Az Európa Játékokon kedden is jutott bőven a magyar dicsőségtáblára

A kajak-kenusok vízen is megkezdik a riói felkészülést - öt számban még jön a pótkvalifikáció

2016. 02. 10.
Megosztás

A magyar kajak-kenu válogatott befejezte itthoni, többhetes szárazföldi alapozását. Az olimpiára készülő sportolók hamarosan melegvízi edzőtáborba utaznak, hogy vizen folytassák a riói felkészülést. A válogatók előtt a duisburgi pótkvalifikációs versenyen még megszerezhetjük a hiányzó kvótákat, de onnan még a parakenusok is hozhatnak paralimpiai indulási jogot.

A riói keret tagjai Floridába, Portugáliába, Sevillába, a Dél-afrikai Köztársaságba, Abu-Dzabiba és Horvátországba utaznak, edzőkkel és az őket kísérő szakemberekkel összesen 51-en. A szövetség már Tokióra is előretekint: fiatalok is mehetnek a táborokba - ismertette a Magyar kajak-Kenu Szövetség a keddi sajtótájékoztatón.

A 2015-ös esztendő női kajakosának választott Kárász Anna már Floridában edz, hamarosan erre a helyszínre utazik el párja, Vad Ninetta, valamint a tavaly K-2 500 méteren világbajnoki címet nyerő Szabó Gabriella, Kozák Danuta páros is. Fazekas-Zur Krisztina a szokásos helyszínen, Kaliforniában készül, míg Kovács Katalin és Csipes Tamara a sevillai edzőtáborba teszi át a székhelyét, oda, ahová a férfi kajakválogatott nagy része is utazik majd.

„Szerencsére olyan helyzetben van szövetségünk, hogy az észszerűség határain belül minden feltételt biztosítani tud a versenyzők számára. Fontosnak tartjuk, hogy megfelelő körülmények között, megfelelő orvosi háttérrel, masszőrelr, gyúrói stábbal tudjanak készülni a versenyzőink az idényre” – hangsúlyozta Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke.

Az idény első fontos versenyét, az első olimpiai válogatót május 10. és 12. között rendezik meg, majd a duisburgi pótkvalifikációs verseny és egyben világkupa-viadal következik, amelyen férfi és női kajakban lehetőség lesz a hiányzó kvóták megszerzésére, valamint három számban férfi C-2 1000 méteren, női K-1 500 – és ha az időrend lehetőséget ad rá – K-1 200 méteren is eldőlhet majd a riói indulás joga. A többi számban a júniusi Európa-bajnokságot megelőző 2. olimpiai válogatón derül majd ki kik képviselhetik majd a magyar színeket az ötkarikás játékokon.

„A duisburgi pótkvalifikáción a férfiaknál K-1 és K-2 1000 méteren, valamint K-1 200 méteren állunk rajthoz, míg a hölgyeknél ötszáz egyesben és párosban veszünk részt a versenyen. Ezen a viadalon csak azok a kajakosok indulhatnak, akik még nem szereztek kvótát, és hogy kik lesznek az indulók, arról szintén az első olimpiai válogatóverseny dönt majd” – mondta Storcz Botond felnőtt vezetőedző.

Férfi K-1 200 méteren Dudás Miklós szeretne harcba szállni a hiányzó kvótáért, ám mint a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: nem csak egyesben, Horváth Bencével párosban is készül majd a válogatókra. „Ami tavaly nem sikerült, az idén remélem, összejön majd. Örülök, hogy lehet még egy esélyem. Igaz, hosszú lesz így a szezon, de ha már ez a helyzet alakult ki, próbáljuk a lehető legjobb módon megoldani” – hangsúlyozta Dudás Miklós.

Csabai Edvin szakmai igazgató a hiányzó parakenus kvótákról ejtett szót. Tavaly a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon Váczi Anita révén egy indulói helyet szerzett a magyar csapat, Duisburgban esély nyílhat arra, hogy további kvótákat szerezzenek versenyzőink. „A parakenus válogatott is minden támogatást megkap a felkészüléséhez, a szakemberek és a versenyzők is mindent megtesznek az eredményesség érdekében. A válogatott tagjai havonta összetartó táborokban vesznek részt, és bár tavaly a klasszifikáció megnehezítette a dolgunkat, idén jó esélyekkel rajtolhatunk a duisburgi viadalon” – hangsúlyozta a szakember.

Baráth Etele elnök szót ejtett a riói helyszínnel kapcsolatban felvetődő aggasztó hírekről is. „Egy dolgot nem tudunk felvállalni, hogy mi tisztítsuk meg a riói helyszínt azoktól a bajoktól, amelyekről mostanság a médiában hallunk. Mi egy valamit tehetünk, megteszünk mindent a versenyzőink biztonsága érdekében, legyen szó védőoltásról, orvosi segítségről. A veszélyeket nem akarjuk eltúlozni, de felkészülünk minden eshetőségre” – hangsúlyozta az elnök.

Kajak-kenuban eddig 15 sportoló - 6 férfi és 5 női kajakos, valamint 4 férfi kenus - szerzett a nemzetnek és a hajóegységnek kvótát: K-2 200m (Tótka Sándor, Molnár Péter), K-4 1000m (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel), C-1 200m (Hajdu Jonatán), C-1 1000m (Vajda Attila), C-2 1000m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert), NK-1 200m (Vad Ninetta), NK-1 500m (Kárász Anna), NK-2 500m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta), NK-4 500m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Kárász Anna).

(MKKSZ-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)