A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) hivatalos közleményben jelentette be, hogy jelentős pénzt fektet a mérkőzésvezetők és bírók képzésébe, miután Rióban botrányok övezték a sportágat.
A riói olimpián több vitatható ítélet is született, többek között Lőrincz Viktor bronzmérkőzésén, melyet a magyar birkózó elveszített. Több bírót hazaküldtek az ötkarikás játékokról, közülük hármat el is tiltott a nemzetközi szövetség.
A franciaországi Maconban rendezett ifjúsági világbajnokág (a magyar birkózók 4 bronzéremmel térhettek haza) után tartott közgyűlést az UWW, amelyen egyhangúlag megszavazták a bírók képzési programjára fordított jelentős anyagi támogatást.
További témák is napirendre kerültek, többek között a kétnapos lebonyolítás, ami nagy újítás lenne a sportágban, ahol jelenleg a nemzetközi versenyeken egy-egy súlycsoport küzdelmei egy nap leforgása alatt véget érnek. Az új formátum az UWW szerint segíthetné az éremért birkózókat, valamint egy második mérlegeléssel kiszűrhető lenne az „egészségtelen fogyasztás”.
Nenad Lalovics, a nemzetközi szövetség elnöke elmondta: a változtatásokat minél előbb kell eszközölniük, hogy a 2020-as tokiói olimpiára már mindenki hozzászokjon.
(MOB)