A csúcson hagyja abba a Dream Team karmestere

A csúcson hagyja abba a Dream Team karmestere

2012. 08. 14.
Megosztás

Kobe Bryant, az USA válogatott férfi kosárlabdacsapatának klasszisa nem lép többet pályára nemzeti színekben.

A Los ANgeles Lakesr játékosa már a spanyolok elleni 107-100 arányban megnyert olimpiai finálét megelőzően közölte, hogy ez lesz utolsó derbije. Természetesen Bryant sikerrel szerette volna letudni ezt az epizódot életében, ami össze is jött neki. Remek védekezéssel és 17 ponttal járult hozzá az amerikaiak diadalához a döntőben.

A néhány nap múlva 34. életévét betöltő kosaras így nyilatkozott: „Mindent elértem, amit valaha szerettem volna. Két olimpiai aranyam van, mit is kívánhatnék még? Az utolsó mérkőzés igazi kihívás volt számunkra, de már vége van. Négy év hosszú idő, és én nem megyek már Rióba. Átadom helyemet a következő generáció tehetségeinek.”

A dobóhátvéd 2000-ben házasságkötése miatt hagyta ki az olimpiát, majd két évvel később a világbajnokságon sem szerepelt. A 2003-as amerikai kontinenstornát sérülés miatt kellett a pályán kívülről követnie, a 2004-es játékokon jogi tényezők miatt nem vehetett részt, a 2006-os vb-n pedig egy térdprobléma állta útját szereplésének. Válogatottbeli szereplése a 2007-es évben indult be, amikor a csapat tagjaként tíz mérkőzést zsinórban megnyerve lettek Amerika bajnokai. Egy évre rá már ott volt a pekingi olimpián, ahol jó játékkal szerezte meg élete első ötkarikás aranymedálját.

Két olimpiai győzelemmel Kobe Bryant beérte az aranyak tekintetében az egész világon legendaként emlegetett Michael Jordant, aki 1984-ben és 1992-ben állhatott fel az olimpiai dobogó tetejére.

A Black Mamba néven ismert veterán valószínűleg klubot is vált a közeljövőben, elképzelhető Európában folytatja majd karrierjét.

(Forrás: sport24)