A Hősök fasora iskolában a névadóra emlékeztek

A Hősök fasora iskolában a névadóra emlékeztek

2013. 12. 08.
Megosztás

Lemhényi Dezső, a magyar sportélet legendája tíz éve, 2003.december 4-én 86 éves korában hunyt el, a nevét immár öt éve viselő Hősök fasora iskolában emlékeztünk a köztiszteletnek örvendett „Butykó” mesterre.

A tornatermet zsúfolásig megtöltő diákok és meghívottak számára filmbejátszásokkal méltatták páratlan gazdag életútját.

Olimpiai bajnok, sikeres kapitány volt. Később a francia és a kanadai pólót segítette, majd élete befejező szakaszában fáradhatatlanul küzdött társaiért. Része volt az olimpiai járadék létrehozásában, megalapította az Olimpiai Bajnokok Klubját, kezdeményezte a Mező Ferenc közalapítvány megteremtését, amely a mai napig segíti az idős, egykor sok sikert aratott bajnokokat, sportolókat.
Méltán részesült az Olimpiai Érdemrend elismerésben, a nemzetközi olimpiai mozgalom legmagasabb kitüntetésében. Felesége a három olimpián részt vett Tass Olga az ugyancsak aranyérmes világbajnoknő, a tornasport avatott szakértője életútjának méltatásáról sem feledkeztek el a házigazdák.

A minden elismerést megérdemlő Dienes Anna igazgatónő az iskola négy bástya programját ismertette, amely a sportot,a nyelvtanulást,a komplex művészeti nevelést és Polgár Judit kezdeményezését követve a képességfejlesztő sakkot foglalja magában. Ennek a sokoldalú programnak eredményességét és hatékonyságát az a több mint félszáz oklevél, vándordíj bizonyítja, amelyet a folyosón tettek közszemlére.

Köszönöm, nagyon köszönöm ezt a szép megemlékezést és ünnepséget, amely bizonyítja, hogy követitek névadótok példáját – mondta meghatottam Tass Olga, majd a közelgő karácsonyról beszélt, amely a szeretet, a béke és az adományozás ünnepe és százezer forintot ajánlott fel az iskolai úszásoktatás fejlesztésére. Nemes gesztusát érthető vastaps fogadta.

Zárszóként az utód, dr. Bodnár András, a bizottságként működő Lemhényi Dezső által létrehozott korábbi Mező alapítvány olimpiai bajnok elnöke szólt a fiatalokhoz. Elmondta, hogy annakidején 19 éves korában Lemhényi Dezső hívta meg a válogatottba, indította el sikeres pályafutását. Gratulált a diákoknak a kiváló eredményekhez s egyben a folytatásra biztatta őket. Legyetek bátrak, legyetek szorgalmasak, s ha továbbra is követitek névadótok példáját sokra vihetitek az életben. Tehát csak így tovább!