A 15 éve olimpiai bajnokságot nyert Kovács Ágnes Arizonában is halhatatlan

A 15 éve olimpiai bajnokságot nyert Kovács Ágnes Arizonában is halhatatlan

2015. 09. 22.
Megosztás

Szinte napra pontosan - 2000. szeptember 21. - 15 évvel olimpiai győzelme után Kovács Ágnes - akit 2014-ben a vizes sportokat tömörítő nemzetközi hírességek csarnokába iktattak be - újabb megtiszteltetésben részesülhetett. Ezúttal korábbi tanulmányainak színhelyén, az Arizona Állami Egyetem halhatatlanjai közé választják be - számolt be Sydney bajnoka a közösségi oldalán

"Örömmel szeretném megosztani Veletek a hírt, amiről én is a közelmúltban értesültem, hogy a tavalyi év után ismét egy nemzetközi kitüntetésben részesülök, idén az Arizona Állami Egyetem halhatatlanjai közé kerülök be. Négy évig jártam egyetemre Amerikában, és közben tagja voltam az egyetemi úszócsapatnak. Számomra az élsport mellet mindig is kiemelten fontos volt a tanulás, éppen ezért mindkét területen igyekeztem helyt állni. Ez a kitüntetés egy nagyon jóleső és megtisztelő visszajelzése annak, hogy az az út amelyet már kislány koromban célul tűztem ki magam elé, és amelyen végig is mentem, az mások számára elismerésre méltó. A beiktatási ünnepség Phoenix városában, Arizona államban lesz, október elején" - olvasható Kovács Ágnes Facebook-oldalán.

A 200 méteres mellúszás bajnoka így emlékszik vissza a másfél évtizeddel korábbi pillanatokra:

"Egy pillanat amikor az egész országgal együtt örülhettem! Egy pillanat amiért érdemes volt hosszú éveken, át sokszor erőn felül küzdeni. Egy pillanat amihez nagyon sok ember segítségére volt szükségem, hogy átélhessem. Egy pillanat ami bebizonyította számomra, hogy érdemes a kitűzött céljainkért küzdeni, még akkor is ha az út amelyen végig megyünk nehéz, és akár lemondásokkal jár. Egy pillanat amiből a mai napig erőt merítek, mert emlékeztet arra, hogy ha az embernek van hite, kitartása, és önbizalma, akkor nincs lehetetlen, hogy soha nem szabad feladni, még akkor sem, ha az olimpiai döntőben az ember 50 méterrel a a cél előtt egy testhosszal le van maradva! Tapasztalatból állítom: A SAJÁT BAJNOKSÁGÁT KITARTÁSSAL BÁRKI MEGNYERHETI!"

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő 2001 és 2005 között volt az arizonai egyetemi úszócsapat tagja. 2005-ben amerikai diplomát szerzett marketing és kommunikáció szakon, valamint végzős hallgatóként az egyetem legmagasabb kitüntetésében részesült négyéves kimagasló tanulmányi és sporteredményei elismeréséül. Az egyetemi úszócsapat tagjaként több egyetemi és NCAA-rekordot úszott, valamint amerikai bajnoki címet is szerzett, 200 yardos mellúszásban pedig jelenleg is ő tartja az egyetemi csúcsot.

A beiktatási ünnepségre október 9-én kerül sor Phoenix városában. A frissen beválasztott Hall of Fame tagok nyilvános köszöntése másnap este, az ASU-Colorado amerikaifutball-mérkőzés félidejében lesz, a 64 000 férőhelyes Arizona Állami Egyetem stadionjában.

Idén szeptembertől minden idők legeredményesebb úszója, az amerikai Michael Phelps is az Arizona Állami Egyetem úszócsapatával, Bob Bowman edző irányítása alatt készül a riói olimpiára. Az egyetemi úszócsapat tagja a világbajnoki ezüstérmes hosszútávúszó Olasz Anna is.

Kovács Ágnes hallgatója a TF doktori iskolájának, az egyetem óraadója, kommunikációs vezetője, a MOB Környezetvédelmi és Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnökeként pedig az olimpiai mozgalomban dolgozik.

(MOB-MTI-Facebook, fotó: Harsányi Péter)