Sport - Kajak-kenu - Nemzetközi bajnokság

80 éves a királyszám mexikói bajnoka, Hesz Mihály

2023. 12. 15.
Megosztás

A magyar kajak-kenu sport egyik aranybányájából, a Dunakanyarból, pontosabban Vácról jött Misa, hogy aztán meghódítsa a világot; a tokiói ezüstöt mexikói arany követte. A 80 éves Hesz Mihályt köszöntjük.

Misa a Börzsöny lankáin fekvő Nógrád településen született 1943. december 15-én. A Börzsöny jelentette a természetet, annak minden szépségét, zordságát. Egyvalami hiányzott: a víz. A Duna(kanyar) és Vác azonban nem volt messze, a Váci Hajóban 1960-ban egy fényes karrier kezdődött a legendás mesteredző Babella László pallérozása mellett. Abban a Duna-parti műhelyben, ahonnan Dónusz Éva és Gyulay Zsolt – a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke – is sikeresen indult el a világ meghódítására.

Sport - Kajak-kenu

Budapest, 1972. augusztus 2. Hesz Mihály kajak-kenu és evezős olimpikon.

MTI/Kovács Gyula

Hatvanegyben a négyessel ifjúsági bajnok, majd a hatvanas-hetvenes években sorra nyeri a magyar bajnokságokat, fő száma a K1 1000 méter, de 500-on és 10 ezren is legjobb tudott lenni. Hatvanháromban vébén és Ebén is bronzérmes, majd klubot vált, a nagy sikerek az akkor már jobb lehetőségeket kínáló FTC-ben jönnek. Kétszeres világbajnok, van egy-egy vb- és Eb-ezüstje, 3 vb- és 4 Eb-ezüstje.

Sport - Eredményhirdetés kajak egyesben az Olimpián

Xochimilco, 1968. október 25. Hesz Mihály olimpiai bajnok kajakozó kajak egyesben a dobogó legmagasabb fokán, mellette balról az ezüstérmes szovjet Alekszandr Szaporenko, jobbról a bronzérmes dán Erik Rosendahl Hansen az 1968. évi mexikói olimpiai játékokon.

MTI/UPI-OL

Hesz Mihály kétszeres olimpikon: Tokióban még legyőzték az ezer méter fináléjában és ezüsttel zárt, ’68-ban, Mexikóban azonban már csúcsra ért, és megnyerte a magyar sport 90. olimpiai aranyérmét. ’72-ig válogatott, Münchenbe már nem utazik, néhány év után leteszi a lapátot.

Igaz róla az a legenda, hogy váci lakosként, pesti munkavállalóként olykor kajakkal járt dolgozni, majd haza…

Első felesége az olimpiai ezüstérmes Gyarmati Andrea, apósa Gyarmati Dezső vízilabdázó, anyósa Székely Éva úszó; házasságából születik Máté, válogatott vízilabdázó.

Pesten érettségizik, kezdetben kereskedelemben dolgozik, majd elvégzi az Orvostudományi Egyetemet, fogorvosként diplomázik. Nyolcvanban Németországba költözik, ott vállal praxist, új családot alapít, de ma is rendszeresen hazalátogat.

Tokió 1964 - Visszatérnek Tokióba a magyar érmesek

Budapest, 2014. október 8. A felső sorban: Szentmihályi Antal, Komora Imre, Palotai Károly, Gelei József, labdarúgók és Hesz Mihály kajakozó (b-j), a középső sorban: Bodnár András vízilabdázó, Ihász Kálmán labdarúgó, Kulcsár Gergely atléta, Kausz István párbajtőröző, Sákovicsné Dömölky Lidia vívó (b-j), elöl: Kárpáti György vízilabdázó, Antal Márta atléta, Rejtő Ildikó vívó és Juhász Katalin vívó (b-j), az 1964-es tokiói olimpia 50. évfordulója alkalmából a japán fővárosba utazó magyar sportdelegáció érmes tagjai az indulás előtt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Csörsz utcai központjának lépcsőjén 2014. október 8-án.

MTI/Honéczy Barnabás

Itthon aktív életet él, sokszor a dunakanyari kajakversenyek lelkes szurkolója, a MOB és a MOA eseményeinek résztvevője. Ellátogatott a tokiói, majd a mexikói olimpia jubileumi ötven éves emléktúrájára, és részt vett tavaly az Olimpia Napjának eseményén és a Sportcsillagok falának avatásán is.

20220623 025 olympic day

Az Olimpia Napjának ünneplése 2022. június 23-án a TF szoborkertjében, Coubertin báró szobránál, olimpiai bajnokok gyűrűjében.

MOB-Média/Szalmás Péter

Nem hagyott fel a rendszeres testmozgással, ha egészsége engedi kocog, bringázik, erősít.

Elismerései közt háromszor az év magyar kajakozója, Vác díszpolgára, a Ferencváros Sportjáért-díj kitüntetettje.

A MOB idei karácsonyi találkozóján Gyulay Zsolt és Fábián László köszöntötte kerek születésnapja alkalmából.

20231205 025olimpoikonok karacsonyi ebed

A MOB, nyugdíjas korú olimpiai érmeseknek szervezett karácsonyi találkozóján Gyulay Zsolt elnök és Fábián László főtitkár társaságában, 2023. december 5-én. A MOB ekkor köszöntötte a kerek évfordulón Hesz Mihályt 80. születésnapja alkalmából.

MOB-Média/Szalmás Péter

Követi, sőt, naprakész a kajaksport jelenével, találkozhattunk vele például a 2019-es szegedi kvalifikációs világbajnokságon is, ahol személyesen láthatta a királyszám – akkor – új világbajnokát: Kopasz Bálintot.

Nevét többek közt szülőfalujában, Nógrádban egy olimpiai iskola őrzi, ahol időről-időre összejönnek a kisdiákok, hogy a Hesz-napok keretében ügyességi versenyeken mérkőzzenek meg az olimpia szellemiségének jegyében. Az FTC olimpiai bajnokainak sétányán mellszobor állít emléket a legendának.

002

Hesz Mihály 80. születésnapja alkalmából interjút ad a Magyar Olimpiai Bizottság székházában 2023. december 13-án.

MOB-Média/Szalmás Péter

Isten éltesse Hesz Mihályt!