölte pénteken.

A magyar bajnok június 30-án jelentette be, hogy három évre szóló megállapodást kötött a Kiellel háromszor Bajnokok Ligáját nyert Zeitzcel, aki legkésőbb jövő nyáron csatlakozhat a csapathoz, és a korábbi átszerződéséhez meg kellene állapodnia a német együttessel.

Az átlövő akkor azt mondta: befolyásolni nem tudja a két klub közötti tárgyalások kimenetelét, ám reményét fejezte ki, hogy még az idén megkezdheti a munkát a Veszprémnél.

Zeitz a német válogatottal 2004-ben Európa-bajnokságot nyert és olimpiai ezüstérmes lett, 2007-ben pedig világbajnoki aranyérmet szerzett. A Kiellel összesen ötször játszott döntőt a BL-ben, s 2007-ben, 2010-ben és 2012-ben nyerni tudott a legrangosabb európai kupasorozatban.

(Forrás: NSO)