A szakadó esőben megtartott megemlékezésen az Olimpiai Himnusz hangjai után Győr Béla a MOA Tanács és a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottság tagja, a Hagyományőrző Szakcsoport vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd emlékezett meg a bajnokról. A koszorúzás előtt a sírboltot a megemlékezőknek kicsit meg kellett tisztítaniuk az indáktól, hiszen annyira benőtte már, hogy a bajnok nevét sem lehetett látni. A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja, a MOA és a Magyar Olimpiai Bizottság koszorúját Győr Béla, Domby Iván, Ujvári Ferencné, Ujvári Ferenc és Tar László helyezték el a síron.

"Sajnos az időjárás és a megemlékezők ruházata nem tette lehetővé a sír nagyobb mértékű megtisztítását. Ez a következő, derűsebb napok feladata lesz. Ebből is látszik, hogy a hagyományőrzők csapata mindig a tervek szerint, a kerek évfordulók napján, a megbeszélt időpontban, az időjárástól függetlenül (esőben, hóban, sárban, fagyban és kánikulában egyaránt) megtartja megemlékezéseit, és a már hozzátartozókkal nem rendelkező olimpikonok sírjait is karbantartja. Ez a csoport nem csak mondja és hangoztatja, hanem nap mind nap tesz is azért, hogy a bajnokaink, olimpikonjaink és sportvezetőink emlékét megőrizzük." - mondta a mob.hu-nak Győr Béla.

Szentiváni Mészáros Ervin Budapesten született 1877. április 2-án. Az 1896-ban megrendezett millenniumi vívóversenyen kard és tőr egyéniben is első helyezést ért el, és ez nagyban meghatározta további eredményes pályafutását.

1898. október 1-jén vonult be a császári és királyi 12. ulánus ezredhez egyévi önkéntes szolgálatra. 1900-ban hivatásos tiszti vizsgát tett, szeptember 1-jén nevezték ki hadnaggyá. Ezután 1906-ban elvégezte a bécsújhelyi császári és királyi katonai vívó- és tornatanár tanfolyamot, majd csapattisztként teljesített szolgálatot. 1907. május 1-én főhadnaggyá nevezték ki, 1911-től százados lett. 1914. november 1-jétől tartalékos századosként szolgált tovább. Az első világháborúban a harctéren szolgált.

Az 1912-es stockholmi olimpián vívóként vett részt. A kardcsapat (Berti László, dr. Földes Dezső, dr. Fuchs Jenő, dr. Gerde Oszkár, Mészáros Ervin, Schenker Zoltán, dr. Tóth Péter, Werkner Lajos) tagjaként aranyérmes, kard egyéniben 5 győzelemmel a döntőben bronzérmes lett. Előtte nem igazán volt szerencséje az olimpiai szerepléssel. 1904-ben és 1908-ban hiába számított az egyik favoritnak, mint az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének tisztje, megakadályozták indulását magyar színekben. A Magyar Olimpiai Bizottságnak sem volt pénze a St. Louis-i utat kifizetni az óceánon túlra a vívóinknak, így komolytalan amerikai földrészi háziverseny volt nélkülük, több kubai győzelemmel. 1908-ban a magyar kardcsapat megkezdte a diadalmenetét, de ekkor sem volt a csapat tagja. Stockholmban már a magyar csapat kapitánya, és húzóembere volt. Ezt bizonyította az osztrákok elleni elődöntő jellegű 10:6-ra megnyert, valamint az ugyancsak Ausztria elleni 11:5-re megnyert döntőben is. A körmérkőzések után így a csapat olimpiai bajnok lett. Egyéniben a jó formája alapján szintén az egyik fő favoritnak számított. A nyolcas döntőbe hét magyar vívó jutott be. Két vereség után végül is bronzérmes lett ebben a versenyszámban. 1928-ban az amszterdami olimpia előtt Fuchsszal együtt reaktiválta magát, pedig ekkor már 51 éves volt. Elindultak a válogatóversenyen, de éppen kettejük mérkőzésén a két bajnok megegyezett abban, hogy itt fejezik be a pályagutásukat, és visszaléptek a további küzdelmektől.

Négyszeres egyéni magyar bajnok (1900, 1902, 1903, 1904) tőrvívó volt. Érdekesség, hogy kardban még érmet sem szerzett a magyar bajnokságokon, 4. volt a legjobb helyezése.

A pástok környékén „Kapitány” néven szólították tudása, emberi tartása elismeréseként. Sokoldalú sportember volt: kiváló vívó, igen jó lövő, jó tornász, kitűnő lovas, minőségi úszó és autóvezető. Egyéniség volt, arcáról mindig derű, nyugalom, elégedettség tükröződött. Aki ismerte, mindenki szerette. Sportszerűen küzdve hosszú éveken keresztül gyűjtötte a babérágakat Stockholmtól Prágáig.

Legemlékezetesebb bravúrját az ostendei katonai vívó világversenyen vitte véghez. A döntő küzdelmekről elkésett, és csak akkor érkezett meg a verseny színhelyére, amikor azt már majdnem befejezték a többiek. A rendezőbizottság azzal a feltétellel engedélyezte az indulását, hogy a többi asszó lebonyolítását követően egymás után vív meg döntőbeli kilenc ellenfelével egymás után. Mint büszke magyar katona, kiállt egymás után mind a kilenc riválisával szemben, pedig a világ legjobbjai gyűltek össze, és valamennyit legyőzve megnyerte a versenyt.

Úriember volt kötélidegekkel, elegáns, pontos és udvarias alakja Budapestnek.
A védekező-visszavágó (parádriposzt) taktika felülmúlhatatlan mestere volt.
Szereplésének érdekessége volt, hogy a kardot jobb, a tőrt bal kézzel forgatta.
Klubja: mindvégig a Magyar Athletikai Club (MAC) versenyzője volt.
Kitüntetése: Sportbajnoki jelvény.
Budapesten 1940. május 21-én hunyt el. Sírja a Fiumei úti Sírkertben (Fiumei út 16., bal fal mellett N/A 203. kripta) van.

Nevét Budapesten a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán (I. kerület, Kapisztrán tér 2–4.) és a Farkasréti temetőben (XII. ker., Németvölgyi út 99.) elhelyezett központi emléktábla őrzi, csakúgy, mint a Testnevelési Egyetem­ (XII. kerület, Alkotás u. 44.) aulájában és az Olimpiai Parkban (V. ker., Balassi Bálint u.) elhelyezett márványtábla is. Születésének 135. évfordulójára emlékívet adtak ki 2012-ben. Üllőn, a Sportliget lakótelepen egy utcát, a Mészáros Ervin közt nevezték el róla.

(MOA-MOB/Győr Béla; fotó: Domby Iván és archívum)