Fenntarthatósági konferencia Prágában

Fenntarthatósági konferencia Prágában

2020. 02. 21.
Megosztás

Jelentős szerepet játszik a sporton belüli fenntarthatóság a Magyar Olimpiai Bizottság életében az elkövetkezendő időszakban. A MOB történelmi léptékben is egyedülálló nemzetközi kezdeményezésben vesz részt a következő 3 évben. Az Európai Unió által támogatott Erasmus+ projektben először fordul elő, hogy csak nemzeti olimpiai bizottságokból áll a megvalósításáért felelős csapat.

A februári 10-i héten Prágában a projekt koordinátor Cseh Olimpiai Bizottság a német, a finn, a dán, a szlovák és a magyar kollégákkal karöltve háromnapos projekindító értekezlet keretében indította útjára a Fenntartható, amennyire csak lehet (AS SUSTAINABLE AS POSSIBLE, ASAP) névre keresztelt projektjét, amelynek célja az elkötelezett nemzeti olimpiai bizottságok ösztönzése a fenntarthatósági stratégiák megteremtésére, végrehajtására, és ahol lehetséges, fejlesztésére, a belső és külső tényezők figyelembevételével. A nemzeti olimpiai bizottságok így mentorként funkcionálhatnak más sportszervezetek számára. A német, dán és finn olimpiai bizottságok már tapasztalt mentorként vesznek részt a projektben, így átadják a sporton belüli fenntarthatósággal kapcsolatos tapasztalataikat olyan országoknak, amelyek számára a gazdasági, környezeti és társadalmi fenntarthatóság kiemelt szereppel bír az elkövetkezendő három évben.

Jana Janotová, a csehek nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője rendkívüli munkát végzett az Európai Unió Erasmus+ program által finanszírozott projekt előkészítésében: „Rendkívül boldogok vagyunk, hogy az Európai Bizottság úgy döntött, támogatja az ASAP projektet. A sporton keresztül lehetőség adódik rengeteg, nem csak a fizikai tevékenységhez kötődő ember motiválására. Hálásak vagyunk, hogy a legjobbaktól tanulhatunk”.

A projekt iránt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is kifejezte támogatását. „A hitelesség és a fiatalosság mellett a fenntarthatóság is egyike az Olympic Agenda 2020 reformprogram három fő pillérének. Nekünk is az a célkitűzésünk, hogy ebbe az irányba induljunk el, valamint, hogy mindhárom területet lefedjük a fenntarthatósági stratégiánkon belül” – mondta Roman Kumpošt, a Cseh Olimpiai Bizottság alelnöke. A konferencia során Julie Duffus, a NOB fenntarthatósági szakértője bőséges anyagot a témával kapcsolatban, valamint részletes útmutatást nyújtott az elkötelezett nemzeti olimpiai bizottságok számára. „A fenntarthatóságra nem lehet csupán egyszerű projektként tekinteni. Hosszútávú folyamatról van szó, amelynek köszönhetően fokozatosan újféle felfogás honosodik meg a szervezeteken belül” – hangsúlyozta Duffus. Manuel Praga, a Spanyol Olimpiai Bizottság marketing- és fenntarthatósági igazgatója kezdetként egyszerű, mégis nagyszerű változtatásokat javasolt. „Nincs itt szó semmi forradalmian új dologról; a fenntarthatóság régóta szerepel az Olimpiai Chartában, továbbá ez az olimpiai mozgalom egyik munkaelve is” – tette hozzá Praga. A kereskedelmi ágazattal kapcsolatos új megközelítést Martin Peleška, a Toyota közép-európai vezetője, mint a cseh és egyben a nemzetközi olimpiai mozgalom marketingpartnere ismertette.

A konferencia gyakorlati része során a nemzeti olimpiai bizottságok képviselőit a fenntarthatóság integrált megközelítésével kapcsolatos modern, haladó szemléletű társadalmak felfogásmódjával ismertették meg, és megegyeztek a következő lépéseket illetően, valamint közös logót választottak, amely a projektet fogja jelképezni a következő három évben. A MOB-ot a Sportigazgatóság két szakembere képviseli a projektben, Pignitzky Dorottya és Szakolczai-Sándor Kristóf.

(MOB, fotó: Infostart, MOB)