Mincza Ildikó, vagy ahogy a sporttársak hívják, Minczus 1969. november 6-án született Budapesten. Negyedik osztályos volt, mikor 1979-ben Udvarhelyi Gábor toborzókörútján „kiszúrta” a Telepes Utcai Általános Iskolában, vitte is magával az MTK vívótermébe. Mivel a Csömöri úti terem alig két percnyire volt az iskolától, így semmi akadálya nem volt annak, hogy mind az iskola, mind a szülők nyugodt szívvel engedjék el Minczust az edzésekre. Így, ahogy mondani szokta, nem ő választotta a vívást, hanem a vívás választotta őt.

Tőrözőként kezdte a páston, 1986-ban a felnőtt válogatott keretbe is bekerült, ám 1989-ben mégis párbajtőr egyéniben szerzett junior világbajnoki címet. Ám egészen az atlantai olimpiáig nem gondolkozott el komolyan a fegyvernem váltáson, annak ellenére sem, hogy nevelőedzője, Udvarhelyi Gábor időközben inkább a párbajtőrözőkkel kezdett foglalkozni. Minczus pedig Szőcs Bertalan kezei között pallérozta vívótudását. Ám ’96-ban csak tartalékként vitték ki az olimpiára, ez pedig adott egy lökést ahhoz, hogy fegyvernemet váltson. Hogy megérte 19-re lapot húzni, mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1997-ben megnyerte az Európa-bajnokságot. A Sydney-i olimpiát megelőző két szezonban pedig a világkupa-sorozat pontversenyét is toronymagasan abszolválta. Így 2000-ben Ausztráliában már abszolút esélyesnek kiáltották ki – legalábbis itthon tőle várták azt a bizonyos aranyat… Ám a nagy nyomás visszavetette teljesítményét és egyéniben a kilencedik helyen végzett, a friss olimpiai bajnok Nagy Tímeával felálló csapattal pedig a negyedik helyet szerezte meg.

Athénra már csendben készült, kikerült a „fókuszból”, aminek meg is lett az eredménye, hiszen egyéniben viszonylag simán jutott be a négybe, ahol aztán két, egy tusos vereséggel a negyedik helyen végzett. Különösen a Flessellel vívott elődöntő volt neki fájó, de sportemberi nagyságát mutatja, hogy csalódottságán is képes volt felülemelkedni, hogy a másik ágon döntőbe jutott Nagy Tímeának adjon egy tanácsot, melyre így emlékezett vissza 150. aranyunkat szerző vívónk egy interjúban: „Szegény Minczus nagyon sírt, amikor lejött a pástról, borzasztó csalódott volt. De még egy ilyen nehéz pillanatban is volt rá energiája, hogy egy nagyon hasznos tanáccsal lásson el. Tudni kell, hogy Flessel egyik nagy fegyvere a kiemelkedően hosszú kitörése volt, amivel rengeteg tust adott, ha viszont az ellenfele ki tudta védeni az akciót, olyan testhelyzetbe került, amiben nem tudott védekezni. Ilyenkor azt a megoldást választotta, hogy hanyatt dobta magát, és bízott az ellenfél sportszerűségében. Nos, Mincza Ildi nagyon sportszerű vívó volt, hiszen bár a szabályok engedték volna, hogy tust adjon, ő nem tette meg. Nekem viszont azt súgta a fülembe könnyek között, hogy Pipi, ne vedd be, amikor hanyatt dobja magát!. – Már eleve az nagyon jólesett, hogy egy ilyen nehéz pillanatban azzal foglalkozik, hogy nekem segítsen, az pedig már-már sorsszerű volt, hogy az utolsó tust úgy adtam be Flesselnek a döntőben, hogy Minczus tanácsát követtem. Jött a hosszú kitörés, kivédtem, és amikor hanyatt vágta magát, egyszerűen megszúrtam. Lehet, hogy kívülről ez sportszerűtlenségnek tűnik, de nem sportszerűtlenebb, mint hanyatt dobni magad, nem igaz?”

Az athéni olimpia után megszületett első lánya, Franciska, így a 2005-ös és 2006-os szezont kihagyva 2007-ben tért csak vissza a pástra. Bár még abban az évben Eb-ezüstöt nyert a csapattal, a pekingi indulásához kis túlzással elölről kellett kezdenie az építkezést, már ami a világranglistás pontgyűjtögetést illeti. Egy nagyon kemény, sok utazással járó időszak után menetelt egészen az elődöntőig a 2008-as olimpián, ahol az elődöntőben megint egy tussal kapott ki. Olybá tűnt, a sors ismétli önmagát, de szerencsére kint volt vele férje, az olimpiai bajnok kardvívó, Dr. Nébald György, aki lelket öntött belé, így felszabadultan tudott odaállni a pástra és kivívni a bronzot, melyet pályafutása csúcsaként könyvelt el. 2009 nyarán pedig megszületett második lánya is, Melinda.

Mincza Ildikó páston kívüli életét sem hanyagolta el, hiszen egy olyan közegben nőtt fel, ami kiemelten fontosnak tartotta, hogy a sport mellett a tanulásra is odafigyeljen. Így az érettségit követően dekoratőrnek tanult tovább, ám az ezzel járó elfoglaltságokat nehéz volt összeegyeztetni az edzésekkel, hiszen egy kreatív szakma legalább annyira teljes embert kíván, mint a sport. Így végül a TF edzői szakát végezte el, bár akkor még ő maga sem gondolta, hogy végül valóban itt fog kikötni. 1996-ban jelentkezett a szegedi egyetem jogászképzésére, ahol 2003-ban szerezte meg diplomáját, majd három évig dolgozott is ügyvédjelöltként férje mellett. Ám a sors mégis visszahúzta a pástok világába, jelenleg az MTK vívószakosztályának edzői csapatát erősíti. Mincza Ildikó egyik iskola példája a klubhűségnek, hiszen aktív pályafutása alatt is végig a kék-fehérek színeit erősítette.

Bár nem volt elvárás, és más sportágak felé is terelte a Mincza-Nébald házaspár gyermekeit, mindkét lány a páston bontogatja szárnyait, ahol Ildikó edzi őket, aki a gyerekek mellett a szülőknek is elindított egy szabadidős tanfolyamot. De az edzőtermen kívül is legszívesebben a lányaival tölti idejét, amibe olykor-olykor egy teniszmeccs is belefér férjével.

Az Isten éltesse sokáig Dr. Mincza-Nébald Ildikót!

(Forrás: MOB összeállítás; Kép: MOB/Szalmás Péter, MTI)