„A végső győzelemre is esélyesek vagyunk”

„A végső győzelemre is esélyesek vagyunk”

2015. 03. 19.
Megosztás

Mihók Attila szövetségi kapitány szerint az aranyéremért szállhat harcba a magyar lányválogatott Bakuban az első Európa Játékokon.

A mieink a görögökkel, a hollandokkal, a németekkel, az izraeliekkel és a britekkel kerültek egy csoportba a júniusi multisportesemény csütörtöki sorsolásán. A szakember az erőviszonyokról elmondta:

„A végső győzelemre is lehet esélyünk, de ugyanezt még számos együttes elmondhatja magáról, így Görögország, Olaszország, Spanyolország vagy Oroszország is” – fogalmazott a mob.hu-nak.

Mihók Attila (képünkön) hozzátette, a hollandok tavaly nálunk edzőtáboroztak, abból ugyanakkor nehéz következtetéseket levonni, mivel a keretük jelentősen kicserélődhet Bakura.

Az U17-es lányválogatott szakvezetője nehezítő körülménynek tartja, hogy nincsenek tapasztalataik a leendő ellenfelekről, azokkal csupán ORV-n futhattak össze.

Elárulta, az Európa Játékok előtt kevés lehetőségük lesz a felkészülésre, ám mivel ezt előre látni lehetett, ősz óta havi rendszerességgel edzőtáborozik a keret.

Fiúegyüttesünk a házigazda Azerbajdzsánnal, valamint Németországgal és Romániával került egy négyesbe. Horkai György szövetségi kapitány komoly elvárásokat fogalmazott meg:

„Elsőnek kell lenni a csoportban, nincs mese. Különösen azért, mert a nehezen majd csak azután következik” – nyilatkozta a waterpolo.hu-nak.

„Bármilyen is lesz a forgatási tábla, akármelyik csoportból is kapunk ellenfelet a nyolc között, már jóval nehezebb lesz a dolgunk, mint a csoportban. De állunk elébe, azért megyünk ki, hogy minél tovább jussunk."

A CSOPORTBEOSZTÁS

Fiúk:

  • A csoport: Olaszország, Oroszország, Franciaország, Ukrajna
  • B csoport: MAGYARORSZÁG, Azerbajdzsán, Németország, Románia
  • C csoport: Montenegró, Horvátország, Görögország, Törökország
  • D csoport: Szerbia, Spanyolország, Szlovákia, Málta

A csoportelsők automatikusan továbbjutnak, a második és harmadik helyezettek megmérkőznek egymással játszanak a negyeddöntőbe jutásért.

Lányok:

  • A csoport: Görögország, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Németország, Izrael, Nagy-Britannia
  • B csoport: Spanyolország, Olaszország, Oroszország, Szlovákia, Franciaország, Szerbia

A csoportelsők automatikusan továbbjutnak, a második és harmadik helyezettek megmérkőznek egymással az elődöntőbe jutásért.

(MOB, fotó: waterpolo.hu)