1685113765986

A sport ünnepe a Kertvárosban

2023. 05. 30.
Megosztás

Programokkal teli időszakon van túl a Kertváros, így nemcsoda, hogy csak nehezen tudtak a Magyar Sport Napja alkalmából tartandó rendezvényre időpontot egyeztetni. Végül néhány héttel az eredeti dátumot követően, május 26-án tartottak megemlékezést az Erzsébetligeti Rátonyi Gábor uszodánál.

A rendezvényen az egyik kertvárosi olimpiai iskola, a Lemhényi Dezső Általános Iskola növendékeinek műsorát követően Kovács Péter, XVI. kerületi polgármester és Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára is az olimpiai eszmét, illetve a kertvárosi törekvéseket méltatta.

„Nagyon sok tehetség van a kerületben – mondta a polgármester –, köztük pedig nagyon sok sporttehetség is. Én nagyon büszke vagyok mindenkire, akinek a neve a táblákon van, mert a teljesítményükkel a Kertváros hírnevét is öregbítették.”

„A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör nagyon jó helyzetben van – tette hozzá Győr Béla –, mert egy támogató közegben működhet, és amely közeg nem feledkezik meg az ilyen fontos eseményekről sem, mint a Magyar Sport Napja.”

A rendezvény végén a résztvevők a már elhunyt kertvárosi olimpikonokról is megemlékeztek. A XVI. Kerületi Önkormányzat, a Magyar Olimpiai Akadémia, a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör, illetve a Lemhényi Dezső- és Szent-Györgyi Albert Általános Iskola képviselői is megkoszorúzták az olimpiai emléktáblákat.

Az erzsébetligeti olimpiai táblák kuriózumnak számítanak az országban. Ez ugyanis az egyetlen ötkarikás emlékhely az, mely nemcsak a nyári-, téli-, para- és ifjúsági olimpiákon szerepelt sportolóknak, hanem az ötkarikás rendezvényeken résztvevő edzőknek, sportvezetőknek és játékvezetőknek is emléket állít. Az első táblát a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör kezdeményezésére 2008-ban állíttatta a kerületi önkormányzat, a Magyar Sport Napi ünnepség kezdeményezője pedig Rátonyi Gábor, a kertvárosi uszodák 2019-ben elhunyt első igazgatója volt.

(MOA/Riersch Tamás)