A Kertváros sportélete dokumentálva - Hajós Alfrédtól a Liu testvérekig

A Kertváros sportélete dokumentálva - Hajós Alfrédtól a Liu testvérekig

2019. 09. 18.
Megosztás


Rendhagyó vállalkozásba fogott három sporttörténész vénával megáldott újságíró a Kertvárosban. Dr. Hencsei Pál (a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör elnöke és a MOA-tanács tagja), Varga Ferenc és Riersch Tamás (a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör elnökségi tagja) ugyanis az elmúlt másfél évben a XVI. kerületnek, illetve elődjeinek, Cinkotának, Mátyásföldnek, Árpádföldnek, Sashalomnak és Rákosszentmihálynak a sporttörténetét dolgozták fel.

A kerületi sportról, leginkább a labdarúgásra, illetve egy-egy sportegyesületre szorítkozva már korábban is jelentek meg összefoglalások – ezekben elsősorban Varga Ferenc jeleskedett -, ám ilyen átfogó jellegű munka most született először. „A Kertváros sportja" című könyvnek a „motorja" a három szerző közül legkevésbé újságíró dr. Hencsei Pál volt, aki élete nagy részét a Budapesti Műszaki Egyetemen a szervetlen kémia oktatásával töltötte, ám az atlantai olimpia előtt egy szellemi olimpiai vetélkedőn keresztül „megcsapta őt" a sport szele, melytől azóta sem tudott szabadulni. Olyannyira, hogy Hencsei tanár úr mára a legismertebb és legaktívabb sporttörténésszé nőtte ki magát. Az elmúlt húsz évben 28 könyvet írt, melyben sportágak, városok és kerületek, nagyobb egyesületek, kiemelkedő intézmények sporttörténetét dolgozta fel. Nevéhez fűződik többek között a Műszaki Egyetem sportmúltjának, Újpest és Zugló sporttörténetének, illetve a 120 éves MTK és a 100 esztendős BVSC-Zugló magyar sportéletben betöltött szerepének feldolgozása is.

„A Kertváros látszólag nem tartozik a magyar sportélet legfontosabb bástyái közé – mondta dr. Hencsei Pál , ám, ennek ellenére mindig is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben. Ez már a kezdetek kezdetén így volt. Példaként említhetném, hogy az első Európa-hírű magyar labdarúgónak, Schlosser Imrének az édesapja itt volt postamester, de az első országos asztalitenisz csapatbajnokságot is nagy meglepetésre a mátyásföldiek nyerték az MTK előtt, ahol későbbi világbajnokok játszottak.

„A Kertváros sportja" című könyv elkészültében nagy szerepet vállalt az egyaránt Rákosszentmihályon élő Varga Ferenc és Riersch Tamás is, akik az elmúlt évtizedek kerületi sporttörténéseit nemcsak témaként, hanem személyes élményként is megélhették. Varga Ferenc elsősorban „nagy szerelmére" a labdarúgásra koncentrált a könyvben, míg Riersch Tamás nevéhez fűződik az elmúlt 10-12 év legjelentősebb sportfejlesztéseinek összefoglalása, illetve a könyvben szereplő 213 sportoló többségének „megszólaltatása" is.
A könyvet szeptember 16-án 18 órakor mutatták be az Erzsébetligeti Színház Harmónia termében, ahol a résztvevők a szerzők által dedikált példányokhoz is hozzájuthattak. „A Kertváros sportja" kint lesz majd az idei Kertvárosi Vígasságokon (szeptember 20-22) is, ahol a bemutatón résztvevőknél jóval többen találkozhatnak majd személyesen a szerzőkkel. A könyv pedig az elkövetkezendő időszakban a Kertvárosi Helytörténeti Emlékezetközpontban, valamint a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán is elérhető lesz (később talán néhány könyvesbolt repertoárjába is bekerül majd), így a kerületi sportszerető embereknek idén már valamivel kevesebbet kell gondolkodniuk a karácsonyi ajándékon.

A szeptember 16-i könyvbemutatón egy rendhagyó eseményre is sor került. Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára ugyanis az egyik szerzőnek, Riersch Tamásnak a MOA Tiszteleti jelvényét adta át, aki nem tudott részt venni a két nappal korábbi romhányi vándorgyűlésen.

(MOA)