Dokumentumok
2011. március 19, a Hotel Best Western Hungária különterme
Gradient 2

Jelen vannak: 117 MOB tag, azaz az ülés határozatképes

Levezető elnök: Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke

A közgyűlés határozatai:

1/KH/2010

A közgyűlés Gémesi Györgyöt választotta meg a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökének. 113-an igennel, 3-an nemmel voksoltak, míg egy szavazat érvénytelen volt.

2/KH/2011

A közgyűlésen sor került a Magyar Olimpiai Bizottság Alapszabályának módosítására a 2010. évi LXXXIII. számú, a sporttal összegfüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényben foglaltakkal összhangban.

3/KH/2011

A közgyűlésen egyhangúlag elfogadták a Magyar Olimpiai Bizottság 2010. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót, amely többek között magában foglalta a közhasznúsági jelentés és mérleg elfogadását. Ennek alapján a Felügyelő Bizottság megállapította, hogy a MOB tárgyévi közhasznú tevékenységének ráfordításai mintegy 29.843 eFt-al haladták meg a közhasznú tevékenység bevételeit.

4/KH/2011

A közgyűlés egyhangúlag elfogadta Magyar Olimpiai Bizottság 2011.évi költségvetését, amely nagymértékben a Londoni Olimpiai Játékok felkészülését támogatja.

5/KH/2011

A Magyar Olimpiai Bizottság a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságával együttműködve megalkotja a legeredményesebb olimpiai bajnokunkról, Gerevich Aladárról elnevezett sportösztöndíj-rendszert, a Sportról szóló 2004.évi I. törvény 58. § (2) pontjában rögzített felhatalmazás alapján.

6/KH/2011

A közgyűlésen díjakat, elismeréseket is kiosztottak.

A Nők a sportban bizottság Életműdíját a 97 éves Tőrös Olga, az 1936-os berlini olimpián bronzérmes tornászcsapat tagja kapta. Az Éves teljesítményért elnevezésű díjat Barta Nóra Eb-harmadik műugró, a különdíjat a tavaly a versenyzéstől végleg visszavonult Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, a Junior-díjat pedig Kapás Boglárka, az ifjúsági olimpián győztes úszó vehette át.

MOB Érdemérmet kapott Babati Lajos, a Magyar Olimpiai Bizottság szervezési és marketingigazgatója. MOB-díjban részesült: Bartók Miklós, a Magyar Telekom kommunikációs és rendezvénymenedzsere, Győr Béla, a MOB hagyományőrző albizottságának vezetője, Kiss Mihály, a Grosics Gyula Sportiskola igazgatója, Kovács Géza, az Egri Városi Sportiskola igazgatója és Rátonyi Gábor, a zuglói önkormányzat sportbizottságának elnöke.

MOB Nívódíjat kapott Amler Zoltán (Nemzeti Sport) és Horog László (Pannon Lapok). Oklevél elismerésben részesült Szőke Viktória és Halper János (Duna TV), Lódi Renáta (MTI), valamint Gombkötő Roland (judoinfo.hu).