Dokumentumok
2015. szeptember 29, Magyar Olimpiai Bizottság (1124 Budapest, Csörsz u. 49-51.) nagy tárgyaló
Gradient 2

Jelen vannak: Borkai Zsolt, elnök; Czene Attila, alelnök; Dr. Deutsch Tamás, alelnök; Dr. Magyar Zoltán, alelnök; Dr. Mészáros János, alelnök; Dr. Tóth Miklós, alelnök; Dr. Aján Tamás; Dr. Gémesi György; Gyulay Zsolt; Dr. Kovács Antal; Dr. Kamuti Jenő; Regőczy Krisztina; Dr. Szabó Tünde

Állandó meghívottként jelen van: Szabó Bence, főtitkár; Dávid Imre, a Felügyelő Bizottság elnöke; Dr. Csötönyi Sándor, a Felügyelő Bizottság tagja; Dr. Pakucs János, a Felügyelő Bizottság tagja

Meghívottként jelen van: Dr. Bartha Csaba, Fábián László, Dr. Nagy Zsigmond, Siklós Erik, Dr. Sipos Gertrúd

78/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Magyar Úszó Szövetség paralimpiai kerettag sportolók és a felkészítésükben közreműködő sportszakemberek Gerevich-ösztöndíjára vonatkozó, a Melléklet szerinti felosztási javaslatát 2015. augusztus 1-jétől 2015. december 31-ig terjedő időszakra.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

79/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a mesteredzői kitüntetés alkalmából egyszeri Gerevich-ösztöndíjban részesüljön Györe Lajos (vízilabda) edző, Pongrátzné Vasvári Erzsébet (sportlövő) edző, Takács Péter (öttusa) edző, illetve Sántics Béla (úszó) edző. (Sántics Béla az ösztöndíjat öt havi bontásban (augusztus-december) kapja kiegészítésként.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

80/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy 2015. szeptember hónapban a női kézilabda válogatott mellett keretorvosi teendőket ellátó Dr. Szikora Gyula és Dr. Toman József kajak-kenu keretorvos ösztöndíjban részesüljön.

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy Butu Arnold Csaba paralimpiai kerettag (kerékpáros) helyett Barkóczi Péter paralimpiai kerettag részesüljön ösztöndíjban 2015. január 1-jétől 2015. december 31-ig terjedő időszakra.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

81/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a paralimpiai sportágak a 2015. évi ösztöndíj keretösszegén felül, egyszeri 8 millió forint, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség egyszeri 800.000 Ft, a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége és a Magyar Szervátültetettek Szövetsége egyszeri 700.000 - 700.000 Ft ösztöndíjkeret-kiegészítésben részesüljenek.

A 2015. évben ösztöndíjkeret-kiegészítésben részesülő szövetségek a következő MOB Elnökségi ülésig tehetnek személyi felosztási javaslatot 2015. július–december időszakra vonatkozóan. (Az ösztöndíjkeret-kiegészítések a következő években nem tekinthetők a tervezés alapjául.)

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a paralimpiai sportágak szövetségei a kvalifikációt szerzett sportolók ösztöndíj-kiegészítését a megemelt keretösszegből finanszírozzák.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.


82/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy Mészáros Anett judo sportoló 2015. július 1-jétől december 31-ig havi ösztöndíj-kiegészítésben, Dr. Faragó Tamás és Merész András vízilabda edzők 2015. szeptember 1-jétől 2015. december 31-ig ösztöndíjban részesüljenek.

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy 2015. október 1-jétől 2015. december 31-ig terjedő időszakra Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt (curling), Gyarmati Anna (snowboard), Szabó Veronika, Czékus Eszter (szinkronúszás), Sárosi Laura, Krausz Gergely (tollaslabda), Kormos Villő (műugrás) , Reisinger Zsófia (műugrás), Gondos Flóra (műugrás) ösztöndíj-kiegészítésben részesüljenek, Briglovics Boróka, Vadkerti Adél (golf), Füredi Rebeka, Patakfalvy Luca (taekwondo), Gyapjas Balázs, Gyapjas Zsombor (vitorlás) sportolók ösztöndíjban részesüljenek.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

83/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a Magyar Speciális Olimpia Szövetség által tett, a Speciális Olimpia Nyári Világjátékain (Los Angeles 2015.07.21-08.04.) eredményesen szereplő sportolók és a felkészítésükben részt vevő sportszakemberek állami jutalmazására vonatkozó javaslatot véleményezés nélkül továbbítja az Emberi Erőforrások Minisztériuma részére és kéri a jogszabályban foglaltak értelmezését a javaslatra vonatkozólag.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

84/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a XX. Szervátültetettek Világjátékán (Mar del Plata 2015. augusztus 23-30.) eredményesen szereplő sportolók és a felkészítésükben részt vevő sportszakemberek állami jutalmazására vonatkozó javaslatot az előterjesztés 3. számú mellékletében meghatározottak szerint.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

85/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta az U23 Kajak-kenu Világbajnokság, a Kajak-kenu Világbajnokság, a Vívó Európa- és Világbajnokság, a Junior Vívó Európa-bajnokság, az U23 Atlétikai Európa-bajnokság, a Birkózó Európa-bajnokság, a Judo Európa-bajnokság, a Sportlövő Európa-bajnokság, a Junior Sportlövő Európa-bajnokság, az U21 Vitorlázó Európa- és Világbajnokság, az Úszó Világbajnokság, az Ifjúsági Úszó Európa-bajnokság, az Ökölvívó Európa-bajnokság, valamint a Junior Vízilabda Világbajnokság eredményei alapján a szövetségek által javasolt eredményességi támogatás felosztását a 4. számú mellékletben meghatározottak szerint.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.


86/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Sport XXI. Program 2015. évi költségvetési előirányzata terhére megvalósuló, a birkózás, jégkorong, kézilabda, öttusa, röplabda, sakk, triatlon, vívás, vízilabda sportágak, továbbá a sportági módszertani központok támogatására irányuló felosztási javaslatot az 1. számú mellékletben foglaltak szerint.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

87/2015/Elnökségi határozat

A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Sportiskolai Program 2015. évi keretéből megvalósuló, a köznevelési típusú sportiskolák támogatására irányuló felosztási javaslatot a 2015. október 1-jétől 2016. február 29-ig tartó időszakra vonatkozóan, az 1. számú mellékletben foglaltak szerint.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.


88/2015/Elnökségi határozat

A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatja, hogy az Utánpótlás-nevelési feladatok 2015. évi költségvetési előirányzat terhére a Magyar Kézilabda Szövetség 1.000.000 Ft, a Magyar Jégkorong Szövetség 1.500.000 Ft, a Nagy Sportágválasztó Szervező Iroda Kft. 7.500.000 Ft, Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat 16.500.000 Ft és a Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat 15.000.000 Ft támogatásban részesüljön.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

89/2015/Elnökségi határozat

A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatja, hogy a Versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása 2015. évi költségvetési előirányzat terhére a Magyar Vitorlás Szövetség 4.944.908 Ft támogatásban részesüljön.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

90/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a Versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása 2015. évi költségvetési előirányzaton a Magyar Kajak-Kenu Szövetség részére jóváhagyott támogatáson belül az „olimpiai felkészülés szakmai támogatása” jogcímen lévő 26 mFt kerüljön átcsoportosításra a „Riói Olimpiai Játékokon történő részvétel előzetes kiadásai” jogcímre. Az átcsoportosított összeg felhasználásának célja a kajak-kenu csapat Riói szállásköltség előlegfizetésének finanszírozása.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

91/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a MOB Iroda javaslatai az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet módosítására irányuló MOB javaslatba beillesztésre kerüljenek, a MOB fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozatának módosítási javaslatait azonban nem támogatja.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.


92/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a „Nem olimpiai sportágak szakmai támogatása” elnevezésű előirányzaton sporteszköz, sportág-specifikus technikai eszköz, illetve sportág-specifikus versenyruházat beszerzésére rendelkezésre álló 16 M Ft keretösszeg támogatási kérelmek alapján, egyedi döntéssel kerül felhasználásra, a mellékletben meghatározott szempontok alapján.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.


93/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatására a Felzárkóztatási Alapban rendelkezésre álló 450.000.000 Ft terhére a Magyar Curling Szövetség 6.000.000 Ft, a Magyar Golf Szövetség 25.000.000 Ft, a Magyar Íjász Szövetség 8.000.000 Ft, a Magyar Karate Szakszövetség 15.000.000 Ft, a Magyar Kick-Box Szövetség 10.000.000 Ft, a Magyar Lovassport Szövetség 65.000.000 Ft, a Magyar Műugró Szakszövetség 12.000.000 Ft, a Magyar Rögbi Szövetség 10.000.000 Ft, a Magyar Sí Szövetség 110.000.000 Ft, a Magyar Snowboard Szövetség 8.000.000 Ft, a Magyar Súlyemelő Szövetség 40.000.000 Ft, a Magyar Szinkronúszó Szövetség 10.000.000 Ft, a Magyar Szörf Szövetség 10.000.000 Ft, a Magyar Taekwondo Szövetség 9.000.000 Ft, a Magyar TáncSport Szakszövetség 4.000.000 Ft, a Magyar Tollaslabda Szövetség 13.000.000 Ft, a Magyar Triatlon Szövetség 65.000.000 Ft, a Magyar Vitorlás Szövetség 30.000.000 Ft támogatásban részesüljön a sportágfejlesztési feladatok megvalósítása érdekében.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.


94/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság, mint alapító A Magyar Olimpiai Sikerekért Alapítvány megszűnése érdekében jelentse be a Fővárosi Törvényszéknek a Polgári Törvénykönyv 3:403. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt megszűnési ok beálltát és kérelmezze az Alapítvány megszűnésének megállapítását.

A MOB Elnöksége elrendeli, hogy az Alapító Okiratnak megfelelően az Alapítvány még meglévő vagyonát a Magyar Olimpiai Bizottság céljaira kell fordítani.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.


95/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatja, hogy az Olimpiai Bajnokok Klubja 6 millió forint és a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete 2 millió forint támogatásban részesüljön.

A támogatás forrása: 2015. évi MOB költségvetés XIII/5. Olimpiai mozgalom támogatása fősor, Olimpiai mozgalommal együttműködő szervezetek sor.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29


96/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatja, hogy a 2014. évi Szabadidősport támogatása előirányzaton a pályázati keretösszegből keletkezett és a továbbiakban keletkező maradvány összeget a Magyar Szabadidősport Szövetség a területi tagszervezeteinek tevékenységére és működésére fordíthassa a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek megfelelően az 1. számú melléklet szerint.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

97/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül - az Alapszabály 36. § (3) bekezdésének l) pontja alapján - betöltetlen helyre Szita Károlyt jelöli MOB-tagnak a MOB Közgyűlésébe.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

98/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Bakuban megrendezett I. Európa Játékokról készített beszámolót.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

99/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a 2015. évi nyári Universiádéról készített beszámolót.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

100/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Tbilisziben megrendezett XIII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról szóló beszámolót.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.

101/2015/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Magyar Vízilabda Szövetség javaslatát, hogy 2015. október 1. napjától Gerendás György, Áts Bertalan és Tóth László munkabérrel a Kiemelt Edző Program keretében kerüljön foglalkoztatásra.
Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 29.