A legjobb nyolc közé jutni!

A legjobb nyolc közé jutni!

2013. 03. 23.
Megosztás

Igaza volt Carlos Ortéga vezetőedzőnek, amikor azt mondta, hogy Leonban egy agresszívan védekező, a támadásokban a gyors, kontrákra építő ellenfélre számít, amely bár gazdasági nehézségekkel küszködik, a Bajnokok Ligájában ennek ellenéren a szebbik, jobbik arcát mutatja. Ne tévesszen meg senkit, hogy csak csoport negyedikként jutott tovább.

Bizony, a spanyolok ezúttal is megmutatták erősségüket, annak ellenére, hogy tavalyi csapatuk alaposan átalakult. Végig "szorították" a mieinket. Olyannyira, hogy a hajrá előtt két góllal átvették a vezetést, pedig előtte egyszer sem volt előnyük. Ezzel is jelezték, hiába esélyesebb az MKB Veszprém, nem adják olcsón és könnyen a győzelmet. Együttesünk ezúttal is szenzációsan védekezett, hiszen a spanyolok nem tudtak húsz gól fölé lépni. Ami önmagáért beszél. Ebben elévülhetetlen érdemei voltak Mirko Alilovicnak a kapuban, aki újra bizonyította, hogy klasszis hálóőr. Hétmétereseket és ziccereket is hárított, amivel tovább szilárdította az előtte játszók önbizalmát.

Támadásban viszont akadozott a gépezet. Különösen a széleken és a beállós játék volt színtelen és eredménytelen. Itt érvényesült a leginkább a Leon agresszív védekezése. Kevés alkalom volt kontra gólok szerzésére, Sulicékat pedig rettenetesen keményen semlegesítették. Szinte megjátszhatatlanok voltak.

Ezek ismeretében adott is a "lecke" a szombati visszavágóra, hogy mi az amin feltétlen javítani, változtatni kell. A támadások hatékonyságán, ami több lőtt gólt eredményezhet.

Téved, aki azt gondolja, hogy a továbbjutás eldőlt a három gólos idegenbeli sikerrel. Korántsem így van! Egy évvel ezelőtt is az MKB volt a továbbjutás esélyese, s egy már megnyert meccset bukott el az arénában az utolsó másodpercekben kapott góllal. A Leon ismét az esélytelenség nyugalmával játszhat Veszprémben. Az MKB-t viszonyt "nyomja" a nyerési kényszer, ami mindig a legnehezebb feladat. Hozni a kötelezőt!

Remélhetőleg, a spanyolok ezúttal nem éneklik ki a szánkból a sajtot, s két év után ismét Európa legjobb nyolc csapata közé jut az MKB Veszprém KC....

Antonio Carlos Ortega vezetőedző:
Győztünk Leonban, de nem játszottunk úgy, ahogy szerettünk volna. A védekezésünk és a mérkőzés utolsó tíz perce rendben volt, de bizony sokszor voltam elégedetlen a látottakkal. S ez még akkor is igaz,ha tudjuk, hogy a Bajnokok Ligájának ebben a szakaszában már nincs könnyű mérkőzés. Ebből következik, hogy hiába nyertünk idegenben, még nem jutottunk tovább. Ellenfelünk újra igazolni akarja majd, hogy az utolsó pillanatig képes harcolni azért, hogy ők lépjenek a legjobb nyolc közé. Viszont mi játsszunk hazai pályán, s ezt az előnyünket győzelemre kell váltanunk!



A mérkőzés:
március 23, Veszprém Aréna
MKB Veszprém - Ademar Leron 16:00

(Forrás: mkbveszprem.eu, Donát Tamás)