Édesapád és testvéred is aktív íjászversenyző volt. Maradt bármi kétség, hogy te is ezt a sportágat választod?

Hatéves voltam, amikor először lementem edzésre édesapámékkal. Nem is az olimpiai szakággal kezdtem, hanem a tradicionális íjjal ismerkedtem elsőként. Ez egy fából készült eszköz volt, amellyel még őseink vadásztak. Hobbisportolóként kezdtem, de amikor egyre jobban ment, akkor elkezdtem komolyan foglalkozni a sportággal. Édesapám is felhagyott a versenyzéssel, és minden figyelme az én fejlődésemre irányult.

Elindultam az első magyar bajnokságomon, amit azonnal meg is nyertem. Jöttek a jobb eredmények, így 15 éves koromban, 2010-ben a felnőtt válogatott tagja lettem. Kijutottam az Európa-bajnokságra is. Egyes médiaorgánumok már ekkor úgy vélték, hogy a londoni olimpiát is elérhetem, pedig én a korosztályom versenyein még csak 60 m-re lőttem, az olimpiai táv pedig 70 m.

Rio előtt a nottinghami Európa-bajnokságon volt esélyem a kvótaszerzésre, de végül a 16 között holtverseny után a mindent eldöntő lövésnél én és szerb ellenfelem is 10-est lőtt, de mivel az ő nyílvesszője közelebb ért célba a középponthoz, ő jutott tovább. Fájó, mert ha akkor sikerül a legjobb 8-ba kerülnöm, akkor bármi megtörténhetett volna már.

Közben elkezdtem az Óbudai Egyetemen a villamosmérnöki kart, így 2017-ben indulhattam az Universiadén, ahol életem eddigi legnagyobb sikerét értem el. A világelithez tartozó versenyzőkkel teli mezőnyben a 4. helyen végeztem. Talán ez az eredmény, amire a legbüszkébb vagyok.

Fotó: Banda Árpád Facebook

Közeleg a tokiói olimpia. Hogyan készülsz a kvalifikációs versenyekre?

Egy kicsit visszakanyarodnék az időben. Úgy terveztem, hogy a 2020-as olimpia kezdése előtt fél évvel befejezem a tanulmányaimat, s így minden időmet a kvalifikációs versenyeken való jó szereplésre tudom fordítani, de sajnos az eredmények nem alakultak a legjobban. A hollandiai vb-n bejutottam a kieséses szakaszba, de ott japán ellenfelem jobb volt nálam. A 2019-es minszki Európa Játékokon jobban ment a célzás, de itt is meg kellett elégednem a 9. helyezéssel. A 2019-es Universiadén is hasonló eredményt értem el.

Az olimpiai ciklus hajrájában a felkészülésemet igen hátráltatta a vírushelyzet, más sportágakhoz hasonlóan itt is versenyek maradtak el. Miután befejeztem az egyetemet, elhelyezkedtem egy szegedi gyógyszerészeti segédberendezéseket gyártó cégnél mint villamosmérnök. A munka elég sok időmet elviszi. Minden nap az esti órákban érek haza, ekkor kezdek lőni. Az otthonomban edzek ilyenkor, ahol a lőtábla előtt technikai gyakorlatokkal telik el az idő.

Számomra a hétvége a csütörtöktől vasárnapig tartó időszak. Ekkor kb. napi 4 órákat gyakorlok. Már alig várom, hogy kiszabadulhassak a szabadba, de ez valamikor márciusban lehetséges, amikor már jobb idő lesz. Ekkor is viszonylag hideg van, így egy fűtött szobából, az ablakon keresztül célzom meg a 70m-re elhelyezett lőtáblát. Ha végre teljesen kijutok a jó levegőre, akkor mondhatom el, hogy versenykörülmények között edzek.

A fedett pályás versenyeket nem szeretem, nem is indulok ilyeneken, mert a versenytáv csupán 18m. Számomra fontosabb az alapozás, és a technika begyakorlása.

A legfontosabb az egész sportban, hogy a hét minden napján gyakoroljak, mivel az izommemóriát fel kell építeni, és karban is kell tartani, hogy minél precízebben lekövethessem ugyanazt a mozgást. Egy versenyen 72 vessző a rangsoroló, így egy edzésen kb. háromszázat lövök.

Fotó: Banda Árpád Facebook

Ha befejezed az aktív versenyzői pályafutásodat, merre veszed az irányt?

A sport sokat adott nekem a magánéletben, segített a célok felállításában, a viselkedésben, a figyelemben, fegyelemben, a saját jellemem építésében, így semmilyen körülmények között nem szeretném abbahagyni. Munka mellett is csinálom tovább, amíg élek, addig fogom pengetni az íjamat.

(Nyitókép: Gercsó Árpád)