A COOP üzletlánc megalapításával szinte egyidőben lépett szövetségre a kereskedelmi csoport a Magyar Olimpiai Bizottsággal. Ezt az immár majdnem három évtizede tartó együttműködést a következő ötkarikás ciklusban is folytatják a felek, így a magyar élsport és az olimpiai eszme népszerűsítéséért zajló közös munka újabb négy évvel gazdagodhat. Az együttműködésről szóló szerződést április 22-én írták alá a COOP budapesti székházában.

A COOP Gazdasági Csoport idén ünnepli megalapításának harmincéves jubileumát, annak kerek évfordulóját, hogy a korábbi áfész üzletek tulajdonosai tevékenységüket modern gazdasági társaságokként franchise lánc keretei között szervezték újjá. Az elmúlt három évtized alatt a magyar kereskedelmi szektor nagy változáson ment keresztül, számos kihívás tette próbára az ágazatot, de a COOP összetartó közösségének elszánt munkája révén a Coop mindig állta a versenyt, amellyel a mai napig stabil és megkerülhetetlen szereplője a szektornak.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a hazánkban működő kereskedelmi szereplők közül a COOP-nak a van a legtöbb üzlete és a legnagyobb lefedettsége. Az üzletlánc mintegy 340 tagvállalkozással, közel 16 ezer munkavállalójával végzi működését, 2100 üzletében egymillió törzsvásárló fordul meg naponta. Boltjai hazánk 1400 településén vannak jelen, mellyel Magyarország egyik legnagyobb kistelepülési foglalkoztatója. Üzletfejlesztéseit a technológiai modernizáció, a környezet és energiatudatosság jellemzi, aminek révén immár 750 üzleten találhatók meg napelemek, amelyek több mint 38 GWh áramot termelnek, amellyel az üzletlánc áramfogyasztásának 23 százalékát biztosítja a megújuló energiaforrásból.

A kereskedelmi csoport 4 pilléren alapuló országos társadalmi programjából kiemelkedik az olimpiai eszme támogatása, példaképek állítása, valamint a sport közösség- és értékrend formáló, illetve az egészségtudatos életben betöltött szerepének népszerűsítése. A Coop ennek szellemében 1996 óta működik együtt a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB), amelynek keretében immár 29 éve segíti a Magyar Olimpiai Csapat olimpiai felkészülését
„Büszkék vagyunk eredményeinkre, amelyeket nem érhettünk volna el olyan különleges és meghatározó partnerek nélkül, mint a MOB. Megalapításunk után az első legfontosabb lépéseink egyike volt, hogy szövetségre léptünk, tehát kapcsolatunk szinte egyidős a COOP-pal. Bármilyen nehézséggel is találtuk magunkat szembe az elmúlt három évtized során, abban megingathatatlanok voltunk, hogy folytassuk a megkezdett munkát, ezért nem volt kérdés, hogy a következő olimpiai ciklusra is meghosszabbítjuk a partneri együttműködésünket” – mondta Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke, majd hozzátette: „Öröm számukra, hogy partnerségünk nemcsak a magyar élsport támogatása és az olimpiai eszme népszerűsítésére terjedt ki, hanem a Coop Rally-n keresztül együtt tettünk a magyar élelmiszeriparért, vagy egy országos szűrőprogram kapcsán vásárlóink egészségéért. Ez az együttműködésünk gazdagodhat most újabb négy évvel.
„Nagy öröm számomra, hogy folytatódik a közös történetünk a COOP-pal, annál is inkább, mert ez az idén százharminc éves Magyar Olimpiai Bizottság leghosszabb ideje futó aktív partnersége – mondta Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. – Az elmúlt majdnem három évtizedben a Magyar Csapat 164 érmet szerzett az olimpiákon, de nemcsak ezek az érmek maradnak felejthetetlenek számunkra, hanem például a „Küldjünk közösen egy hajrát!” mozgalom, amelynek keretében a korábbi években több, mint száz helyszínen, szurkolók ezrei találkozhattak korábbi olimpikonokkal. Az elmúlt négy évben, a közösségi média erősödésével pedig az #egyuttvagyunknagyok digitális szurkolói közösségépítése zajlik közös erővel, amelyhez Tokió és Párizs idején százezren csatlakoztak. Köszönjük a támogatást, a szurkolást, mert korábbi sportolóként, olimpiai bajnokként bizton állíthatom: ez mindennél többet jelent számunkra.”

Háttér
A 100%-ban magyar tulajdonú, tizenkétszeres MagyarBrands díjas COOP Gazdasági Csoport jelenleg 336 kis- és középvállalkozást számlál. 2023-ban árbevétele 830 milliárd forint volt, 16 000 munkavállalójával az ország egyik legnagyobb kistelepülési foglalkoztatója. Az üzletláncnak 1400 településen 2100 franchise boltja van, valamint további 1500 üzletet lát el áruval és naponta 1 millió vevő fordul meg üzleteiben. Felelősen működő vállalatként az üzletfejlesztéseket környezettudatos és energiatudatos beruházás jellemzi, amely a világítást és a hűtők optimalizálását, a hűtési-fűtési rendszerek modernizációját egyaránt érinti, valamint már több mint 750 egységen működik napelemes technológia. Emellett a kereskedelmi szereplők között elsőként bevezetett és immár 8 éve működő szolgáltatás az úgynevezett olajpont, amelyeken keresztül a környezetet és az élővizeket megóvva évente közel 145 000 liter használt étolajat gyűjt vissza az üzletlánc.
A Coop 4 pilléren alapuló országos társadalmi felelősségvállalási programjában egyedülállóként emelkedik ki 2006 óta a hazai élelmiszertermelést középpontba állító „Coop Rally, a minőségi magyar termékekért” szakmai program, melynek eredménye, hogy az elmúlt 18 év során 153 hazai vállalkozás tevékenységét mutatta meg ezzel is hozzájárulva a magyar termékek forgalmának növekedéséhez. Eredményeit 2018-2024 között minden évben Érték és Minőség Nagydíj védjeggyel is elismerték.
A Coop 1996 óta támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot, amelynek keretében segíti a Magyar Olimpiai Csapat felkészülését, és népszerűsíti az olimpiai eszmét.
A Coop Segély Alapítvány 2010 óta több mint 185 millió forint értékű, csaknem 460 tonna élelmiszer adománnyal segítette az önhibájukon kívül bajba jutott embereket és az állami gondoskodásban nevelkedő gyermekeket.
A 15 éve működő Bartolák Mihály Alapítvány tehetséges fiatalok tanulmányainak segítésére jött létre. Az eltelt idő alatt több mint 400, a cégcsoport körében dolgozó szülő, vagy nyugdíjas nagyszülő tehetséges, rászoruló gyermekének, unokájának alap-közép és felsőfokú tanulmányait segítette.
A Coop a hosszú évek óta fennálló kapcsolatát stratégia szintre emelte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel, amikor 2022 áprilisában együttműködési megállapodást írtak alá a felek. Ennek célja az élelmiszergazdaság támogatása és a szakember-utánpótlás biztosítása.
Az üzletlánc regionális és lokális szinten is szerepet vállal az emberek mindennapjaiban, támogatja az önkormányzati-, kulturális- és sport szervezeteket, rendezvényeket. Emellett a hálózat vezetői aktív szerepet vállalnak a helyi közéletben és részt vesznek a gazdasági környezet alakításában és a vállalkozások érdekképviseletében.