Elnök úr, kissé fáradtnak tűnik. Csak nem, a labdarúgó-világbajnokság az oka?

Nem tagadom, ha csak lehet, nézem a meccseket – mondta Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Van kedvenc csapata? Kinek szurkol?

A németeknek.

Miért éppen nekik?

Mindig is tetszett, hogy racionális futballt játszanak, megbízható a csapatuk, a futballistáik pedig bármilyen szituációban képesek ugyanazon a szinten teljesíteni. Lehet, hogy nem mindig nyernek, de egy-egy ilyen nagy tornán elképzelhetetlen, hogy ne legyenek ott a végelszámolásnál, vagy legalább a dobogó közelében.

Elsősorban a racionalitást és a megbízhatóságot emelte ki, bizonyára nem véletlenül…

Számomra az élet minden területén fontos a kiszámíthatóság, a megbízhatóság és a szabályok tisztelete, bízom abban, hogy rám is jellemző, amivel megkönnyítem a környezetemben élők, dolgozók helyzetét, hiszen amit a döntéshozatalnál, az irányításban megkövetelek, azt magamra nézve is érvényesnek tartom. Félreértés ne essék, nem egymagam döntök, meghallgatom a különböző véleményeket, érveket, de miután közösen meghatároztuk az irányvonalat, attól nem szeretek eltérni. Ilyen szempontból sarkos és vonalas vagyok.

Ezekre a tulajdonságokra MOB-elnökként is szüksége van?

Egyértelműen. Úgy vettem észre, a magyar sportban minden ment a maga útján, kicsit erre, kicsit arra, de a legritkább esetben egyenesen. Aztán a szétfolyt egységben nem találtuk meg magunkat, elveszett a racionalitás, nem láttuk az irányvonalat, ami esetenként a hatékonyság kárára ment.

Az elmúlt, valamivel több, mint másfél évben, amióta a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, nyilván számtalan hatás érte. Mi volt közülük, ami a leginkább meglepte?

Lehet, furcsán hangzik, de a sporttársadalom sok esetben keményebb dió, mint a politika. Nehéz hozzászokni, hogy akadnak a sportban olyanok, akik úgy érzik, a teljesítményük után nekik mindig jár az elismerés, nekik minden alkalommal igazuk kell, hogy legyen, ebből nem engednek. A sportból jöttem, mindig is ehhez a közösséghez tartozónak éreztem magam, ebből következően jó érzés, hogy segíthetek. Persze a Magyar Olimpiai Bizottság eddig is létezett, de az elmúlt időszakban átalakult, több feladatot kaptunk, aminek igyekszünk megfelelni.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a korábbiaknál jóval nagyobb támogatást is kap a magyar sport.

Így igaz. A magyar sport sikerágazat, amit a kormány felismert, s tudja, ahhoz, hogy még sikeresebb legyen, nagyobb támogatásra van szükség. Félreértés ne essék, ez nem az én, vagy a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének érdeme elsősorban, inkább a magyar sporttársadalomé, amely az eredményeivel kiharcolta ezt a státuszt. Meggyőződésem, a kormány jól döntött, amikor a magyar sport támogatása mellett tette le a voksát, s ebben a helyzetben szükség volt egy olyan MOB-ra, amelyik képes vezetni a magyar sportot, képes együttműködni az államtitkársággal.

Felhőtlenül?

Nyilvánvalóan vannak viták, ezeket meg kell oldanunk, s eddig sikerült is. Akadnak olyan területek, amelyek véleményem szerint más működést igényelnek.

Mire céloz?

A Magyar Olimpiai Bizottságnál megvannak azok a szakemberek, akik tudnak segíteni a magyar sportnak, képesek meghozni azokat a döntéseket, amelyekkel megfelelő irányba terelhetjük a sportágak fejlődését. Szerintem ez a mi egyik legfontosabb feladatunk, amit megítélésem szerint az elmúlt időszakban egészen jól csináltunk. Még sok esetben akkor is a MOB-ra teszik a felelősséget, amikor indokolatlan, lévén az adott terület nem a mi döntési kompetenciánk. Hogy konkrét példát is említsek, ilyen, amikor az adott feladathoz kapcsolódó finanszírozás kérdésében nem kizárólag a MOB dönt. Természetesen megtesszük a szakmai javaslatunkat, de a tizenhat kiemelt sportág esetében a pénz az államtitkárságnál van. Szerintem úgy logikus, hogy ha csak akkor a miénk a felelősség, ha a döntés is teljes mértékben nálunk van.

Véleménye szerint kié a felelősség?

Elsősorban a sportági szakszövetségeké, hiszen az általuk elkészített sportágfejlesztési koncepciók alapján döntött a kormány a támogatásról. Mi annyit tehetünk, hogy igyekszünk a kijelölt úton tartani a szövetségeket, figyeljük, hogy valóban jól és arra használják-e fel a pénzt, amire kell. Egyfajta kontroll a mi dolgunk.

Valóban képesek kontrollálni a pénzek felhasználását?

Sok vitánk volt már ennek kapcsán. A szövetségek szeretnek önállóan dönteni, de bizonyos szituációkban a MOB-ra hárítják a felelősséget. A már korábban említett kiszámíthatóságot ezen a téren is fontosnak tartom. Tiszteletben tartjuk a szövetségek önállóságát, ám ha szakmai ellenvéleményünk van, azonnal kimondjuk, hiszen a kormányzati szinten elfogadott középtávú szakmai programot eredetileg ők állították össze. Ha el szeretnének térni tőle, alaposan meg kell indokolniuk. Amennyiben nem meggyőző az érvelésük, nem támogatjuk a változtatást.

A MOB vezetése nemrégiben a miniszterelnök úrnál járt. Szóba kerültek az Ön által említett gondok?

Igen. Beszéltünk arról, hogy néhány kérdésben tisztább viszonyokat kell teremteni, a kettős döntéshozatal sosem jó. Az államtitkársággal jó a kapcsolatunk, ám ha a döntési kompetenciák nem megfelelőek, abból gondok adódhatnak, ezért kiszámíthatóbbá kell tenni a rendszert. Rövidesen letesszük az asztalra a megoldási javaslatunkat, a döntés pedig a kormány kezében van.

Közeleg az esztendő egyik legfontosabb eseménye, a nanjingi ifjúsági olimpia, amelyen körülbelül ötven fiatal magyar sportoló vesz részt. MOB-elnökként milyen reményekkel várja a rajtot?

A magyar csapat létszámánál számomra fontosabb, hogy sportszerű, szerethető küldöttségünk legyen, amely méltó az elődeihez, például a két esztendővel ezelőtti londoni olimpián szerepelthez. És természetesen az sem mellékes, hogy halljuk-e Nanjingban a magyar himnuszt, ám e tekintetben nincsenek kétségeim, biztos vagyok abban, hogy lesz első helyünk, lesznek aranyérmeseink.

Sajnálja, hogy versenyzőként nem vehetett részt ifjúsági olimpián?

Nagyon. Bár igazság szerint talán engem kevésbé érintett volna, hiszen már fiatalon bekerültem a felnőtt válogatottba…

…és ugyanolyan fiatalon ott lehetett volna a Los Angeles-i olimpián. Eszébe jutott mostanában, a bojkott harmincéves évfordulóján?

Igen. Helyette A-kategóriás nemzetközi versenyeken indulhattunk, s ugyan eredmény tekintetében hasonlóan értékeljük, mint az olimpiát, mindannyian tudjuk, a kettő nem ugyanaz. Ami engem illet, talán kevésbé érintett az akkori döntés, hiszen még túl fiatal voltam ahhoz, hogy kiemelkedő eredményem lehessen Los Angelesben, azokat viszont nagyon sajnálom, akik akkor voltak a csúcson – mint például tornában Guczoghy Gyuri –, vagy az az olimpia lehetett volna az egyetlen nagy dobásuk.

Nyilván sok olyan sportolónk van, akinek viszont éppen Rio lehet a nagy dobása. Az olimpiai ciklus felénél milyennek ítéli meg a magyar sport erejét?

A korábban említettek miatt nem lehet olyan sportoló, aki arra hivatkozhatna, hogy nem voltak megfelelőek a feltételek, bár azt is látni kell, hogy a magyar sport ilyen nagyságrendű támogatásának eredményét nem feltétlenül Rióban élvezhetjük majd. Hadd emlékeztessek a britek példájára, akik az 1996-os atlantai olimpián mindössze egy aranyérmet szereztek, ám ezt követően tudatos építkezésbe kezdtek, aminek hatását azóta láthatjuk, Londopnban például huszonkilenc aranyérmet szereztek. Nem mondom, hogy nekünk is tizenhat évet kell várnunk a kimagasló sikerre – sőt, hiszem, hogy nem így lesz –, de nem lenne reális már Rióban várni a sportágfejlesztési program eredményeit.

Ha már a feltételeket említette, nem fordult meg a fejében, hogy – legalábbis ami a anyagi részét illeti – jobban járna, ha állami edzőként és nem MOB-elnökként dolgozna?

Való igaz, az állami edzők javadalmazása sokkal jobb, mint a társadalmi munkában dolgozó MOB-elnöké, vagy a MOB-irodában dolgozóké, de a mi munkánk nem a pénzről szól. Örülök, hogy az állami edzők munkáját elismerjük, mert így csak azzal foglalkoznak, amit jól csinálnak, nincsenek zavaró tényezők, amelyek elvonnák a figyelmüket a minőségi munkáról. Az ilyen eredmények miatt is mondom, hogy köszönöm, jól érzem magam a bőrömben, s bár néha nagyobb a nyomás, mint szeretném, de így is jól érzem magam.

Olimpia Napja

Minden évben – emlékezve arra, hogy 1894-ben ezen a napon alapították meg a párizsi Sorbonne Egyetemen a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot – június 23-a az Olimpia Napja. A MOB által ekkorra időzített események többek között azt a célt szolgálják, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy két olimpia között is létezik magyar sport, vannak sportolóink akikre büszkék lehetünk, akik a következő generáció példaképei lehetnek.

Népes küldöttség Nanjingban

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által 2007-ben életre keltett ifjúsági olimpiának először négy évvel ezelőtt Szingapúr adott otthont, a magyar küldöttség akkor 6 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzérmet szerzett. A 2. nyári ifjúsági olimpiát augusztus 16. és 28. között Nanjingban (Kína) rendezik, jelen állás szerint 15 sportágban 52 magyar sportoló – közöttük ezúttal is akadnak, akiktől érmet, sőt aranyérmet remélhetünk – kvalifikálta magát, s szerencsés esetben a névsor néhány fővel még bővülhet.

Győr 2017-re készül

A MOB és – a város polgármestereként – Borkai Zsolt sikere, hogy három év múlva Győr ad otthont az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF). Aki a városban jár, tapasztalhatja, hogy az előkészületek már javában zajlanak, az ETO-parknál épül a multifunkcionális sportcsarnok, amely amellett, hogy a város BL-győztes női kézilabda-csapatának otthona lesz, az EYOF egyik fontos helyszíne, s ugyancsak készül az ötvenméteres uszoda. E két létesítményt még az idén átadják, az atlétikai centrum felépítése pedig a következő évek kiemelt feladata.

„Jól állunk, de nem szabad elaludni, nagyon bízom benne, hogy Győrött egy pillanatig sem lesz kérdés, hogy időben elkészülnek-e a létesítmények” – mondta Borkai Zsolt.

Életpályaív

Borkai Zsolt (1965. augusztus 31., Győr) 1972-ben kezdett el versenyszerűen sportolni a Rába ETO tornaszakosztályában, majd 1984-ben a Bp. Honvédhoz került. Tizenhét évesen már a felnőtt válogatottban szerepelt, nem sokkal később pedig már az első nagy nemzetközi sikerét is elkönyvelhette, az 1985-ös Európa-bajnokságon nyújtón arany-, ugrásban pedig bronzérmet szerzett. Sportágában a világ legjobbjai között tartották számon, amit eredményeivel is alátámasztott, hiszen 1987-ben Rotterdamban lólengésben világbajnok lett, nyújtón pedig a dobogó harmadik fokára állhatott. Pályafutása csúcsát az 1988-as szöuli olimpia lólengésdöntője jelentette, ahol sérülten versenyezve is maximális tíz pontot kapott, amivel természetesen aranyérmes lett. Ezt követően újabb sérülések kínozták, ezért 1990-ben bejelentette visszavonulását. Még pályafutása alatt a MOB Sportolói Bizottságának tagja lett, majd 1999-től 2002-ig – immár sportvezetőként – a MOB tagja, 2009-től az egyik alelnöke, 2010. november 20-tól pedig elnöke. 2006 óta Győr városának polgármestere, 2010 és 2014 között országgyűlési képviselő. Nős, egy lány (Petra) és egy fiú (Ádám) édesapja.

(Szűcs Miklós/Nemzeti Sport, 2014. június 23., fotó: MOB/Kovács Anikó és MTI)