A 60 éves Széles Sándor szeretne újra segíteni a duplázásra készülő Gyurta Dánielnek

A 60 éves Széles Sándor szeretne újra segíteni a duplázásra készülő Gyurta Dánielnek

2016. 01. 12.
Megosztás

Kedden hajnalban kapta Széles Sándor az első köszöntő SMS üzenetet, amelyet tucatjával követtek az újabbakat, közben nem győzte fogadni a telefonhívásokat és megköszönni a közösségi oldalára befutó születésnapi jókívánságokat. Így van az, ha az ember – egy közismert sportember – a 60. születésnapjára ébred…

„Az emberek, közeli és távoli ismerőseim nem felejtettek el, örülnek annak, hogy meggyógyultam, és már nem a kórházi ágyat nyomom" – újságolta boldogan kedden reggel a 60. születésnapjához érkezett Széles Sándor, minden idők egyik legsikeresebb magyar úszóedzője, aki 12 esztendeje ötkarikás ezüstérmet, négy éve pedig olimpiai győzelmet ünnepelhetett Gyurta Dániellel, az első számú tanítványával.

A Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó szakemberről tavaly nyugtalanító hírek érkeztek a kazanyi világbajnokság után, egyik kórházból a másikba szállították, a legjobbat mégis azt tette az UTE edzőjének, amikor hazaengedték és ott Bernáth Csilla, az élettársa vette „kezelésbe”.

„Azon kívül, hogy a mai születésnapom valójában mérföldkövet állít az életemben, minden olyan, mint máskor, és ennek örülök a legjobban" – folytatta. – Hétfőn benéztem a Komjádiba, kicsit beszélgettem a munkatársaimmal, és elmondtam nekik, hogy a jövő hétfőtől szeretnék újra bekapcsolódni a munkába. Például azzal, hogy edzésterveket írok, és ha szükséges, a tanácsaimmal is ellátom a versenyzőket, meg a kollégákat. Új edzők és versenyzők jöttek hozzánk, talán nekik is segíthetek.”

Kétszer annyi, mint Cseh László

Kedden a szövetségbe volt hivatalos, arra a „dupla” köszöntőre, ahol a tavaly december 3-án a 30. életévét betöltő Cseh Lászlót, valamint a kétszeres világbajnoknál pontosan kétszer idősebb Széles Sándort ünnepelték meg.

„Az ünnepség után uszodába fogok menni, de most nem a Komjádiba, hanem Csillával vagy a Rudasba, vagy a remek Dandár Fürdőbe, ahol minden olyan szolgáltatás rendelkezésre áll, amire nekünk szükségünk van. Folyamatosan építem fel magamat, mert nehéz hónapok következnek. Nagyon bízok abban, hogy Dani – aki a napokban meglátogatta Franciaországban Gergelyt, az öccsét – London után Rióban is megnyeri a 200 mell döntőjét. A 2015-ös idény arra mutatott, hogy idén nagyobb csatára kell számítani, de azt is bizonyította és ez ne tűnjön dicsekedésnek, hogy még mindig szükség van az „öregre” a háznál…” – mondta Széles Sándor.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter)