Dokumentumok
2016. január 19, Magyar Olimpiai Bizottság (1124 Budapest, Csörsz u. 49-51.) nagy tárgyaló
Gradient 2

Jelen vannak: Borkai Zsolt, elnök; Czene Attila, alelnök; Dr. Magyar Zoltán, alelnök; Dr. Mészáros János, alelnök; Dr. Tóth Miklós, alelnök; Dr. Gémesi György, Gyulay Zsolt, Dr. Kamuti Jenő, Dr. Kovács Antal; Regőczy Krisztina

Állandó meghívottként jelen van: Szabó Bence, főtitkár; Dávid Imre, a Felügyelő Bizottság elnöke; Dr. Lengyel György, a Felügyelő Bizottság tagja; Dr. Pakucs János, a Felügyelő Bizottság tagja

Meghívottként jelen van: Dr. Sipos Gertrúd, Fábián László, Dr. Nagy Zsigmond

1/2016/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta és a Közgyűlés elé terjeszti a Magyar Olimpiai Bizottság 2016. évi költségvetési tervét a melléklet szerint. Az Elnökség javasolja a MOB 2016. évi költségvetéséről szóló előterjesztésnek a Közgyűlés 2016. február 2-i ülésnek napirendjére történő felvételét és az előterjesztés elfogadását.
Hatálybalépés időpontja: 2016. január 19.

2/2016/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy

- a Magyar Szinkronúszó Szövetség javaslata alapján Faraga Szilvia edző helyett Árkovics Petra edző részesüljön havi ösztöndíjban 2015. október 1-jétől 2015. december 31-ig terjedő időszakra;

- Holló Szilárd súlyemelő sportoló 2015. szeptember hónapra ösztöndíjban részesüljön;

- Dr. Tóth Szabolcs (EÜ), Dr. Lénárt Róbert (EÜ), Dr. Harasztiné dr. Sárosi Ilona (EÜ), Maros Ede (EÜ), Cseh Zsolt (EÜ), Moldvai Ildikó (EÜ), Tóth István (EÜ) ösztöndíj-kiegészítésben részesüljön 2015. október-november hónapra;

- Keszthelyi Rita (vízilabda) , Tóth Ildikó (vízilabda) , Szűcs Gabriella (vízilabda), Bolonyai Flóra (vízilabda) , Bujka Barbara (vízilabda) , Takács Orsolya (vízilabda) , Kisteleki Hanna (vízilabda) , Csabai Dóra (vízilabda) ösztöndíj-kiegészítésben részesüljön 2015. december hónapban;

- Tóth Tamás triatlon versenyző 2015. október 1-jétől 2015. december 31-ig havi kvalifikációs ösztöndíj-kiegészítésben részesüljön.

Hatálybalépés időpontja: 2016. január 19.

3/2016/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Netanyában rendezett Rövidpályás Úszó Európa-bajnokság és a Veljében rendezett ITTF Para Asztalitenisz Európa-bajnokság eredményei alapján a Magyar Úszó Szövetség, valamint a Magyar Paralimpiai Bizottság által javasolt eredményességi támogatás felosztását az 1. sz. melléklet szerinti összegekkel.
Hatálybalépés időpontja: 2016. január 19.

4/2016/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége 9 igen, 0 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta a Kiemelt Edző Programba (KEP) tartozó edzők, sportszakemberek személyére és díjazására vonatkozó javaslatot a 2016. február 1. és 2017. január 31. közötti időszakra vonatkozóan az 1. sz. mellékletben foglaltak szerint.
Hatálybalépés időpontja: 2016. január 19.

5/2016/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a 2015. évi forrásból megvalósuló Sport XXI. Program támogatásaiban bekövetkezett változásokról szóló javaslatot, miszerint a Postás Sportegyesület, és a Pápai Sportegyesület helyett a Magyar Atlétikai Szövetség részesül 850.000 Ft-os támogatásban, továbbá a Nagyatádi Judo Klub helyett a Magyar Judo Szövetség részesül 306.000 Ft támogatásban. Ebben a részében a MOB Elnöksége módosítja a 74/2015/EH számú határozatát, amellyel elfogadta a Sport XXI. Program 2015. évi támogatási keretösszegének felosztására vonatkozó javaslatot.
Hatálybalépés időpontja: 2016. január 19.

6/2016/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a 2014. évi Szabadidősport támogatása előirányzat soron a pályázati úton fel nem használt összeg - 28.526.408 Ft - a Magyar Szabadidősport Szövetségen keresztül a szabadidősport területén működő szervezetek 2015. évi szakmai feladatainak ellátására, valamint a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet által megrendezésre kerülő „Mozgás Éjszakája” rendezvényhez kapcsolódó feladatok ellátására kerüljön felhasználásra a melléklet szerint. A MOB Elnöksége ebben a részében módosítja a 129/2015/EH számú határozatát.
Hatálybalépés időpontja: 2016. január 19.

7/2016/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a Magyar Bowling és Teke Szövetség 400.000 Ft eszközbeszerzési támogatásban részesüljön, valamint hozzájárul, hogy a Magyar Kick-boksz Szövetség és a Magyar Motorsport Szövetség módosítsa a korábban eszközbeszerzésre kapott támogatás célját az előterjesztés szerint. A MOB Elnöksége ebben a részében módosítja a 92/2015. EH határozatát.
Hatálybalépés időpontja: 2016. január 19.

8/2016/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a MOB Alapszabály 53. § (1) bekezdés o) pontjában biztosított hatáskörében eljárva a 2016-ban Rio de Janeiróban megrendezésre kerülő XXXI. Nyári Olimpiai Játékokon résztvevő Magyar Olimpiai Csapat Csapatvezetőjének Fábián László Sportigazgatót nevezi ki.
Hatálybalépés időpontja: 2016. január 19.

9/2016/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Szervezeti és Működési Szabályzat, a MOB Iroda Feladat- és Hatásköri Megosztási Szabályzat, valamint a Közbeszerzési Szabályzat módosítását a melléklet szerint.
Hatálybalépés időpontja: 2016. január 19.

10/2016/Elnökségi határozat

A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy 5 millió forint támogatást nyújt a Magyar Sportújságírók Szövetsége részére a 2016. január 14-én megrendezett Sportcsillagok Gálájának költségeihez. A támogatás forrását a MOB 2015. évi költségvetésének XIII/5. az Olimpiai Mozgalommal együttműködő szervezetek sor maradványa képezi.
Hatálybalépés időpontja: 2016. január 19.