A Nemzetközi Olimpiai Bizottság küldöttsége szerdától háromnapos látogatást tesz a nyári ötkarikás játékoknak otthont adó Londonban, s már az első napon elhangzott, hogy elégedett a brit fővárosban folyó előkészületekkel.
„Bízom abban, hogy nagyszerű versenyeket látunk majd. - mondta Jacques Rogge, a NOB elnöke. - A játékok és a rendezés sikerességéről ugyanakkor csak az esemény után számolhatunk majd be.”
A pénteken záruló helyszíni NOB-szemle az utolsó a július 27-től augusztus 12-ig tartó olimpia és az augusztus 29-én kezdődő paralimpia előtt.
Azt remélem, hogy nem a biztonsági intézkedések, hanem maga a sportesemény lesz a középpontban a játékok közben” - mondta David Cameron brit miniszterelnök.
A 2005-ös pályázati anyagban az olimpia megrendezésének összköltségét 2,4 milliárd fontosra (kb. 840 milliárd forint) becsülték, ezzel szemben a szervezőbizottság (LOCOG) legutóbbi jelentése szerint 9,3 milliárd fontba kerül majd a lebonyolítás. A megnövekedett költségek hátterében jórészt a biztonságra szánt összeg megemelése áll.
Korábban az Egyesült Államok mellett más országok is jelezték, hogy a nyári ötkarikás játékok nincs megfelelően biztosítva egy esetleges terrortámadás esetére. Nagy-Britannia emiatt több mint 10 ezer katonát rendel majd az olimpia idejére Londonba, ez a létszám pedig több mint az Afganisztánban szolgálóké.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság bízik a londoni olimpia sikerében.
(Forrás: MTI)