A Magyar Olimpiai Akadémia Székesfehérváron tartotta 70. vándorgyűlését

A Magyar Olimpiai Akadémia Székesfehérváron tartotta 70. vándorgyűlését

2018. 06. 09.
Megosztás

Székesfehérvár adott otthont június 9-én a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) jubileumi, 70. vándorgyűlésének. A helyi sportlétesítmények megtekintése után a polgármesteri hivatal dísztermében előadás hangzott el többek közt a magyar szempontból sporttörténeti, phjongcshangi téli olimpiáról is. Az eseményen több olimpikon között részt vett a legidősebb magyar ötkarikás bajnok, a 97 esztendős Keleti Ágnes tornász és a legfiatalabb bajnok, a 20 éves Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolyázó.

Az egész napos program résztvevői délelőtt megtekintették a Gyulai Memorial nemzetközi atlétikaversenynek, valamint több öttusaeseménynek is otthont adó Bregyó-közi Atlétikai Centrumot és az épülő Videoton labdarúgóstadiont is.

A délutáni vándorgyűlést dr. Aján Tamás, a MOA elnöke – a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség első embere, a MOB elnökségének tagja és Mészáros Attila, Székesfehérvár megyei jogú város alpolgármestere nyitotta meg.

Dr. Aján Tamás emlékeztetett, hogy Székesfehérvár másodszor ad otthont az eseménynek. Azt mondta: „történelmileg is sokat tett a város, mely sok szálon kötődik az olimpiai mozgalomhoz”. „A 33 éves múltra visszatekintő akadémia városról-városra terjeszti az olimpiai eszmét, az olimpiai mozgalom sikereit, hagyományait. Örömmel jöttünk újra Székesfehérvárra” – mondta.

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöki tisztét is ellátó sportvezető örömmel jelentette ki, hogy történelmi pillanatnak lehetnek a résztvevők tanúi, hiszen a vándorgyűlésen részt vett a legidősebb magyar olimpiai bajnok, az ötszörös győztes tornász Keleti Ágnes (97), és a legfiatalabb, Liu Shaolin (20) rövidpályás gyorskorcsolyázó. „52 éve dolgozom az olimpiai mozgalomban, de ez még nekem is ünnep” – fogalmazott dr. Aján Tamás.

A vándorgyűlés résztvevői Győr Béla MOA-tanácstag közreműködésével megemlékeztek az olimpiai mozgalom, az előző vándorgyűlés óta eltelt időszakban elhunyt sportolóiról és sportvezetőiről.

Orendi Mihály MOB-alelnök, a hazai korcsolyázó-szövetség korábbi ügyvezetője a phjongcshangi téli olimpia magyar eredményeit mutatta be.

Mészáros Attila alpolgármester Székesfehérvár sportéletéről és sportlétesítményeiről tartott előadást. A résztvevők rövid tájékoztatót hallgattal, mald videót tekinthettek meg az idén októberi, III. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokról, melynek Buenos Aires ad otthont, és remények szerint eredményes magyar csapat vesz azon részt.

Dr. András Krisztina rektori megbízott a sportközgazdász mesterképzésről (MSc), az országban egyedülálló, gazdálkodástudományi mesterszakos Corvinus-egyetemi, diplomát adó duális nappalis képzésről tartott prezentációt.

Liu Shaoang 2016-ban Lillehammerben vett részt ifjúsági olimpián, majd felnőtt játékokon 2018-ban. "Fontosak ezek az események a fiataloknak. Mindenkinek remek tapasztalatokat jelent, felkészít egy fiatal sportolót a felnőtt játékokra. Nagyon élveztem, abszolút jó dolog."

A vándorgyűlésen, a hagyományoknak megfelelően elismeréseket adott át dr. Aján Tamás elnök és Győr Béla tanácstag. A díjazottak és méltatásuk ide kattintva megtekinthető.

Az eseményt Deák Betrix fuvola- és Vasvári Tamás zongorajátéka, valamint a Zentai úti Általános Iskola 3. b. osztályos tanulóinak műsora színesítette. A vándorgyűlés moderátori feladatait Vásárhelyi Tamás, az M1 sportriportere, a Csanádi-kör tagja látta el. Az eseményen több olimpiai érmes között részt vett Vörös Zsuzsa öttusázó, Székesfehérvár olimpiai bajnoka, valamint az ökölvívó Gedó György is.

A MOA 70. vándorgyűlését Mészáros Attila alpolgármester zárta be, a következő, 71. esemény helyszínét és időpontját a MOA később jelenti majd be.

(MOB-MOA, fotó: MOB, Szűcs Attila)