A riói bronzérmes Márton Anita döntős a londoni vb-n

A riói bronzérmes Márton Anita döntős a londoni vb-n

2017. 08. 09.
Megosztás

Kedden az atlétikai világbajnokság ötödik versenynapján a női súlylökés selejtezőjében első dobásával biztosan jutott a fináléba az olimpiai bronzérmes Márton Anita.

A magyar súlylökő az első sorozat hatodik versenyzőjeként 18.76 méterre lökte a súlyt, így nagyon simán teljesítette a 18.30-as selejtező szintet. A két csoport összesítése alapján Márton Anita a harmadik legnagyobb lökéssel jutott a fináléba, a kínai Lijiao Gong (18.97 m) és az amerikai Michelle Carter (18.92 m) mögött. A szintet öten teljesítették.

„- Gyakorlatilag mindig ez a terv, hogy a lehető leghamarabb megdobjam a döntőt érő szintet, ezt most elsőre sikerült megvalósítani – mondta Márton Anita a Nemzeti Sportnak.
– Pedig én sokszor gyengébben kezdek, de dolgoztunk ezen, és most már lépésről lépésre tudok építkezni. Ez a kezdés megmutatja, hogy jó állapotban érkeztem a VB-re. Úgy érzem, meglehet a húsz méter is a döntőben. Az elmúlt heti edzések is azt mutatták, hogy jobb formában vagyok, mint tavaly az olimpia előtt. Remélem, hogy minden összejön, és nem esik majd az eső, bár ezt mondják az előrejelzések.”

A döntőre szerdán magyar idő szerint 21,25-től kerül sor. További három magyar atléta szerepel még ezen a napon a londoni olimpiai stadionban. A 3000 akadály előfutamában, a harmadikban Gyűrkés Viktória; a kalapácsvetés „A” csoportjában Halász Bence – a „B” csoportban pedig az olimpiai bajnok Pars Krisztián. A selejtező szint 75,50 méter, vagy a legjobb 12 eredmény. Bence idei legjobbja 78.85m, míg Krisztiáné 76.84.

(MOB-NS Fotó:Igaz Bálint)