A franciák háromnegyede támogatná a harmadik párizsi olimpiát

A franciák háromnegyede támogatná a harmadik párizsi olimpiát

2015. 02. 11.
Megosztás

A Direct Matin francia napilapban közzétett friss közvélemény-kutatás alapján a franciák csaknem háromnegyede (73 százalék) támogatná, ha fővárosuk 1900 és 1924 után ismét olimpiát rendezne, ezúttal 2024-ben.

A CSA nevű intézet által, több mint ezer lakos részvételével készített felmérés szerint a Párizs és vonzáskörzetében élők körében még népszerűbb az ötlet, összesen 76 százalék állna be a 2024-es ötkarikás pályázat mögé. A 18-24 év közötti fiatalok mintegy 88 százaléka áll pozitívan a kérdéshez, míg az idősebb korosztály óvatosabb: a 65 éven felettiek csupán 61 százaléka adott igenlő választ.

A közvélemény-kutatás rendkívül jelentős annak tükrében, hogy a Párizs esetleges 2024-es olimpiai pályázatát előkészítő francia sportvezetők e héten nyújtanak be kulcsfontosságú megvalósíthatósági tanulmányt a vezető politikusoknak, így a főpolgármester Anne Hidalgónak. A várakozások szerint a héten bemutatandó tanulmány megállapítja, minden szempontból megvalósítható lenne Párizs harmadik olimpiája, ám a politikai vezetés egyelőre nem foglalt egyértelműen állást a kérdésben. A főpolgármester jóváhagyása nyomán a tanulmányt kidolgozó sport- és gazdasági szakemberek ezután a régió vezetőinek, illetve a francia sportminisztériumnak is prezentációt tartanak, majd Anne Hidalgo külön egyeztetéseket tart a városi tanács részvételével.

Az előzetes hírek szerint Franciaországtól érdemi döntés június környékén várható, hogy a főváros hivatalosan is versenybe száll-e a 2024-es rendezési jogért. Párizs jelentős eséllyel pályázott a 2012-es játékokért, ám 2005-ben a NOB végül Londonnak ítélte a lehetőséget, ami hatalmas csalódást jelentett az egész francia nemzet számára, fővárosuk ugyanis az utolsó pillanatig favoritnak számított.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé ez idáig Róma, illetve Boston jelezte hivatalosan pályázati szándékát, de a potenciális érdeklődők között tudhatjuk Németországból Berlint vagy Hamburgot, a katari Dohát, a júniusban az első Európa Játékoknak otthont adó azerbajdzsáni Bakut, valamit Dél-Afrikát, amely első ízben nem várossal, hanem az egész országgal kandidálhat rendezőnek.

A Magyar Olimpiai Bizottság február 6-i közgyűlésén elsöprő többséggel úgy döntött, hogy javasolja Budapestnek és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpiai megrendezésének lehetőségét.

A NOB-nál hivatalosan 2015. szeptember 15-ig kell jelezni a pályázati szándékot, a házigazdáról 2017-ben dönt a nemzetközi testület.

(MOB)