A második világháború klausztrofóbiás sötétsége, a nélkülözés határozta meg az 1935-ben Budapesten született Farkas Imre gyermekéveit, akinek a vészterhes időszak nehéz helyzetéből a sport jelentette az egyetlen kiutat.

Elsőként a Vasas tornaszakosztályában próbálkozott, ahol Korondi Ferenc – a kétszeres olimpiai bajnok tornász Korondi Margit édesapja – mutatta meg neki a torna alapjait. Miután azonban szemtanúja volt, amint egyik edzőtársa a nyújtóról leesve csúnya sportbalesetet szenved, képtelen volt megbarátkozni a félelmetes tornaszerekkel.

Ezután talált rá a számára megfelelő közegre, a vízre. Először úszóként próbálta ki magát, de mivel a medence túlontúl hidegnek bizonyult, osztálytársai hatására hamarosan ismét más vizekre evezett, következett ugyanis a kajak-kenu, a Dunán pedig végre révbe ért Farkas sportolói útkeresése. A Honvéd színeiben előbb kajakosként kezdte, majd kisvártatva átkérte magát a kenusok közé, ahol Blahó Kálmán korábbi olimpikon kenus kezei alatt edződve megtalálta számításait és a sikerek sem várattak már sokáig magukra.

Első jelentős eredményét az 1951-es ifjúsági bajnokságon érte el, ahol Mészáros Lajossal párban 500 méteren győztek. Ez volt az az időszak, amikor körvonalazódni látszott, hogy Farkas helye párosban, egész pontosan a kenu hátsó beülőjében van. Nem sokkal később Hunics Józseffel egy hajóban evezve az ekkor nagy presztizsű Margitsziget kerülő verseny megnyerésével a felnőttek között is letette a névjegyét.

A Farkas-Hunics duó a továbbiakban is jól teljesített, olyannyira, hogy a melbourne-i olimpiára már háromszoros magyar bajnokként érkeztek meg. A kettes itthon 500, 1000 és 10 000 méteren is országos bajnokságot nyert, az ötkarikás játékokon végül 10 000 méteren álltak rajthoz úgy, hogy 1000 méteren 8 másodperccel jobb idővel rendelkeztek a későbbi győztes román egységnél. Esélyeiket ugyanakkor jól mutatta, hogy Hegyi Gyula, a Magyar Olimpiai Bizottság akkori első embere annyira biztos volt Farkasék diadalában, hogy külön kérte, ő legyen az éremátadó a 10 000 méteres verseny ceremóniáján. A forradalom bizonytalansága, a körülményes utazás fáradalmai és az edzéslehetőség hiánya viszont közbeszóltak, így Hegyi Gyula a finálé után bronzérmet akaszthatott Farkas Imre és Hunics József nyakába. A páros egy évvel később a Gentben rendezett Európa-bajnokságon is harmadik lett.

Az 1960-as római olimpián Farkas már az FTC kenusaként, két országos bajnoki címmel gazdagabban, Törő András párjaként vett részt és ismételten esélyesként szállt vízre, ezúttal 1000 méteres távon. Itt aztán az előfutamban könnyed győzelmet aratva jutottak a döntőbe Farkasék, ahol egy különös közjáték gátolta meg őket abban, hogy a harmadik helynél előrébb végezzenek. Történt ugyanis, hogy mivel ekkoriban még nem volt rajtgép, az indításban kiskatonák segédkeztek, a magyar páros hajóját pedig túlságosan későn engedte el a közreműködő olasz fiatalember, a mieink pedig másodpercekig egyhelyben kaparták a vizet. A lemaradás ellenére Farkas és Törő éppenhogy lemaradt a második helyezett olaszoktól, kiknek trénere – a sors furcsa fintora révén – Farkas korábbi edzője, Blahó Kálmán volt.

Nem sokkal az olaszországi nyári játékok előtt Farkasnál súlyos szívproblémát diagnosztizáltak, így saját felelősségére készült fel és versenyzett az olimpián. A túlzott kockázatok miatt és egészsége megőrzése érdekében Farkas, mindösszesen 25 évesen a visszavonulás mellett döntött. Elhatározásában közrejátszott az is, hogy az 1960-as játékok után már csak az addiginál sokkal hosszabb hajókban versenyezhettek a kenusok, ami nem kedvezett testalkatának.

Sportolói pályafutása és rövid ideig tartó edzősködés után először íróként, költőként próbált szerencsét, miután azonban szerzeményei családi körben sem arattak osztatlan sikert, a papirosok gyújtósként végezték - ennek ellenére nemrégiben mégis kiadta A víztől az olajig című önéletrajzi könyvét. A művészetek iránti elkötelezettsége ezután sem lankadt, az ELTE Szabadegyetemén művészettörténetet hallgatott, ecsetet ragadt és festeni kezdett, méghozzá nem is akárhogyan, hiszen képeit azóta Törökországba, Svédországba és az Egyesült Államokba is vitték, emellett számos sikeres kiállítás fűződik a nevéhez. Képzőművészi pályáját barátja, a Munkácsy-díjas festőművész, Bolgár József egyengette. Ekkoriban már Kassai-Farkas András művésznéven írta alá képeit, ami édesapja kettős családi és saját második keresztnevéből ered. 2002-ben hivatalosan is megváltoztatta nevét.

Hitben járó emberként a vallás központi szerepet játszik életében, pünkösdi lelkésszé kenték fel, nyugalmazott lelkészként a mai napig prédikál.

Ezen túl megkapta a kiváló sportoló címet, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának tiszteletbeli tagja és a magyar állam kitüntette a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével is.

Kassai-Farkas András, avagy Farkas Imre a mai napig jó egészségnek örvend, minden napja boldogan, hitben, a műterme varázslatos világában telik, valamint rendszeres résztvevője a MOB illetve a MOA rendezvényeinek.

Jó egészséget kívánunk!

(MOB-összeállítás; képek: MTI)