A magyar versenymászók útja az olimpiáig

A magyar versenymászók útja az olimpiáig

2021. 12. 08.
Megosztás


A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (MHSSZ) a kőbányai MAG47 Climb&Café Mászótermébe hívta a sajtó képviselőit, akik az olimpiai célokról is beszéltek...

A tokiói olimpia programjában már szerepelt a sportmászás. Ott két számban osztottak érmeket, Párizsban már négyben fognak, mivel a gyorsasági részt kivették a kombinációból, melyben a nehézségi, illetve a boulder (szabadmászás) maradt benne.



Kandrics Ildikó, a szövetség elnöke bevezetésként elmondta, hogy a fiatalok körében igen népszerű a sportág, egyre több ifjú érdeklődik a sportfalmászás iránt. Jelenleg 56 tagegyesületben 3600 igazolt sportolójuk van. Mivel a szövetség két szakágat is felügyel, a szabadon mászók vannak többen, a sportmászók létszáma kb. 1600 fő.

Az MHSSZ első embere hozzátette: Magyarország sok szempontból le volt maradva más nemzetekhez képest, ezért infrastrukturálisan és szakmailag is sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy három év múlva Párizsban, majd négy esztendővel később Los Angeles-ben már magyar versenyzők is legyenek az olimpián.

Farkas Tamás, a versenymászó-válogatott vezetőedzője úgy véli: három magyar sportmászónak is jó esélye van kijutni a 2024-es párizsi olimpiára. A szakember elmondta, hogy 2018 óta a korábbinál nagyobb létszámmal vesznek részt a nemzetközi versenyeken, és ennek már az eredményei is kezdenek megmutatkozni. A magyarok mostanáig 2019-ben nyerték a legtöbb érmet, de idén hasonlóan jól teljesítettek, így a fejlődés egyértelműen látható.

A párizsi olimpián húsz-húsz férfi és női sportmászó versenyezhet. Egy nemzet maximum 2 sportolót indíthat el az egyes versenyszámokban. Három lépcsőben lehet megszerezni az indulás jogát: a világkupák pontversenye alapján, a vb-n, illetve a kvalifikációs versenyen elért jó helyezéssel.

A következő olimpiai ciklusban három fiatal magyarnak van jó esélye: az ötkarikás kombinált versenyszámban ifjúsági világbajnoki negyedik Radics Attilának, az ifi Európa-kupa-sorozatban második Vályi Gergőnek, valamint a felnőtt Európa-kupában boulder-versenyszámban 15., a grazi nemzetközi versenyen első helyezést elért Tusnády Nimródnak. Hármukat kell jól menedzselni, versenyeztetni, és akkor magyar indulója is lehet majd a 2024. évi párizsi olimpiának.

(MOB/MTI; fotó: MOB)