81 nappal London előtt

81 nappal London előtt

2012. 05. 01.
Megosztás

Több sportágban májusban zárul a kvalifikáció, 12-ben még szerezhetünk kvótákat, a magyar esélyek és remények

A MOB kiadványa a képre kattintva letölthető




Asztalitenisz:

Két női versenyzőnk Tóth Krisztina és Póta Georgina a májusi 16-án nyilvánosságra került világranglista alapján már jogot szerzett az indulásra.

A csapatversenyen a hat földrész legjobbja (a 2012-es csapat-vb-n nyújtott teljesítmény alapján, feltéve, hogy 3, 2 vagy 1 játékosa korábban már kvótát szerzett), a rendező ország, valamint az egyesekben legtöbb játékost adó kilenc nemzet vehet részt.
Amennyiben kilencnél több nemzet felel meg a kvalifikációs szabályoknak, akkor a csapat-vb-n kialakult rangsor dönt.
A csapat vb-n Dortmundban a nők a 11. helyet szerezték meg, de Lovas Petra az európai kvalifikációs versenyen nem szerzett kvótát.
A férfiaknál Zwickl Dániel és Pattyantyus Ádám vívta ki a kontinentális kvalifikáción a londoni induilás jogát egyéniben.
Az utolsó kvalifikálási lehetőség a május.10-13-i világkvalifikációs verseny lesz Dohában.


Atlétika:

Az olimpiára a nemzetközi szövetség (IAAF) nevezési „A” és „B” szintet írt ki.

Egy nemzet maximum három „A” szintes illetve, ha nincs „A” szintese, akkor egy „B” szintes sportolót indíthat minden versenyszámban.
A kvalifikációs idő 2012. július 8.-án zárul.

Magyarország nyolc „A” szintes atlétával rendelkezik:
Pars Krisztián (kalapácsvetés), Kiss Dániel (110m gát), Kővágó Zoltán, Fazekas Róbert (diszkoszvetés), Kálovics Anikó, Rakonczai Beáta és Erdélyi Zsófia (maratonfutás), Márton Anita (súlylökés)

A „B” szinttel rendelkezők közül kilencen nevezhetők:
Deák Nagy Marcell (400m), Kürthy Lajos (súlylökés), Minczér Albert (3000m akadály), Madarász Viktória (20km gyaloglás), Orbán Éva (kalapácsvetés), Farkas Györgyi (hétpróba), Kazi Tamás (800m), Kovács Tamás (maratonfutás), Rácz Sándor (20km gyaloglás)

A további „B” szintesek csak akkor indulhatnak az olimpián, ha az „A” szinttel rendelkező sportoló megsérül:
Baji Balázs (110 m gát), Németh Kristóf (kalapácsvetés), Füsti Edina (20km gyaloglás)
Illetve Helebrandt Máté (20km gyaloglás) és Rácz Sándor között a szövetség dönt, melyikük indulhat az olimpián

További két-három kvóta megszerzésében reménykedik a szövetség.


Birkózás:

Az első kvalifikációs verseny a 2011. szeptember 12-18..-i isztambuli világbajnokság volt.
Ezen a versenyen Deák Bárdos Mihály (kötöttfogás 120 kg), Módos Péter (kötöttfogás 55 kg) és Sastin Marianna (nők 63 kg) szerzett jogot az olimpiára.

Az európai kvalifikációs versenyen Szófiában a szabadfogású Ligeti Dániel (120 kg) gyűjtötte be az olimpiai kvótát.
Az első világkvalifikációs tornán 2012. április 27-29.a kínai, Taiyuanban további három magyar birkózó iratkozott fel a londoni indulók közé - Hatos Gábor (szabadfogás, 74kg), Lőrincz Tamás (kötötfogás 66kg), Bácsi Péter(kötötfogás 74 kg).

Az utolsó lehetőség a 2. világkvalifikációs torna volt. Helsinkiben 36 kvóta talált gazdára, de magyar sportoló nem szerzett kvótát ezen a viadalon.
Így hét magyar birkózó szerepel. majd a londoni olimpián.


Evezés:

A bledi világbajnokságon a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettős szerezte meg az olimpiai részvételt.
Magyar egységnek a 2012. május 20-23.-i luzerni világ kvalifikációs versenyen nyílik lehetőség kvóta szerzésre.
A magyar szövetség a most ismét összeült Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár egység olimpiai részvételében bízik.


Cselgáncs:

Egy hosszú, öt kontinens, több országában rendezett Grand Slam, GP, vk versenyek során lehet olimpiai kvalifikációs pontokat szerezni. A menetelés 2012. április 30-án zárult.

Közvetlenül a ranglistáról a férfiaknál súlycsoportonként az első 22 helyezett (22x7=154), a nőknél az első 14 helyezett (14x7=98), azaz összesen 252 dzsúdós szerez kvótát.
A maradék 100 helyet a közvetlen kvalifikációról épphogy lemaradó versenyzők kapják, kontinentális eloszlásban: Európából 25, Afrikából 24, Amerikából 21, Ázsiából 20, Óceániából pedig 10 fő.

Számításaink szerint a magyarok közül Csernoviczki Éva (48kg), Karakas Hedvig (57kg), Mészáros Anett (70kg), Joó Abigél (78 kg,6. ), Ungvári Miklós (66 kg), Bor Barna (+100kg) végzett a közvetlen ranglistán olimpiai indulást érő helyen.

Csoknyai László (81kg) a további európaiak között fért be a kvótások közé.

Így 7 kvóta megszerzése sikerült a magyar cselgáncsozóknak. Az előzetes ranglistákat május 5-én teszi fel honlapjára a nemzetközi szövetségét. A hivatalos meghívásokat május 10-ig postázza az IJF.


Kajak-kenu:

A síkvízi szakágban Szeged rendezte a világbajnokságot.
Ezen a nők a maximális 6 kvótát begyűjtötték, a férfi kajakosok 7, a kenusok 1 helyet szereztek az olimpiára.
2012. május 16-17-én Poznanban rendezik a kontinentális olimpiai kvalifikációs versenyt, ahol a kenusok kettesben, a kajakosok egyesben szeretnének még összesen 3 kvótát szerezni, amit elérhető célnak tart a szövetség.


Kerékpársport:

A négy szakág országúti, pálya, BMX, hegyikerékpározás közül eddig az országúti szakában a mezőny versenyre kvalifikált Lovassy Krisztián.
A pálya szakágban nincs esélyünk versenyzőt indítani, de a hegyikerékpározásbanegy férfi és egy női versenyzőnk várhatóan kiharcolja az indulás jogát.
Ebben a szakágban a világranglistát az UCI két év eredménye alapján állítja össze, pontosabban a 2011. május 23-i és a 2012. május 23. állást veszi figyelembe, és ezek összesítésével alakítja ki a sorrendet. Az április 24.-i ranglistan Magyarország a férfiaknál 22., a nőknél 19.
BMX-ben a 2012. május 28-i, nemzeteket rangsoroló világranglista alapján kerül szétosztásra a londoni indulási helyek. Itt sem várható magyar sportoló indulás.


Kézilabda:

A magyar férfi válogatott a világbajnokságon elért helyezése alapján kiharcolta az olimpiai kvalifikációs tornán való részvételt.
A három kvalifikációs csoport egyikének Svédország adott otthont.
Ebbe a csoportba került besorolásra Magyarország, Macedónia és Brazília.
A csoportból az első kettő Svédország és Magyarország szerezte meg az olimpiai részvétel jogát.

A magyar női válogatott nem szerezte meg az indulást az olimpiára.


Lovaglás:

Jelenleg nem vagyunk egyik szakágban sem kvalifikációt érő helyen. Esély kizárólag díjlovaglásban lehet, de itt is csak szabadkártyában reménykedhet a szövetség.


Ökölvívás:

A férfiak a 2011. szeptemberi bakui világbajnokságon súlycsoportonként 10-10 helyet (a két felső csoportban 6-6) eldöntöttek:

A magyar csapat három kvótával Káté Gyula (64 kg), Harcsa Zoltán (75 kg), Varga Miklós (60 kg) rendelkezik.

A maradék európai kvótákért 2012. április 14-22 lehetett harcba szállni. Magyar öklöző itt nem szerzett kvótát.

A nők a 2012-es világbajnokságon (2012.máj 21-jún.10, Chingqing) szerezhetnek kvótát az olimpiára. Európának súlycsoportonként 4-4 kvóta van fent tartva.
Az ökölvívók további 3 férfi és egy női kvótát remélnek.


Öttusa:

A magyarok igen jól állnak a kvóták megszerzésében.
Kasza Róbert, Marosi Ádám, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn már megszerezte az indulás jogát, de a 2012-es világbajnokságon (május 22-30, Róma) és a június 1.-én záruló világranglistáról további magyar sportolók kvóta szerzése várható.
A kvótával rendelkezők közül a 2-2 indítható magyar versenyzőt a szövetségi kapitány jelöli ki.


Sportlövészet:

A sportág kvalifikációs versenyei a koronglövő szakágban lezárultak.
A 2012-es évben csak a légfegyveres számokban lehetett kvótát szerezni.

A légfegyveres Európa-bajnokságot 2012. február 14-20 között rendezték a finnországi Vierumaakiben. Itt versenyszámonként 4-4 kvóta került kiosztásra.
Magyar sportlövők nem szereztek további olimpiai kvótát. Így három magyar sportoló készülhet az olimpiára.

Bognár Richárd (dupla trap), Sidi Péter (puska számok), Csonka Zsófia (pisztoly számok)


Súlyemelés:

A 2010-es 2011-es világbajnokságon egy magyar sportoló sem szerzett indulási jogot az olimpiára.
A 2012. április 6-16 között rendezett kontinens bajnokságon, a férfiak szereztek egy olimpiai kvótát.

Magyar női versenyző nem lesz ott az olimpián


Taekwondo:

A világ kvalifikációs tornán (2011.jún 30-júl 3, Baku) nem sikerült kvótát érő helyen végeznie magyar sportolónak.
Az egyetlen lehetőség a 2012. január 12-17 közötti Kazanyban megrendezett európai kvalifikációs verseny volt, de itt sem sikerült magyar versenyzőnek kvótát szereznie. Így nem lesz magyar teakwondos a londoni olimpián.


Tenisz:

Azért, hogy a sportág olimpiai tornája vonzó legyen a legjobb teniszezők számára a londoni versenyen ATP és WTA pontokat is lehet szerezni.
Így a szervezők remélik, hogy a világ legjobbjai indulnak majd a Wimblendonban rendezendő tornán.
A nemzetközi szövetség a 2012. június 11.-i ranglista alapján állítja össze az olimpia mezőnyét egyesben és párosban.
A női teniszezők érhetnek oda az olimpiára egyesben és párosban egyaránt.
A világranglistán Arn Gréta és Babos Timea a legelőkelőbb helyen jegyzett két magyar játékos.


Torna, RG

Berki Krisztián a lólengés olimpiai mezőnyébe kvalifikálta magát a tokiói világbajnokságon.
További 1-1 férfi és női kvótát szereztek a magyar tornászok az egyéni összetettben az olimpiai teszt versenyen (2012, január 10-18, London).
Hédvégi Vid és a Böczögő Dorina, Gombás Laura duóból indulhat egy női tornász az olimpián.
A csapat versenyben hazánk már nem érdekelt.

Ritmikus gimnasztikában Vass Dórának nem sikerüllt megszereznie a még szabad 5 kvóta egyikét.


Triatlon

A 2012. május 31.-i olimpiai kvalifikáció világranglistáról lehet megszerezni a jogot az olimpiai indulásra.
A pillanatnyi állás szerint az április 22.-i ranglistán Kovács Zsófia (49.) és Vanek Margit (57) olimpiai kvótás helyen áll a ranglistán.
Vanek Ákos (88.) közel áll a kvótához, de számára fontos lenne a májusi versenyeken feljebb tornáznia magát a ranglistán.
A hazai szövetség elégedett lenne, ha a május 31.-i zárás után egy férfi és két női indulót könyvelhetne el az olimpiára.


Úszás, műugrás, szinkronúszás

Az úszók az atlétákhoz hasonlóan „A” és „B” szinteket határoztak meg a medencés versenyeikre.
Országonként két „A” szintes, vagy ha a nemzet nem rendelkezik „A” szintessel, akkor egy „B” szintes úszó indulhat az egyes versenyszámokba. A szintidőket 2012. július 3-ig lehet teljesíteni.
Hazai medencében az országos bajnokságon, a junior bajnokságon, a Budapest bajnokságon és a nemrég hazánknak ítélt Európa-bajnokságon lehet szintidőd teljesíteni.

Eddig 14 „A” szintes úszó:
Bernek Péter (200m hát), Biczó Bence (200m pillangó), Cseh László (200m pillangó, 200 és 400m vegyes), Gyurta Dániel (100 és 200m mell), Kis Gergő (400 és 1500m gyors ), Takács Krisztián (50m gyors), Verrasztó Dávid (200 és 400m vegyes), Molnár Ákos
Kapás Boglárka (400 és 800m gyors), Hosszú Katinka (200m vegyes), Jakabos Zsuzsanna (200m gyors, 200m pillangó, 400m vegyes), Mutina Ágnes (200m gyors), Risztov Éva (400 és 800m gyors), Verrasztó Evelyn (200m vegyes)

és 5 „B” szintes úszó áll olimpiai szereplést érő időeredménnyel.

Kozma Dominik (100m gyors), Zámbó Balázs (200m gyors),
Povázsay Eszter (100m hát), Sztankovics Anna (100 és 200m mell),

A váltó számokban a világbajnokságon minden számban 12 nemzet szerzett olimpiai kvótát.
Magyarország a női 4x200m gyorsváltóban indíthat váltót. A négy váltó tag mellé 2 tartalékot lehet nevezni.
A váltók mezőnyét a kvalifikációs idő befejése után további négy váltóval töltik fel a világranglista alapján.

A nyíltvízi úszók a 2012. június 10.-i teszt versenyen szerezhetnek még kvótát.(maximum 9 férfi és 10 nő)
Kvótaszerzésre Risztov Évának és Gercsák Csabának van esélye.

Műugrásban a világbajnokságon már elkelt 3-3 szinkron és 12 -12 kvóta az egyéni számokban. Magyar műugró nem volt a kvótát szerzők között.
2012. február 20-28 között megrendezett londoni világkupa versenyen a négy magyar induló nő nem került kvótát érő helyre.

A szövetség most a június 9.-i dátumra vár. Ekkor derül ki, hogy kik azok a versenyzők akikkel a mezőnyt feltöltik az olimpiára a februári teszt verseny eredményei alapján. Erre esélyes műugrásban Barta Nóra és Gondos Flóra, s halvány reményekkel toronyugrásban Kormos Villő.

Szinkronúszásban a Czékus Eszter, Kiss Szofi páros a londoni kvalifikációs versenyen (2012. április 18-22 ) kiharcolta az olimpiai részvétel jogát.


Vitorlázás:

2011. december 3-18 között rendezett világbajnokságon három szörfös Gádorfalvi Áron, Detre Diána és Cholnoky Sára, továbbá a Laser osztályban Berecz Zsombor szerzett olimpiai kvótát. A két női szörfös közül csak az egyik indulhat az olimpián, a szövetség válogató versenyek után dönti el az induló személyét.

További kvótát az egyes halyóosztályok 2012-es világbajnokságain lehet még szerezni.

Laser május 4-10, Boltenhagen
Finn május 11-18, Falmouth (6 hely)
470-es május 10-19, Barcelona (7-5)
Laser Radial május 15-20, Boltenhagen (9)
Star május 20-30, Barcelona (4)


Vívás

Az olimpiai kvalifikációs pontgyűjtő versenyek befejeződtek.
2012-ben március 31-ig zárult a sorozat, s a magyar fegyvernemi csapatok egyike sem szerzett olimpiai indulási kvótát.

Imre Géza párbajtőrben, Szilágyi Áron kardban és Mohamed Aida tőrben szerezte meg az egyéni indulás jogát az olimpiára.

Az áprilisi kontinentális kvalifikációs versenyen Szász Emese női párbajtőrben jutott egyéni kvótáhozi.


Vízilabda

A férfi válogatott a 2011-es világbajnokságon kiharcolta az olimpiai részvétel jogát.

A női válogatott először január 18-28 közötti az eindhoveni kontinens bajnokságon kellett, hogy az első öt között végezzen. A magyar válogatott bronzérmes lett, s ezzel indulhatott a 2012. április 15-22 közötti olimpiai kvalifikációs tornán, ahol megszerezte az olimpiai indulás jogát a torna negyedik helyével.

És a végén egy táblázat a kvótásokról és a még remélt kvótákról
(ez a szerzők reményei a kvalifikációs lehetőségek ismeretében)

KVÓTÁSOKREMÉNYEK
férfiak nők férfiak nők
Asztalitenisz 2 2 1
Atlétika 10 7 2 2
Birkózás 6 1
Evezés 2 2
Cselgáncs 4 3
Kajak-kenu 8 6 3
Kerékpársport 1 1 1
Kézilabda 14
Lovaglás 1
Ökölvívás 3 1
Öttusa 2 2
Sportlövészet 2 1
Súlyemelés 1
Taekwondo
Tenisz 2
Torna 2 1
RG
Triatlon 1 2
Úszás 11 10 3 3
Műugrás 3
Szinkronúszás 2
Vitorlázás 2 1
Vívás 2 2
Vízilabda 13 13
81 48 17 18 164