A csodálatos csak visszafogott, elcsépelt kifejezés arra a teljesítményre, amelyet a magyar sportolók nyújtottak Londonban. Nem túlzás: a nemzetet tették boldoggá. Szakértőinkkel megpróbáltuk feleleveníteni a londoni sikereket, kicsit megvizsgálva a sportágak jövőjét is. London kétszeres bajnoka, Kozák Danuta, az úszóválogatott szövetségi kapitánya, Kiss László és Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára válaszolt a kérdéseinkre.

– Nyolc arany, négy ezüst, öt bronz, 127 olimpiai pont. Számítottak ilyen kiemelkedő szereplésre?

Kozák Danuta: – A magyar csapattól én előzetesen öt-hat aranyat vártam, nyolc győzelemre azért nem számítottam, de természetesen nagyon örülök, hogy ilyen sikeresen szerepeltünk. Saját teljesítményemről szólva, természetesen bíztam abban, hogy képes leszek kihozni magamból, azt, amit tudok, de az egészen csodálatos, hogy ez végül két aranyérmet jelentett. Egyébként máshogy éltem át a győzelmet csapatban és egyéniben. Csapatban hallatlanul jó érzés volt, hogy a döntő után megoszthattuk egymással a győzelmet a lányokkal. Az egyes az teljesen más volt, amikor célba értem, rögtön átfutott rajtam, hogy megvan, volt értelme a végtelen sok edzésnek. Persze nyerni más, mint elfogadni, megérteni a győzelmet, az az igazság, hogy még most sem nagyon tudom felfogni az aranyérmeket. Londonban átéltem a legnagyobb sikereket, de bennem máig nem tudatosult igazán az egész.
Molnár Zoltán: – Mindenképpen azt gondoltam, hogy jobban szereplünk, mint Pekingben, de ilyen remeklésre nem számítottam. Ez a nyolc arany a legszebb álmaimat is felülmúlja.

Kiss László: – Azt kell mondanom, hogy éppen ilyen szereplést vártam a magyar sporttól. Sőt, az úszók esetében még ennél is jobbat, több érmet reméltem. A két arany és az egy bronz mellett Hosszú Katinka és Cseh Laci ott hagyott egy-egy medált Londonban. Ez a két eset volt, ami fájó pontnak számít, hiszen összességében minden téren jobban szerepeltünk a négy évvel ezelőttinél. Bebizonyosodott, hogy magyar sport és a mi sportágunk, az úszás is sínen van, maradjon is így. Nagyon bízom abban, hogy sikerül létrehozni igazi egyetemi úszóközpontokat Magyarországon. Hét központot, hét úszócentrumot tervezünk. Az amerikai mintát követve szeretnénk ezt megvalósítani. Debrecenben történt az első igazán nagy lépés, nem véletlen, hogy Biczó Bencét odavitték az edzőivel együtt. Azt hiszem, biztató a jövő, főleg, ha megkapjuk azt a támogatást, amely a látványsportágaknak jutott.

– Mi jut eszükbe először arról a szóról, hogy London. Melyek voltak az olimpia legkellemesebb élményei?

M. Z.: – Nehéz kérdés, és talán nem is lenne igazságos egy vagy két emléket, eredményt kiemelni. Egyik kedvesebb, mint a másik. Szilágyi Áron menetelését végignéztem, de éppen a döntő előtt elszólított a kötelesség. Kértem a kollégáimat, hogy csörgessenek meg a végén. Majdnem elsírtam magam a hír hallatán. Most is eszembe jut Berki Krisztián döntője, felejthetetlen pillanat volt, amikor megláttuk az eredményt a táblán. Ugyanaz a pontszám szerepelt az ő és brit riválisa neve mellett, úristen, ez nem lehet, gondoltuk, aztán kiderült, hogy Berki nyert. Óriási volt. Gyurta Dániel világcsúcsos csodagyőzelmét edzője, Széles Sándor mellett izgultam végig a lelátó tetejéről, ahonnan a legjobban lehetett látni a versenyt. Tudtuk, hogy egyikünk sem bírja jól az izgalmakat, együtt talán könnyebb lesz. Még be sem ért Gyurta a célba, amikor Széles felkiáltott: Istenem, világcsúccsal nyer! Olyan győzelem volt ez is, amit sosem felejtek el. Ott voltunk Pars Krisztián dobásánál is, odajött a döntő előtt, és azt mondta: „Figyelj, főnök, dobok egy 81-82 métereset, aztán csak kapaszkodjanak!” Hallatlanul magabiztos volt, annyival jobb volt a többieknél, hogy egyáltalán nem izgultunk a verseny alatt. Napestig sorolhatnám a csodás pillanatokat.

K. L.: – Egyszerűen felemelő volt látni a magyar olimpiai csapat viselkedését. Igen sportszerű, egymásért küzdő, egymást segítő társaság volt. Példaértékű volt a hozzáállásuk. Számomra két élmény emelkedik ki, és természetes, hogy hazabeszélek: Gyurta világcsúcsos győzelme és Risztov hihetetlen visszatérése mindörökre felejthetetlen marad. Bevallom, érmet vártam Risztovtól, de a győzelme meglepett. A fiatalokkal kapcsolatban a férfi négyszer százas váltó csodálatos döntőjét emelném ki, és Kapás Boglárka hatodik helyét. Ők Rióban még nagyobbat alakíthatnak.

K. D.: – Remek érzés volt látni, hogy ennyi magyar eljött Angliába. Tényleg rengetegen voltak, nagyon jó volt látni és hallani a biztatásukat. A versenyek után sokan jöttek oda gratulálni, közös fotót készíteni. Ez is nagy érzés volt. Hatalmas hangulat volt a lelátón, és ez kimondhatatlanul sokat segített. Nagyon örülök annak, hogy örömöt szereztünk cserébe.

– Mit gondolnak, hogyan hatott nemzetünk önérzetére a remek szereplés?

M. Z: – Elég régen dolgozom s élek az olimpiai mozgalomban, de még én is rácsodálkozom arra, hogy milyen sokat jelentenek ezek a sikerek. Valahogy a sportolóink kisugárzása is remek volt, vert helyzetből is mi jöttünk ki győztesen, ez kell, hogy jelentsen valamit az egész országnak. S aztán ott van az érmesek viselkedése is, az a bájos vagányság, ahogyan az érmeknek örültek. Most is előttem van Marosi Ádám bronzöröme. Ez nagyon szerethető, értékes csapat, kiváló példaképek a magyar emberek számára. Az sem mellékes, sőt nagyon is fontos, hogy a nemzetközi világ is el volt ájulva a magyarok, a mieink teljesítményétől, a Washington Posttól kezdve számos ismert lap foglalkozott a magyar sikerekkel. Mindenkit csodálatba ejtettünk. Sportolóink igazi példaképek, ismét megmutatták, hogy hittel, tehetséggel, szorgalommal nagyon magasra lehet jutni. És hát ott a közönség, az utánozhatatlan magyar szurkolók. Ilyet én még nem éltem át, mintha Magyarországon versenyeztünk volna. Több ezer magyar volt mindenhol, és mindenki mást legyőztek szurkolásban. Ezt a hihetetlen hangulatot nem is lehet utólag lefesteni, egyszeri, de remélem nem megismételhetetlen élmény volt. Ne felejtsük el, hogy ezek az emberek óriási áldozatot vállaltak, hiszen a londoni olimpia nem volt olcsó mulatság. Nem én mondom ki először: nekik is járna egy aranyérem!

K. L: – Tényleg hihetetlen biztatást kaptunk. Az uszodában is rengetegen voltak, és magyarokkal találkoztam mindenütt, az olimpiai faluban is sok honfitársunk dolgozott. Peking után szinte felfoghatatlanul nagy volt a különbség, ott érthető okokból, a távolság miatt alig voltak magyarok, de Londonban megtöltöttük a lelátókat. Végigéltem már számtalan olimpiát, de ennyi magyarral sehol sem találkoztam. Talán még Barcelonában volt hasonló élményem. Ott Egerszegi győzelmei után alig tudtunk hazamenni, annyian jöttek gratulálni. Kell, hogy legyen üzenetük ezeknek a sikereknek. Maga a sport arról szól, hogy a jó, a szorgalmas, a kitartó elnyeri jutalmát. Érdemes sportolni, a következő lépés, hogy igazi sportoló nemzet legyünk. Az élversenyzőink megvannak, most az lenne a legfontosabb, hogy a társadalom is rákapjon a mozgásra. Egy ilyen kis ország kilencedik lett az éremtáblázaton, ez hatalmas lelki támogatást, többletet ad mindenkinek.

– Milyen hatással lesz a magyar sportra a kiváló szereplés? Nem lehet félreérthető üzenete: minden jó, minden remek, nem kell változtatni semmin?

M. Z.: – Remélem, nem. Mi pontosan tudjuk, hogy még bőven van tennivaló. Nem véletlen, hogy már az olimpia befejezése előtt bemutattuk a középtávú fejlesztési terveket. Egy fontos kérdés van most: hol és miben kellene javítani, javulnunk ahhoz, hogy továbbra is ilyen eredményesek legyünk. Szintén fontos, hogy a fiatalok újra rátaláljanak a sportra. Ez talán még az olimpiai szereplésnél is fontosabb. Az iskolákban alig-alig vesznek részt a testnevelésórákon, ezen változtatni kell. Rengeteg tennivaló van még. Azt hiszem, ezek a sikerek megteremtették az alapot, a jó hangulatot, így lehet, így könnyebb lesz építkezni, alkotni. Peking után nem hogy támogatást nem kaptunk, de még a meglévőt is csökkentették. Most másként lesz.

K. D: – Nagyon bízom abban, hogy egyre több gyerek jön sportolni. Most látják maguk előtt a célt, ez a szereplés talán megadja a kellő lökést. Rengeteg helyre hívnak még most is, s azt látom, hogy az embereket sokkal jobban érdekli a sport, mint korábban. Nagyon remélem, hogy a jövőben nem csak nézni fogják, hanem egyre többen művelik, belevágnak a rendszeres mozgásba. Jó lenne, ha a sikereknek az lenne a hozadékuk, hogy egyre többen jönnek mozogni. Ha nem is a felnőttek, de legalább a gyerekeik. Hozza el minél több szülő a kicsiket.

K. L.: – Nem szabad félreérteni a sikereket. Kell a támogatás is, és kell a fejlesztés, semmiképp sem lenne jó, ha ezek az eredmények azt üzennék: így is jó, ennyi támogatással is megy. Az egyéni sportágak támogatása kiemelt kell hogy legyen, hiszen az olimpiai szereplésünk az egyéni sportágak sikerein alapul. Nem lebecsülve a csapatsportok népszerűségét s eredményeit, az egyéni sportágak hozták az aranyakat. Az öt látványsportág példaértékű anyagi bázishoz jutott, s legyen ez tényleg jó példa. Mert a magyar sportban még ennél is több van.

(Forrás: magyar Hirlap Online, Mező Gábor)