Július 8-án tölti be 70. életévét a moszkvai olimpia birkózóbajnoka, világ- és Európa-bajnok sportember, későbbi mesteredző, a Prima-díjas Kocsis Ferenc.
Kocsis Ferenc 1953. július 8-án született Budapesten. Nagycsaládban nőtt fel. Kezdetben a labdarúgás érdekelte, 13 lehetett, amikor először szőnyegre lépett a Kinizsi Húsosban, Mángó Andor felügyelete mellett. Tehetségével már akkor kitűnt, serdülőként versenyt nyert, 19 évesen országos bajnok. Átigazol a Honvédba, majd '73-tól '84-ig a Ganz-Mávag sportolója.

Budapest, 1983. április 24. Kocsis Ferenc olimpiai bajnok birkózó a levegőben győztes mérkőzése végén a kötöttfogású birkózó EB-n a Budapest Sportcsarnokban.
Akár már Montreal is „állhatott volna” neki, de oda nem vitték – a súlycsoportjában Vasasból Toma Mihály utazott–; Moszkvában azonban ott volt, bajnokként jött haza, a kötöttfogásúak 74 kilós küzdelmeinek volt a legjobbja.

Moszkva, 1980. július 23. Kocsis Ferenc kötöttfogású birkózó fogadja a gratulációt az olimpiai bajnoki címért a dobogó legfelső fokán a moszkvai olimpián. Kocsis a 74 kg-os súlycsoportban nyert aranyérmet.
Világbajnokságokról gyűjtött minden színű éremből, '79-ben a dobogó tetejére állhatott San Diegóban. 1978 és '83 között négyszer volt Európa legjobbja, '83-ban hazai közönség előtt ülhetett fel az öreg kontinens trónjára.

Moszkva, 1980. július 23. Kocsis Ferenc kötöttfogású birkózó (j) a szovjet Anatolij Bikov (b) elleni győzelmével megszerezte az olimpiai bajnoki címet a 74 kg-os súlycsoportban a moszkvai olimpián.
A „Csikó” becenevű sportember Los-Angelesbe ismét nem mehetett, azután áll be edzőnek a Ganz-Mávag gárdájába, ahol többek közt a későbbi, barcelonai olimpiai aranyérmes Farkas Péternek is a mestere '84 és '96 között. Szegedi évei alatt Deák-Bárdos Mihály volt egyik nagy tehetsége, Athénban Majoros István nyert olimpiát. 1986-ban a TF-en szakedzőként végez, 1991-ben megkapja a mesteredzői címet. Dolgozik a Honvédban, az Újpestben, Szegeden, Kecskeméten. A kilencvenes évek elején a kötöttfogású keret edzője, szakágvezetője, majd a junior-válogatott szövetségi kapitánya.

Budapest, 1980. augusztus 4. A moszkvai olimpiai küldöttség hazaérkezett Budapestre: Csanádi Árpád, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese, Hegedűs Csaba, a magyar birkózó válogatott szövetségi kapitánya (b2) és Kocsis Ferenc, a moszkvai olimpián aranyérmet szerzett birkózó (b4) kiszállnak a repülőgépbõl a Ferihegyi repülőtéren.
Elismerései közt 2013 óta tagja a birkózó Hírességek csarnokának, 2017-ben Prima-díjat kapott.
Felesége a Statisztika egykori válogatott játékosa, Szabó Gabriella kétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező.

Budapest, 1983. április 24. Kocsis Ferenc (felül) győzelemmel végződő akciója a lengyel Andzej Supron ellen a 74 kg-osok súlycsoportjában a kötöttfogású birkózó Európa-bajnokság döntőjében a Budapest Sportcsarnokban.
Isten éltesse Kocsis Ferencet!

Budapest, 2017. október 13. Kocsis Ferenc Prima Primissima-díjra jelölt olimpiai bajnok birkózó, mesteredző az MTVA Kunigunda úti székháza udvarán Budapesten 2017. október 13-án.
(MOB-Média; fotó: MTI)