mob129_1

129 éves a Magyar Olimpiai Bizottság

2024. 12. 19.
Megosztás

Napra pontosan 129 évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Olimpiai Bizottság, amely az egyik legidősebb, ma is működő civil szervezet. Az azóta eltelt időszakban a Magyar Csapat 544 érmet, köztük 190 aranyat szerzett az ötkarikás játékokon – többek között ezt is ünnepelte a MOB csütörtök délelőtt, egy rendhagyó, sportos eseményen.

mob129_2
MOB-Média/Szalmás Péter

Futáshoz készülődtek, pedig a legtöbben nem futók. De ezen az ünnepi délelőttön, a Testnevelési Egyetem kürtőskalács és forró tea-illatban „fürdőző” Dr. Koltai Jenő Sportközpontjában talán nem is az volt az előtérben, hogy ki milyen időt fut százon (bár sportolóként nyilván mindannyian nyerni akartak), hanem az ok, amiért összegyűltek. A Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapját jöttek ünnepelni, amely stílusosan sportos lezárása volt az évnek.

1895. december 19-én Budapesten, a Nemzeti Torna Egylet (NTE) Szentkirályi utcai tanácstermében alakult meg a MOB, amelynek első elnöke Berzeviczy Albert volt.

mob129_3
MOB-Média/Szalmás Péter

129 évvel később Gyulay Zsolt a MOB jelenlegi elnöke köszöntötte a sportolni vágyókat a futók szempontjából kegyes időjárási körülmények között. Előbb egy 1895 méteres közösségi futás zajlott – amelyen a MOB támogatói és meghívott vendégei vettek részt – Gyurta Dániel rajtoltatásával; majd pedig a 100 méteres „csillagszóró futás” a párizsi olimpia és paralimpia résztvevőivel.

mob129_4
MOB-Média/Szalmás Péter

A presztízs-futamon bizonyította gyorsaságát Ekler Luca, Gulyás Michelle, Kurucz-Gurisatti Gréta, Baji Balázs, Nádas Bence, Pétervári-Molnár Bendegúz – nem szerzett különösebb meglepetést, hogy Baji Balázs nyert, ám a második helyért nagy csata zajlott Ekler, Nádas és Pétervári-Molnár között.

mob129_5
MOB-Média/Szalmás Péter

„Fontos számunkra, hogy ha képletesen is, de őrizzük a lángot, hogy időről időre felhívjuk a figyelmet a hagyományok ápolására, és arra, hogy csak úgy lehetünk az életben sikeresek, ha azokra a biztos alapokra építkezünk, amelyet elődeink hagytak ránk – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. – A Magyar Csapat eddig 544 érmet szerzett, közülük 190 aranyat, és mi, ahogy eddig is, úgy idén Párizsban is mindet megtettünk azért, hogy a sportolók a lehető legjobb körülmények között versenyezhessenek. A Magyar Olimpiai Bizottság a kezdetektől aktív részese az újkori olimpiai mozgalomnak, hatodik nemzeti olimpiai bizottságként alakultunk meg, és erre joggal lehetünk büszkék, mint ahogy arra is, hogy minden nyári olimpián, amelyen részt vettünk, avattak magyar győztest. A mögöttünk álló százhuszonkilenc év egyrészt büszkeséggel tölt el minket, másrészt felelősség is, aminek érezzük a súlyát, de mindent megteszünk, hogy méltók legyünk ehhez a 129 éves szervezethez.”

mob129_6
MOB-Média/Szalmás Péter

Gyulay Zsolt szót ejtett arról is, hogy nem volt véletlen a helyszínválasztás, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság új otthonra talált a Testnevelési Egyetem területén, ahol egy, a szervezet múltjához és jelenéhez méltó székházba költözhetett. Érdekesség egyébként, hogy az épületet alig több mint tizenegy évvel azelőtt adta át I. Ferenc József császár, hogy megalakult a MOB.

Az ünnepi alkalomból a sportolók ajándékot is kaptak – és nemcsak azok, akik a futóversenyen jól teljesítettek…

mob129_7
MOB-Média/Szalmás Péter

Az Allianz a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalmak világméretű partnereként fontosnak tartja, hogy a sportolókat támogassa a pénzügyi tudatosságuk fejlesztésében és a nyugodt felkészülésben. Ennek jegyében, elismerve a párizsi olimpián nyújtott teljesítményüket Bacsó Gergely vezérigazgató ajándék biztosítást nyújtott át a pontszerző helyen végző sportolóknak.

mob129_8
MOB-Média/Szalmás Péter

„Számunkra rendkívül fontos, hogy az olimpikonok és paralimpikonok ne csupán versenyzőkként, hanem a pályán kívül is biztos alapokról induljanak. Allianzként abban tudjuk őket támogatni, hogy a felkészültségük a fizikai erőnlétük és a mentális erejük mellett a pénzügyi döntéseikre is kiterjedjen. Ezért örömmel ajándékozzuk meg a több mint 130 pontszerző sportolót egy több évre szóló, választásuk szerinti biztosítással. Örömmel vagyunk részesei a bajnokok történetének, és továbbra is büszkén támogatjuk őket a mindennapokban is” – mondta Bacsó Gergely.

„Számunkra rendkívül fontos, hogy az olimpikonok és paralimpikonok ne csupán versenyzőkként, hanem a pályán kívül is biztos alapokról induljanak. Allianzként abban tudjuk őket támogatni, hogy a felkészültségük a fizikai erőnlétük és a mentális erejük mellett a pénzügyi döntéseikre is kiterjedjen. Ezért örömmel ajándékozzuk meg a több mint 130 pontszerző sportolót egy több évre szóló, választásuk szerinti biztosítással. Örömmel vagyunk részesei a bajnokok történetének, és továbbra is büszkén támogatjuk őket a mindennapokban is” – mondta Bacsó Gergely.

mob129_9
MOB-Média/Szalmás Péter

A futóesemény után a párizsi sportolók átsétáltak a Testnevelési Egyetem korábbi főépületébe, ahol a lépcsőházban felavatták a párizsi, visszamenőleg a tokiói nyári, illetve a pekingi és phjongcshangi téli olimpia közös márványtábláját, majd pedig a Hepp Ferenc-díszteremben a sportolók kézlenyomatukat adták az új épület Athén-terme mellett található Magyar Sportcsillagok Falának exkluzív gyűjteményébe. Az eseményen beszédet mondott Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár, valamint Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke és Ökrös Csaba, az egyetem rektorhelyettese.

mob129_10
MOB-Média/Szalmás Péter

Kézlenyomatát adta a párizsi bajnok Gulyás Michelle, Csipes Tamara, Siklósi Gergő, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid és Koch Máté, a tokióiak közül Bodonyi Dóra, Tótka Sándor és Lőrincz Tamás, valamint Pap Bianka, Ekler Luca, Kiss Péter Pál és Konkoly Zsófia paralimpiai bajnok is.