A Szokolyi Olimpiai Klub (Ipolyság) évzárója

A Szokolyi Olimpiai Klub (Ipolyság) évzárója

2013. 12. 30.
Megosztás

A felvidéki Ipolyság Polgármesteri Hivatalának dísztermében gyűltek össze a meghívott vendégek a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub évzáró ülésén. Az eredményes 2013-as évet értékelték.

A magyar olimpiai mozgalmat Dr. Jakabházyné Mező Mária a MOA főtitkára, Novák Dezső kétszeres olimpiai bajnok labdarúgó, Wichmann Tamás olimpiai ezüst és bronzérmes, világbajnok, a "Kenukirály" és Győr Béla, a MOA Tanácsának tagja képviselte. A Szlovák Olimpiai Bizottság részéről Ivan Cerny, a Szlovák Olimpiai Klubok elnöke jelent meg. Az évzárón ott volt Lőwy János, Ipolyság polgármestere is.

Dr. Révész Angelika köszöntötte a megjelenteket. Magyar részről a főtitkárasszony, mindkét olimpikonunk, szlovák részről az elnök és a polgármester úr köszöntötte a résztvevőket.
Ezután Révész Ferenc, elnök értékelte az olimpiai klubjuk ez évi munkáját. Novák Dezsővel együtt adták át a legtöbbet dolgozó óvodák, iskolák vezetőinek, testnevelő tanároknak, aktivistáknak, és a vendégeknek a sok sporthoz és olimpiához kapcsolódó ajándékot.
Elismerést kapott az olimpiai iskoláink sorába tartozó Szokolyi Alajos Általános Iskola is Bernecebarátiból.

A helyi iskolások elhangzott zeneszámai után, külön felkérésre Wichmann Tamás énekelt és gitározott a kenus nótákból néhányat zárásként a vendégek nagy örömére. Az évzáró hivatalos része után baráti beszélgetésre és állófogadásra került sor.

Gratulálunk a felvidéki barátaink 2013-as munkájához! Várjuk őket a jövő évi rendezvényeinkre, a további ugyancsak sikeres együttműködés reményében.